Lennél élő donor olyan családtagod esetében, akit nem ismersz, nem vagytok jóban? Hogyan döntenél?

A szüleim óvodás koromban elváltak, utána egy ideig az apám még foglalkozott velem 3-4 hetente pár órát, de azt is nagyszülői nyomásra.

Majd később ez teljesen megszűnt, évente kb. 2-3 alkalommal találkoztunk, azt is a nagyszüleimnél, pl. szülinapkor, karácsonykor. De sosem kérdezte meg, mi van velem, hogy vagyok, hogy megy a suli... Sőt, gyerektartást sem akart fizetni az anyámnak, mondván, ő nem fizeti az én luxus dolgaimat ("luxus", mint pl. a kozmetikus).

A felesége gyűlölt/gyűlöl, mert anyára emlékeztettem (miatta váltak el). De ezt ő ki is mondta, apám meg csak megvonta a vállát... Született két gyerekük, a nagyobbik 17, a kisebbik 8 éves. Közben úgy élnek, hogy apám hol elköltözik tőlük, a nagyobbik gyerek borzalmasan problémás, a nőnek meg már két abortusza is volt, mert terhes lett a szeretőjétől. Úgyhogy igazi "mintacsalád", egy percig nem bánom, hogy én az anyám mellett nőttem fel, mert mindent megad nekem a mai napig, amire csak szükségem van. Olyan biztos családi hátteret kaptam tőle, hogy azt elmondani sem tudom.

Viszont a kisebbik gyerek az apáméknál beteg lett, csontvelő átültetésre van szüksége. Engem is megkerestek, vagyis a nagyim hívott fel először, utána másnap az apám, majd a felesége is írt Facebookon, hogy ő bocsánatot szeretne azért kérni, ahogy hozzám állt anno és hogy nem fogadott el...

Nyilván először azt néznék meg, hogy alkalmas lennék-e élő donornak, de lehet, velem van a gond, én már ebbe sem szívesen mennék bele.

Hiába a féltestvérem a kislányt, nem ismerem, utoljára pelenkás korában láttam és szerintem egy kezemen megszámolhatnám, hogy hányszor találkoztam vele. Az apámtól, az ő családjától én csak bántást kaptam, meg a levegőnek nézést. Tudom, legyek én a nagyobb ember, aki segít, de őszintén, számomra ők nem léteznek.

Az apámmal 5 éve nem is beszéltem telefonon, tőle akár halott is lehetnék. Soha eszébe nem jutottam a születésnapomkor, vagy karácsonykor. Most meg, hogy a segítségemre lenne szükségük, azonnal itt vannak.

Sajnálom nagyon a kislányt, tudom, hogy ő végképp semmiről sem tehet, de nem gondolom, hogy azok után, ahogy az a család hozzám állt, nekem kéne segítenem.

Ez így érthető, nem?