Családban rosszul fogadták, hogy felmondtam a munkahelyemen? Mit csinálnátok a helyemben?
Tavaly diplomáztam, ősz óta dolgoztam az első munkahelyemen.
Az elején még úgy, ahogy tetszett is, de most, a végére teljesen kizsigerelve éreztem magam, rengeteg stressz ért, nem leltem benne örömöt, konkrétan gyomorgörcsöm volt minden vasárnap, hogy hétfőtől újra munka... Fizikai és pszichés tüneteim is lettek, de sokáig ezt titkoltam még a férjem előtt is, mert úgy éreztem, elbuktam azzal, hogy nem bírom, hogy "erre sem vagyok képes". Aztán egyszer elsírtam magam neki, hogy utálok bejárni, egyáltalán nem szeretem és azért is várom, hogy végre babánk legyen, mert akkor tuti, hogy többet be nem teszem oda a lábam. Ő erre azt mondta, hogy ha ez nem tesz boldoggá, akkor ne csináljam, semmilyen munka nem ér annyit, hogy tönkretegyem miatta magam, meg a gyerekvállaláshoz sem jó alap ez, és az anyagi biztonságunk megvan az én bevételem nélkül is, ne csináljam ezt.
Felmondtam, a munkámmal együtt pedig megszűnt az összes tünetem, újra kiegyensúlyozottak a napjaim, igazából mintha kicseréltek volna.
Ezt a családomnak nemrég mondtam, igazából nem bejelentettem, csak szóba jött a régi munkahelyem, erre mondtam, hogy eljöttem, mert nem volt jó. Azóta az van, hogy állásajánlatokat küldözgetnek, a huszonhatodik rokonommal találkoztunk múltkor az utcán és mondja, hogy mesélte neki a nagyim, hogy nem dolgozom és ő is érdeklődött a munkahelyén, van-e felvétel, küldjem el neki az önéletrajzomat majd. Kérdeztem utána a mamámtól, hogy ez mi, honnan tudja egyáltalán ő, mire mondta, hogy hát ő mesélte neki, mert "ne lógjak sokáig a levegőben, ha már külföldre menni nem akarok". Mert az ő első ötlete az volt, hogy semmi baj, úgyis kezdődik a szezon mindenhol, menjek ki Ausztriába pincérnőnek... :D Mikor pedig mondtam, hogy férjem van, gyereket tervezünk, akkor nem értette, hogy mi a gond.
Anyagilag teljesen függetlenek vagyunk, nem az van, hogy most én a családomtól várnám a segítséget, bárhogyan is. Mióta tudják, ez a téma állandóan, hogy hová kéne jelentkezzek, menjek külföldre, mit kéne tanuljak. Közben a mi terveink pedig teljesen mások...
Ma is náluk ebédeltünk, újra fel lett ez hozva, mondtam, hogy nem szeretnék erről beszélni, ez kettőnkre tartozik. Nem értették meg, eljöttünk inkább, utána pedig anyám engem hívogatott, hogy miért viselkedtem így, és mennyire megbántottam a nagyszüleimet is.
válasza:"Nekem sem az az életcélom, hogy egész életemben ne dolgozzak, de most más a prioritás"
A lóf*szt nem az, legalább magaddal szemben legyél már őszinte. 26 éves vagy, és sosem dolgoztál még szinte, csak pár hónapot, de már pánikrohamod volt ennyitől is, nem is akarsz ismét dolgozni menni, csak szülni, utána azért nem fogsz dolgozni, mert "nem akarod a gyerektől elvenni az időt".
Majd 35-40 évesen fogsz szerinted jó munkahelyet találni nulla tapasztalattal meg gyerekkel, ha már most sem sikerült?
Nem baj, ha nem akarsz dolgozni, a te döntésed, én meg is értem, senki nem akar dolgozni, csak akkor vállald fel a családod előtt, hogy te eltartott életmódra vágysz és közöld velük, hogy nem téma ez többet
Mi a baj, bal lábbal keltél?
Hogy mersz ilyen stílust megütni bárkivel szemben? Nem a kocsmabéli haverod vagyok, úgyhogy nyugodtan vissza lehet venni ebből!
válasza:A férjeddel beszéld ezt meg, ne velünk, és ne egymás szüleivel.
Ti éltek együtt, ti ketten tudjátok, hogy mire van szükségetek, és ha az egy kisbaba, akkor hajrá!
Viszont ne feledd, hogy ha most nincs munkahelyed, baba mellett sokkal nehezebb lesz bárhová is felvételt nyerni
A férjemmel ugyanazon a véleményen vagyunk, együtt építgetjük az életünket, családunkat.
Nem is szeretnék a későbbiekben sem beosztottként dolgozni, vannak terveim ezzel kapcsolatban, de az első tényleg az, hogy babánk legyen. És nem, nem fogok egy 6-8 hónapos gyerek mellett tanulni, vagy egy 2 éves mellett részmunkaidőben dolgozni.
Azért, mert nem szorulunk erre rá és szerintem igenis fontos, hogy egy kisbabának, kisgyereknek ne úgy kelljen felnőni, hogy az anyja állandóan stresszel valamin, ideges, fáradt.
Én így nőttem fel, az óvodai anyák napi ünnepségen nekem a nagyim volt ott, mert az anyám épp vizsgára készült. Egyetlen egy iskolai nyílt napra nem jött el soha, mert nem ért rá. Ha versenyem volt, vagy fellépésem, legjobb esetben berohant, megnézett engem, utána ment is.
Elhiszem, hogy valakinek nagyon fontos a karrier, számomra nem az, én inkább egy szép és kiegyensúlyozott családra vágyom.
Ez, leírom újra, nem azt jelenti, hogy egész életemben a gyerekünk utána akarok szaladgálni, de nem is dőlök a kardomba, ha a vállalkozásommal nem hozok haza havonta tizenmilliókat és csak azért csinálom, mert szeretem csinálni.
válasza: válasza:Szóval a férjed megfogta az Isten lábát. Megteremtett mindent a jó családi élethez, keményen dolgozott míg te egyetemre jártál, passzív jövedelmek, befektetések is hozzák nektek a hasznot már. Gondolom nettó 1 misit megkeresi ha "nem magyar viszonylatban" keres jól. Saját vállalkozást is tervezel (tudod már mivel is fogsz foglalkozni?), persze mindezt majd 2-3 gyerek után.
Oké, hol van a sztoriban a lényeg? Minden happy nálatok, tök jó nektek, valóra válthatod minden álmod a férjed mellett. Akkor mit zavar, hogy mit gondolnak mások? Ne menj akkor hozzájuk, vagy kamuzd be, hogy dolgozol.
Igen, sztereotípek vagyunk, a családoddal együtt, mert nálad tapasztaltabbakként ezer ilyet láttunk már. Én rögtön a kis családi körömben vagy 4 ilyet feltudok sorolni. Fiatal nő kiesik az iskola padból x évesen, váltogatja a munkahelyeket, sehol se jó neki, majd apuci, férjecske, vagy sugar daddy eltartja. Leszül vagy 2-3 gyereket nulla munkatapasztalattal és aztán 40 évesen előadja mindenkinek hogy ő nagy erős független nő, karrierrel (amiből bejön neki havi 50 ezer haszon).
Persze, ez sztereotípia, de lássuk be, ezeknek a nőknek 90%-a csak lusta here, aki azt hiszi gyereket nevelni nem munka. Aztán ha megszülik a gyerekeket, hogy ők főállású anyatigrisek, elkezdenek menekülni otthonról, zsarolni a férjüket, költeni a pénzt xarásig stb. hogy értékesnek érezzék az értéktelen életüket.
válasza:Én azt nem értem az ilyen kérdéseknél, hogy a kérdező mindig olyan erélyes, úgy megmondja minden kommentelőnek, itt olyan bátor, annyira nagy a szája, de a saját rokonainak nem tud annyit megmondani, hogy "figyelj, nekem ez megfelel, ahogy élek, az én dolgom, nem akarok erről többet beszélni, ha nem tartjàtok tiszteletben ezt, nem kell találkozni".
Ennyi. De ez sosem megy élőben, csak itt a neten.
Amúgy kérdezö, annyiszor előadtad már ezt a gazdagkislányos sztorit pont ugyanebben a stílusban, hogy unalmas. Valamit újítsál.
15-ös, ne haragudj, de ezek a kérdések rajtunk kívül senkire nem tartoznak… Mi pedig ezeket átbeszéltük, már a kapcsolatunk alatt is, a házasságunk előtt is, valamint akkor is, mikor meghoztam azt a döntést, hogy felmondok.
16-os, édesanyád a te nevelésedre is több időt szánhatott volna. Akkor talán nem lennél ekkora tapló. Dehát, nem jöhet be mindenkinek az élet.
válasza:“de a saját rokonainak nem tud annyit megmondani, hogy "figyelj, nekem ez megfelel, ahogy élek, az én dolgom, nem akarok erről többet beszélni, ha nem tartjàtok tiszteletben ezt, nem kell találkozni”. “
De, pont emiatt jöttünk el ma és ment a sértődés részükről. Ezt is leírtam, csak gondolom, elolvasni nem sikerült.
“de ha tudod, hogy gyereket akartok, akkor minek mondtál fel?”
Mert egészségügyi panaszaim voltak már, a babaprojekten pedig nem segített volna sokat az, hogy Frotinnal alszom és állandóan gyomorgörccsel megyek dolgozni. Ennyit semmilyen támogatás nem ér.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!