Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Közeli rokonnak hogy jelezzük...

Közeli rokonnak hogy jelezzük finoman, hogy a gyerekét ne hozza el az esküvőnkre?

Figyelt kérdés

Kínos téma, tudom.

Apukám testvérének a gyerekéről van szó (tehát unokatestvéremről).

8 éves, szörnyen neveletlen és bunkó. Párom magunk között kis proliszökevénynek nevezi... És tényleg az.


Lány létére úgy káromkodik, mint egy 40 éves kamionsofőr, ha valami nem úgy van azonnal, ahogy ő akarja, hisztizik. Jobb esetben csak a földön fetreng, vagy az asztalba/falba veri a fejét, rosszabb esetben nekimegy azoknak, akik éppen ott vannak. Mászik rá az emberekre, az asztalnál az ölünkbe ül, hiába kérjük, hogy ne csinálja. Mindig csinálja a fesztivált, az anyja pedig az ilyen helyzetekben 2 perc alatt a magas C-n üvölt a gyerekkel, tökmindegy, hogy éppen az utcán vannak-e, vagy az iskolában, vagy otthon a 4 fal között. A gyerek meg már immunis erre, vagy röhög az anyján, vagy hangosabban ordít.


Nem szeretnénk különkiadást ebből az esküvőnkön (ősszel lesz). Viszont azt sem akarjuk kikötni, hogy senki ne hozza a gyerekeit, mert pl. a legjobb barátnőm ikrei 3 évesek, semmi baj velük. Anyukám barátnőjének is a gyerekei 6 és 8 évesek, tudnak viselkedni.



2022. jan. 11. 16:14
 81/95 anonim ***** válasza:
92%
Mondjuk a dolgok nem ennyire egyszerűek, hogy látjuk, hogy valaki nem megfelelően bánik egy gyerekkel és már intézkedünk is. 1. Bizonyíték nélkül rágalmazás vádja alá kerül az ember. Ha levideózza, akkor jönnek személyiségi jogokkal...a rendőrség és a gyermekvédelem kb. semmit sem tesz, amíg kb. "vér nem folyik". Lsd: az oltás- (nem covid) és orvosellenes gyökeret akinem meghalt a gyereke, vagy a fényevős sz.rházit, kinek szintén. A védőnő meg hiába jelezte hogy baj van, a hatóság lef.sta..persze a védőnőt hurcolták meg. A másik, hogy ha a szülőt nem érdekli, ha a kedves iskola, aki hivatalból léphetne az ügy érdekében nem tesz semmit, akkor mégis a kérdező mit tehetne? Már bocsánat de egy elb.szott kölyök helyrehozása nem az ő dolga. Gondolom ha ütnék vernék lépne. De itt nem erről van szó, hanem hogy a szülők is csak vigyorognak Juliskán, hogy de jó pofa...
2022. jan. 18. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 82/95 anonim ***** válasza:
34%
Szó sincs arról, hogy a halálát kívánom a gyereknek, csak egy megoldási javaslatot hoztam fel. A spártaiak is otthagyták a hegyen, a genetikailag selejtes gyerekeket (megsúgom: ezt hívják eugenikának). Az egyik kommentelő pedig abortuszmaradványnak hívta a gyereket és szerinte egy vadasoarkba kéne kidobni azt a gyereket, mert oda való. Nos képzeld el azt, hogy egy gyereket állati körülmények közé hajítanak be, vajon, hogyan torzulna el testileg-mentálisan vagy mekkora az esélye annak, hogy elkap valami betegséget? Meg persze abortuszmaradványnak hívhatjuk azt a gyereket, de amikor azt mondja valaki, akár meg is szabadulhatna az emberiség egy ilyen "parazitától" (leszögezem, én nem tartom annak azt a gyereket) akkor már mindenki megdermed. A durva az egészben az, hogy inkább cserben hagyják azt a szerencsétlent, vagy sértegetik, azt mondják rá, hogy proliszökevény, abortuszmaradvány, stb, NA DE véget vetni a szenvedésének senki sem akar, de még segíteni sem. Ez egy nagyon súlyos morális probléma.
2022. jan. 18. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 83/95 anonim ***** válasza:
89%
81: egy szóval se mondtam, hogy a kérdező feladata lenne a gyerek megnevelése. Viszont bennem egyfajta undort vált ki, amikor egy összezavarodott gyereken egy FELNŐTT kiéli a hiéna effektusait és sértegeti. De lehet velem van a baj....
2022. jan. 18. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 84/95 anonim ***** válasza:
100%
Nem, nem vadasparkot írt valaki, hanem Vadaskertet. Az egy intézmény, olyan kiskorúaknak, akiknek lelki, mentális problémáik vannak. Budapest területén van, II.
2022. jan. 18. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 85/95 anonim ***** válasza:
76%

Akkor Vadaskert. Nem tudtam, hogy van ilyen. Kösz az infót.

De az abortuszmaradványt már nem lehet félreolvasni 😆.

2022. jan. 18. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 86/95 anonim ***** válasza:
82%
83# Ez felnőttek beszélgetése egy korhatáros oldalon, ennyire ne csúsztass már, hogy a gyereket sértegetjük!
2022. jan. 18. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 87/95 anonim ***** válasza:
84%
Ez a gyerek nem szenved, élvezi, hogy következmények nélkül bármit megtehet, mert így lett nevelve. Ha az emeleten baj van, akkor azt a szülőknek, a házi orvosnak, iskolának stb. kellene intéznie, nem pedig a kérdezőnek. A kérdezőnek pedig joga van a szép, békés, boldog esküvőjéhez. A szülők meg mindenképpen sárosak, függetlenül attól, hogy a kölykük most neveletlen v mentálisan beteg, szóval az ilyeneket én is lenézem.
2022. jan. 18. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 88/95 anonim ***** válasza:
81%
Szép kis kifogás az abortuszmaradványra👏👏👏
2022. jan. 18. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 89/95 anonim ***** válasza:
100%
Nem én írtam. (87 ill 81.)
2022. jan. 18. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 90/95 anonim ***** válasza:
88%
Tisztába vagyok vele, h a szülők hibája az egész, de attól még nincs helye emberek között, joga meg végkép nincs ahhoz, hogy tönkretegye másnak a "nagy napját", mert jaj csak egy szegény gyerek...(89 voltam szintén)
2022. jan. 18. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!