A mai nehéz, kiszámíthatatlan világban szabad gyereket vállalni?

Miért ne? Aki nem akar az csak önzőségből nem vállal. A világ teljesen elanyagiasodott. Éltek volna ezek a háború után.

Fogyassz, vásárolj ez megy és a primkók meg versenyeznek.

Minden családtag segge alá autó, utazás csak külföldre, ha el kellene menniük falusi turizmusba nyaralni az már a vég lenne a számukra.

Magyarország különösen elkényeztet gyerek vállalás szempontjából.

Külföldön mehet az anya vissza dolgozni mikor két hónapos a gyereke, nem ismerik a családi pótlékot, beiskolázási segélyt és még sorolhatnám.

A nagyszüleink semmit nem kaptak mégis megszülettek anyáink, apáink.

Mielőtt bárki kitekergetné nem az őskorba vágyok vissza, de ez az pénz szemlélet már undorító. Tényleg nem ártana egy jó nagy háború, vagy katasztrófa, hogy egyesek észre térjenek.

Akinek nem inge …..

08:40 és 08:43-nál a pont...

Ezzel a "nade ilyen világba szüljek gyereket" szöveggel meg nem értek egyet. Régen is volt szär helyzet, régen is volt bűnözés, mégis születtek gyerekek. Nagyon sokunknak a nagyszülője a háború előtt vagy alatt született. Érdekes, az ő szüleik nem ezen gondolkodtak, hogy "jajj istenem ilyen világba szüljek gyereket????" jött és kész, Isten ajándékának tartották. Most sincs rosszabb világ, mint régen volt, viszont most van média (híradó, újság) így hamarabb eljutnak a rossz hírek, mint 50 évvel ezelőtt.

Szimpla kifogás, semmi más. Az én korosztályom (22 vagyok) is fel tudott nőni 2 darab csörgőn és 1 darab plüss mackón, nem hiszem, hogy a most született bébiket el kell halmozni minden csuda játékkal. Majd ha nagyobb lesz, persze megtennék mindent, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben, de bébiként az alapvető dolgokon kívül (pelus, ruha, kaja) nem sok mindenre van szüksége.

8:40 vagyok

Én amúgy nem panaszkodok, mert hála istennek megkaptam mindent ami kell, de az is igaz, hogy volt millió játékom, de kb. egész gyermekkoromban 95%-ban azzal a katonás figurakészlettel játszottam, ami fateromé volt gyerekkorában :D Szóval tök felesleges a millió játék meg bizgerentyű...

Anyám 1944-ben született, az apja pár hónappal korábban halt meg, az anyja pocsolyából ivott, hónapokig krumplin élt, közvetlen életveszélyben (egy emberséges német tisztnek köszönhette, hogy nem végezték ki 8 hónapos terhesen).

Apám 1950-ben született egy kis faluban, földműves szülők gyerekeként, két másik testvére is volt. Gyakran éheztek, sokszor járt mezítláb, már 5 évesen ment teheneket kihajtani, az iskolába 10-12 km-t gyalogolt mezítláb. Most már nyugdíjas, de nagyon munkaszerető ember, magas beosztásig vitte saját erőből.

Anyám is felnőtt, mindig mosolyogva mesél a gyerekkoráról, hogy mennyi szeretetet kapott - pedig anyagilag nagyon rosszul álltak.

Ezekhez képest most arany élete van az embereknek. (Legalábbis az éhezésnél és a folyamatos életveszélynél keményebb helyzetet nehezen tudok elképzelni. Pláne, hogy közben sorra halnak meg az ismerősök, családtagok - erőszakos halállal.)