Miért jó a kisgyerek? Mi a gyerekvállalás értelme észérvekkel?
Egy nemrég feltett hasonló kérdés miatt gondolkoztam el. Igaz, hogy keveset vagyok gyerekek közelében, de az első néhány évnek nehéz meglátni a szépségét - részemről.
Szeretnék majd gyereket, már várom, hogy nyíljon az értelme, lássam, hogy mennyi marad meg a nevelésemből, hogyan fejlődik a személyisége...
De az első 2-3 év amolyan fehér folt előttem, kakis pelenkákat, kialvatlan, morcos szülőket vizualizálok...
A szó szoros értelmében vett gondozás nekem vele járó szükséges rossznak tűnik (jelenleg ki kell mennem a szobából,ha valaki pelenkát cserél a gyerekén, mert fizikailag rosszul leszek a szagtól). Amíg magatehetetlen a gyerek, addig inkább ezeket a negatív részeket látom csak benne.
A férjem felnevelt egyet, imádja, de amikor őt kérdeztem erről, mondta, hogy úgy 4 éves korától élvezte igazán az apaságot, addig "elvolt". Becsülettel ellátta minden tekintetben, etette, pelenkát cserélt, sétáltatta, csörgette a játékait, de mondta, hogy nem igazán tud "ütős érvet" mondani arra az életkorra. Végül azzal zárta, hogy ne őt kérdezzem, mert férfiként biztos máshogy élte meg, mint egy nő.
Gondolom, hogy ez megváltozik, ha jönnek a hormonok és már benne van az ember, de gyermektelenként nehéz ezt ésszel átlátni. Érezni majd biztos fogom, ha már ott tartok, de most megérteni szeretném.
válasza:Én is így gondolkodtam ahogy te, soha nem akartam gyereket. Aztán mégis lett egy olyan férjem akitöl szívesen szültem.
Megmondom öszintén, nekem a terhesség alatt semmiféle kötödés nem alakult ki a lányommal, hogy is alakulhatott volna hiszen nem láttam öt stb. Miután megszületett végül is igen. Az elsö 3 hónap pokol volt mert állandóan sírt, akármit csináltam vele. Utána viszont nagyon jó volt mert el tudta foglalni magát a játékokkal. A mosolyával nem bírok betelni, imádom, olyan kis huncut de öszinte :) És tényleg csodás hogy napról napra többet tud. Meg nagyon sok vicces dolgot csinál. A kakis pelus pedig...én rosszabbra számítottam, mondtam is hogy én tuti nem fogom ezt bírni. Saját gyerek más. Ezt egy müsorban be is bizonyították szóval nem hülyeség. Nedves törlökendövel pedig hamar le lehet tisztítani.
Szerintem alapjában véve azért szülnek a nök, hogy saját örömüket leljék benne. Múltkor kérdeztem is anyámat, hogy nem voltam-e túl önzö, hogy erre a rossz világra szültem egy gyereket. Erre azt válaszolta, hogy nem, ez az élet rendje, ennek így kell lennie, majd megtanul alkalmazkodni. És ebben igaza van.:)
Köszönöm a válaszolóknak, mert nagyon hasznos válaszokat kaptam! Pont ilyen történeteket vártam, amilyeneket leírtatok. Nekem is kézzelfoghatóbb a dolog, ha nincs cukormázba burkolva - az valahogy nem tűnt soha reálisnak.
Azt külön köszönöm, akik leírták a negatív és a pozitív oldalát is párhuzamosan, éppen az ilyen dolgokra voltam kíváncsi.
Az bizonytalanított el, hogy mindenhol az "ősanya" hozzáállással találkoztam csak, de saját magamat nem tudtam ebbe a keretbe helyezni. Megijedtem, hogy rossz leszek, ha néha esetleg a férjem kezébe nyomom a leendő gyereket, én meg kimegyek az ajtó elé és két percig anyázok, majd mosolyogva visszamegyek esetleg... De látom, hogy lehet idegesnek lenni, akár rosszkedvűnek is - és kezdem látni, hogy mi az, ami miatt megéri ez a része is.
Természetesen örömmel olvasok még saját beszámolókat. Főleg az szubjektív megélése érdekelne, mert tudom, hogy kinek így, kinek úgy, de minél szélesebb a spektrum, annál reálisabb betekintést nyerhetek. (Mivel próbára nem tudok gyereket kölcsönözni, így kénytelen vagyok mások tapasztalatára hagyatkozni :))
válasza:Én szivesen adok kölcsön gyereket "kipróbálásra":D 4 db. fiúból választhatsz. Igaz, a "kicsi" is elmúlt 20 éves, viszont ritkán tojik be, nem kell büfiztetni...Cserében üstben lehet főzni ipari mennyiséget:D
Viccet félretéve (vagy elővéve)bizony lehet dühösnek lenni, elkeseredni, elfáradni. Én a mai napig büszke vagyok arra, hogy egyik gyerekemet sem csapkodtam szelíden a falhoz. Néha felmerült bennem, a gyereknevelési könyvek azért olyan vaskosak, hogy azzal üthessem a kölök fejét. Szerintem sok -tetőtől talpig főzelékkel beköpdösött - szülő gondolkodik el azon, mi a bánatnak vállalt gyereket? Sokszor inkább hasonlít túlélőtúrára a gyereknevelés, mint bármi másra.
Mégis, ezektől függetlenül -vagy ezekkel együtt - az "ősanya" megnyilatkozások valósak. Nincs, ami ne lenne igaz az elragadtatott nyilatkozatokban.
A gyereknevelésben a humorérzék az, ami engem például átsegített a nehezebb időszakokon. Soha, egyetlen percre sem bántam meg, hogy vállaltam a fiúkat. Ha majd érezni fogod a gyerek utáni vágyat, Benned is át fog értékelődni sok olyasmi, ami ma még riasztó lehet.
válasza:Hát megmondom őszintén, az ilyen nagyon pici babákkal tényleg nem lehet sok mindent csinálni, de azért olyan jó babusgatni :) Puszilni, ringatni, odabújni, ezek olyan jó dolgok :)
Viszont amikor már 1.5-2 éves volt a fiam, akkor egyszerre megint kitágult a világ, lehetett már menni sétálni, nem csak babakocsiban tologatni, bármit mutattam neki, azt mind megcsodálta, stb. Most 3 éves, és már nem csak mond dolgokat, hanem tényleg lehet vele beszélgetni, a világon minden érdekli, és olyan jó, amikor látom, hogy megtanult, vagy megértett valamit a segítségemmel, amit korábban nem tudott.
válasza:Hát igen...
Büdös a pelusuk, bömbölnek, ahogy tudnak csinálni valamit már akaratuk is van, és bizony javarészt érvényesítik is, aztán ha felnőnek lelépnek és kezdhetjük újra az unokákkal, akiket nekünk passzolnak le...:-)
De mégis van valami földöntúli, megmagyarázhatatlan abban a pillantásban, ahogy ez a kis sz.rzsák rám néz, és mosolyogva cserélem a büdös pelenkáit, szedem össze a szétdobált cuccait, és kelek fel éjjel számtalanszor, mert szüksége van rám. :-)
Talán pot ebben vana megoldás kulcsa: neki szüksége van rám. Számára fontos vagyok. Nélkülözhetetlen. Talán ettől válik idővel ő is azzá számunkra.
Nekem vonzóbb az a kor, amikor már saját akarta van. Abban látom a kihívást, hogy szelíd módszerekkel tudjam terelgetni, diplomáciai eszközökkel rávenni dolgokra, megtanítani vitatkozni, érdeket érvényesíteni vagy elfogadni másét - hogy ezekben különbséget tudjon tenni.
Gyakorló szülők: egy kutyás anyuka mondta, hogy kb 2 éves korig nagyjából ugyanúgy kell nevelni a kutyát és a gyereket, van a NEM SZABAD (gyereknél pl az önmagára veszélyes viselkedés) és van a dicséret, ezek alapján a kutya és a gyerek is "motivált lesz" abban, hogy inkább a gazdinak/szülőnek tetsző, helyes viselkedést alakítsa ki.
Később már lehet érvelni, megbeszélni - korának megfelelően. Erről mit gondoltok, mennyire van benne igazság?
válasza:Hány éves vagy?
Ha már leírtad egyszer, akkor bocsi.
válasza:Én imádok babázni, és gügyögok neki, ugyanolyan hangokat adok ki, amiket ő. Imádja, ha utánzom, persze beszélek vele normálisan is:P Ugrálok neki, mutogatok, éneklek, hülyéskedek neki, mert imádom és nem tudok betelni vele. Ma 6 hónapos:D Gyönyörű, három évig vágytam rá, mire elkezdhettünk próbálkozni, és elsőre összejött. A legmázlistábbnak érzem magam, és jól esik, mikor áradozhatok róla, ha azt mondják nekem, hogy kicsit irígyek rám, mert ők már nem babázhatnak(nagyobb a gyerekük). Minden percét tudatosan élem át, és kihasználok minden percet, mert ez a félév is olyan gyorsan elszállt. Nekem ő az Isten, de ő is így érez irántam. Feltételek nélkül szeretjük egymást:D
Boldog vagyok, a legboldogabb a Földön.
És mosolyogva cserélem a pelust, még viccelek is vele, ha összeken, lehány, jót nevetünk együtt:D Én úgy látom a legcsodálatosabb időszak a baba-kor:D
válasza:Én sem voltam gügyögős,nem is akartam azzá válni.Néha idegesített is amikor mások gügyögtek neki.Nem az eljárás idegesített,hanem egy pillanatig úgy éreztem,h ők tudnak vmi,amit én nem.Emlékszem egyszer konkrétam megpróbáltam.A bububu-ig jutottam,más nem jutott eszembe.Ő meg nézett rám azzal a nagy ,értelmes szemével,és semmi hatás nem volt.Elröhögtem magam,és kicsit elváltotatott,azóta általam gügyögősnek nevezett hangon mondtam neki,h ez nem jött be,több eszed van,mint anyádnak.És Máté erre kezdett el "visszabeszélni" nekem.Ennyit a gügyögésről.Így jelezte,h csak akkor szóljak,ha mondanivalóm van,butaságokra nincs ideje. :) A kezdet kezdetétől olyan kifejező tekintete volt,h nem tudtuk megállni szinkronizálás nélkül.Olyan jókat röhögtünk rajta/magunkon,h mindig ráragadt és velünk kacarászott.Elmondhatom,h mi nem gügyögtünk.Mi túl hülyék,a gyerek meg túl okos volt hozzá.
Sztem nem szégyen amúgy ha az ember bevallja,h az őrület határának már a túlsó szélén is állt.Sőt,nekem ettől mindig könnyebb lett.Megjátszani magunka mindig plusz energia,és csak még jobban szembesülsz azzal,h másoknak esetleg vmi könnyebben megy.Pedig lehet,h csak jobb napjuk van,vagy rátettek a storyra egy jó lapáttal.
válasza:szerintem tök jó. megtaníthatsz neki egy csomó dolgot, aztán büszke lehetsz magadra, h az én gyerekem :D
najó, ez inkább a poénosabb feléről közelíti az igazságot :D
szerintem nem rossz dolog, ha az embernek van egy csemetéje, igazából nem is lehet észérvekkel megmagyarázni, ha nagyon anyagiasak akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy adókedvezmény, meg családi pótlék. persze, ez sem utolsó dolog, de a gyerek nagyon tudja vinni a pénzt, szóval amit megnyersz a réven, azt elveszted a vámon :P
én valahogy céltalannak érezném az életem egy idő után, ha nem lenne gyerekem.
mert igen, megvan a lakás, a verda, sok kess, nagy utazások, jó cuccok. de utána meg dög unalom az egész, nincs miért küzdened, nincs semmi komolyabb motiváló erő, hogy élj.
fasza érzés, hogy ha ő elér valamit, akkor nem csak neki dagad a mája, hanem neked is :D
meg egy millió más ok miatt, ami most nem jut eszembe :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!