Miért jó a kisgyerek? Mi a gyerekvállalás értelme észérvekkel?

Egy nemrég feltett hasonló kérdés miatt gondolkoztam el. Igaz, hogy keveset vagyok gyerekek közelében, de az első néhány évnek nehéz meglátni a szépségét - részemről.

Szeretnék majd gyereket, már várom, hogy nyíljon az értelme, lássam, hogy mennyi marad meg a nevelésemből, hogyan fejlődik a személyisége...

De az első 2-3 év amolyan fehér folt előttem, kakis pelenkákat, kialvatlan, morcos szülőket vizualizálok...

A szó szoros értelmében vett gondozás nekem vele járó szükséges rossznak tűnik (jelenleg ki kell mennem a szobából,ha valaki pelenkát cserél a gyerekén, mert fizikailag rosszul leszek a szagtól). Amíg magatehetetlen a gyerek, addig inkább ezeket a negatív részeket látom csak benne.

A férjem felnevelt egyet, imádja, de amikor őt kérdeztem erről, mondta, hogy úgy 4 éves korától élvezte igazán az apaságot, addig "elvolt". Becsülettel ellátta minden tekintetben, etette, pelenkát cserélt, sétáltatta, csörgette a játékait, de mondta, hogy nem igazán tud "ütős érvet" mondani arra az életkorra. Végül azzal zárta, hogy ne őt kérdezzem, mert férfiként biztos máshogy élte meg, mint egy nő.

Gondolom, hogy ez megváltozik, ha jönnek a hormonok és már benne van az ember, de gyermektelenként nehéz ezt ésszel átlátni. Érezni majd biztos fogom, ha már ott tartok, de most megérteni szeretném.