Miért nem gondolkoznak a párok gyerekvállalás előtt?

10.22 06:43

Nem pontoztalak le, meg is értelek meg nem is. amiket leírtál, az biztos, hogy kívülálló nem értheti, és biztos vagyok benne, hogy szörnyű lehet látni is a beteg tesódat. de viszont ha neked lenne beteg a gyereked, biztos lemondanál róla. mondjuk ne adj isten két éves korában derülne ki, vagy fél évesen, vagy tudom én, tehát nem azonnal, akkor is? nem is gondolkodnál azon, hogy milyen sorsra jutott a pici?

hozzáteszem, értem a problémát, nekem is van autista gyermeket nevelő ismerősöm, iszonyú nehéz neki, nem is irigylem. viszont én nem hiszem, hogy el tudnám dobni a gyerekemet egy önhibáján kívül bekövetkezett betegség miatt, ami mondjuk öröklődő is lehet, tehát a következő baba is beteg lehet...

én vagyok, akit megszólítottál.

Iszonyat nehéz lenne, és nyilván nem mindegy, hogy mi baja van. VAnnak olyan betegségek, mint pl. tesómé is, amivel nagyon nehéz együtt élni. Dühkitörések, nagyon ijesztő rosszullétek, nagyon súlyos (intenzív osztályos) rendszeres rosszullétek, olyan pár hetes állapotok, amikor nagyobb gyermeket pl. nehéz ápolni, mert pl. teljesen magatehetetlen. És azt is számításba kell venni, hogy miként tudod beilleszteni a normál életedbe: kapsz-e munkát mellette, egyáltalán tudsz-e mellette dolgozni? hogy viseli a párkapcsolatod? van-e, lesz-e másik gyerek és mi a jó a másik gyereknek (erre anyámék egyáltalán nem gondoltak, pedig mint kiderült az orvosok emiatt javasolták nekik már tesóm pici korában az ápolási intézetbe adást, engem meg, mint kiderült már piciként pszichológusok vizsgáltak, hogy egyáltalán mit hogyan élek meg és dolgozok fel - csak anyáék egy idő után besokalltak tőlük... lehet nem kellett volna). Én nem tudom a párkapcsolat, a munka, a másik gyerek és a beteg gyerek szempontjából mi a jó... de úgy érzem, hogy nem tudnék élni, ha ez történne... öngyilkos lennék... nem élném túl. Elég nekem az, hogy egész életemben a nem jó viszonyban levő bátyámat kell majd erőmön felül segítenem, a gyerekemet féltenem tőle, a páromat mindig türelemre és megértésre kérnem (hálistennek egyenlőre ez még nem gond), és közben utálom az egészet és bűntudatom is van, hogy így érzek. Emellé még egy beteg gyerek... akkor inkább nem akarnék élni.

Az emberek többsége úgy általában semmin nem szokott előre túl sokat gondolkozni. Ha mindig mindent tervszerűen, tudatosan csinálna az emberiség, tudatosan vállalnának gyerekeket, akkor már kihalt volna az emberiség.

Nem születnének gyerekek ott, ahol nincs meg hozzá a megfelelő anyagi háttér. Nem születnének gyerekek instabil házasságban sem, de egyedülálló sem szülne. A dohányos/drogos/alkoholista anyák, apák se vállalhatnának gyereket (ez utóbbi pl nagyon jó lenne, ha így lenne, de nincs így...)

Én is kiborulnék, ha pl kiderülne a gyerekemről, hogy egy gyilkos, pedofil, szadista, vagy terrorista, de ettől még szültem kettőt remélve azt, hogy ezek nem következnek be. A fent említett bűnösöket is anyák szülték és valószínűleg egyik ilyen ember sem született volna meg, ha az anyja előre tudja, mi válik a gyerekéből.

H

Én már most kérdezem a páromat, h. ugye szeretni fogja ha meleg lesz a gyereke?Pedig még nem is tartunk ott h. gyereket csináljunk.Amúgy mindenki egészséges gyereket akar és tény h. vannak akik eldobját a beteg gyerekét,de valszeg megvan rá az oka.Lehet nincs pénze egy beteg gyerekre,de azért megkockáztatja, h. lehet egészséges lesz.Vagy tegyük fel, h. van hozzá pénze és szereti is,de lelkileg nem bírja, vagy közben fogy el a pénz.Nem tudom.

Én is most azt mondom, h. sose tudnék a gyerekemnek ártani,de ki tudja mit hoz ki belőlem maga a szülés vagy az h. anya vagyok, vagy az a tudat h. a gyerek nem olyan amilyennek terveztük,vagy szerettük volna.A másik h. pl.sokan enek depresszióba szülés után,de valszeg senki nem akart depresszióba esni, mégis sokan betegek lesznek,mert ilyen a szervezetük és erről senki sem tehet.Valaki hajlamos rá valaki nem.

amúgy ez is egy olyan dolog h. sok 40 feletti nő van aki szül, pedig akkor már veszélyes,de ha épp így hozta a sors, h. csak most tud szülni,akkor ő nem fog emiatt lemondani a gyerekről, mert mi van ha beteg lesz vagy meleg stb.

Egyik válaszoló írta, hogy a szülők azt gondolják, ők tökéletesek, ezért csak tökéletes gyerekük lehet. Mi ha nem is gondoltuk magunkat tökéletesnek, de: nem iszunk, nem dohányzunk, normálisan táplálkozunk, fiatalok vagyunk, minden vizsgálat negatív, emiatt azt gondoltuk, hogy a gyerekünk minden bizonnyal egészséges lesz.

Két és fél évesen derült ki róla, hogy középsúlyos hallássérült. Addigra lett egy húga is, akiről ugyanekkor derült ki, hogy súlyos csípőficamos, amit 7 hónaposan én vettem észre két negatív csípőszűrés után.

Azt hittem, beleőrülök. Apuka akkor épp nem dolgozott, mert egyéb okból menetközben szorongásos depressziót kapott.

Az az év volt életem legsötétebb éve. Tettem a dolgom, mint egy holdkóros, mert ha engedem magam jobban belegondolni a dolgokba, nemigen tudtam volna helytállni a mindennapokban.

Nekünk happy end lett ennek az egésznek a vége: apuka egy év után teljesen meggyógyult, a hallássérült gyermekem hallókészülékkel egész jól hall és megtanult beszélni, értelmes kislány, a csípőficamos 95%-ban gyógyult, majd figyelnie kell a csípő karbantartására egész életében, de jól van.

Azóta bevállaltunk két gyereket még. Teljesen egészségesek. A hallássérülés esélye minden gyereknél 25%. Mégis megkockáztattuk. Most az ötödiken gondolkodunk, nem biztos hogy rászánjuk magunkat.

Én rettegek a Down kórtól meg az ilyesféle értelmi fogyatékosságoktól. Nem az én terepem. Az abortusz mégis szóba sem jöhet. Nem tudom, mi lenne, ha szülnék egy ilyen gyereket. Biztos hogy nem dobnám el, de nem tudom, hogy birkóznék meg vele.

Az ember sokszor tényleg "gondatlanul" szül, pontosan úgy, ahogy a jog azt definiálja: könnyelműen bízik az előre látott esetleges negatív következmények elmaradásában. Mi úgy voltunk vele, hogy annyira kívántuk a gyerekeket, hogy kockáztattunk.