Akinek nincs gyereke és nem is akar, az mivel tölti ki az idejét, hogy értékesen éljen, mi az életcélja, mik okoznak neki örömet?

jaj nemtudom miért kell mindig felhozni ezt a témát, csak a vita van belőle. ez érdekes amugy én pont 2 tűz között vagyok, sose akartam gyereket, énis abban a táborban voltam akik azt mondják, hogy az csak nyűg, és valoszinü sokszor igenis nyűg. csakhogy közben megismertem azt a férfit akire az életem is rábíznám vakon, és valoszinuleg fogok neki gyereket szülni, mert ő nagyon szeretné, és talán kicsit már énis (persze majd késöbb) és ha neki nem, akkor tényleg senkinek.

viszont. soha nem leszek aza tipikus anyuka aki szerint más értelme nincs is az életnek csak egy gyerek, és csak a gyerek a gyerek minden egyes szava, és minden csak körülötte forog és soha nem fogom mondani, hogy aki nem akar az nemis ember, mert pontosan tudom mit éreznek. az életnek igenis van más értelme is, ha nem is értjuk meg egymást elkell fogadni hogy az élet ugy szép, hogy különbözőek vagyunk. sőt azok közül akik most ellene vannak, szerintem nem is egynek lesz később gyereke, és akinek már van, némelyiknek jobb lenne ha nem lenne... szoval nem érdemes ez alapján mondani semmit.

amugy a kérdésre is válaszolva: dolgozom sokat, mellette fogok iskolába járni, olvasok, lustálkodok, barátokkal eztazt, mindig van valamit csinálni, ha belegondolok már most sincs időm semmire, nemtudom ebbe hogyfog beleférni a gyerek :D

Szia!

Nem akartam gyereket sose, tudatosan éltem szabadon, szeretőket cserélgetve, tanulva, bulizva, irritált gyereksírás, visítás stb stb...

Életcélom az volt, hogy búvár mentőként dolgozhassak, annak meg igazából felesleges is a család mert nem sok ideje van...

Aztán összejöttem egy olyan Férfival aki családot akart majd egyszer (nem terveztem komolyra pont ezért a kapcsolatot!)

Egy idő után valahogy mégsem akartam elhagyni, mégis vele akartam maradni egy életre és éreztem, hogy Neki szívesen szülnék is!!

Egy nőgyógyászati vizsgálatnál közölte a dokim, hogy nincs időm gondolkozni a gyerekvállaláson (huszonévesen klimaxolok) Fél év alatt ha nincs eredmény akkor már esélyem sincs!

Döntöttem itt ül a Fiam az ölemben! kétszer veszítettük el majdnem a terhességem alatt (maga volt a pokol az az érzés!)! Bármilyen életcélomat adnám fel érte már ezerszer, szeretnék még mindig búvár mentő lenni (mert én úgy érzem nekem az lenne a hivatásom, a célom a hobbim stb...), de ha már választanom kéne akkor tudnám, hogy mit választanék!

A gyerekemet és nem a céljaimat!

Hiába van gyerekem attól független az összes többit nem szerettem meg és nem ez lett az életcélom (hogy anya lehessek)!

Maradtak az álmaim, maradt az utazás ahova visszük a Fiunkat is! Már nem az az álmom, hogy én lássam! Hanem az hogy Neki minél többet tudjak megmutatni a világunkból és, hogy Ő lássa azzal a szemmel a világot ahogy én szemlélem!

Lásson mindent, tapasztaljon meg mindent, küzdjön a céljaiért, érjen el minél többet az életben, legyen pénze és családja is ha akarja!

Tanulja meg hogy az életben nincsenek arany középutak! Tanulja meg hogy lehet:

1.,

"A" osztályos mercije amit bevisz az autómosóba a hopi gyereknek hogy mosd le, nesze itt egy ezres...

2.,

vagy lehet hopi gyerek akinek beviszik a mercit és adnak egy ezrest hogy mosd le, és azt mondják hogy : Öcsém ha megkarcolod eltöröm a derekad!

JA!!

Nem szeretek játszótérre menni mert némelyik anyuka, rögtön betámad és naná csak arról beszélünk, hogy ki, hogy szült mekkora lett a gyerek stb!

Játszóházba is amikor megyünk, én inkább mászok a légvárakon és tornyokon a gyerekem után mint anyukákkal beszéljek...

Lebutulunk ami idegesít nagyon (én is! nem csak mások) egy idő után, nekem nehézséget okoz egy A4-es szudoku ami 5 perc alatt kész volt, vagy egy keresztrejtvény ami szintén max 5 perc volt!

3 évet akarok maradni itthon a fiammal még a fele hátra van :)

Szeretnék gyereket, de csak néhány év múlva, úgyhogy talán köztes állapotból tudok írni.

Van egy nagyon jó munkám, amit szeretek, az a hétköznapokat nagyjából elviszi. Este változó, hogy mennyire fáradok el, ezért leginkább a hétvégék maradnak. Akkor a férjemmel és/vagy barátokkal szoktunk programot csinálni. Ez nagyon változó, mert van amikor az a program, hogy döglünk a tv előtt és néha belealszunk, máskor elmegyünk kávézóba dumálni, iszogatni. Ha jó az idő, akkor kirándulunk, néha kölcsönvesszük a férjem lányának kutyáját is hozzá (így ő nyer estére egy lefárasztott kutyát, én meg kikutyázhatom magam :)).

Ha belefér, akkor utazunk is. Főként a baráti körre "megy el" sok idő, de vannak csendesebb tevékenységek is - pl néha rákattanok egy számítógépes játékra és néhány órán keresztül fel se nézek a gép elől, férjem szintén.

Ezen kívül szoktunk kártyázni (póker, rabló römi), activitizni.

Külföldieket tanítok magyarul mellékállásban, meglepően nagy kihívás a nekem könnyűnek számító nyelvet tanítani, mert kevés a szabály, sok a kivétel és nem egyszerű olyannak elmagyarázni, akinek nem ez az anyanyelve.

Sok külföldi barát van, velük is eljárunk ide-oda, nagyon érdekes kulturális eszmecseréket lehet folytatni, sokat tanulok az ő mentalitásukból.

Nem "ebbe a csoportba" tartozom, de azért válaszolnék :)

Viszonylag friss anyuka vagyok, másfél éves a gyerekem. Négy-hat órában alkalmazottként, de itthonról dolgozom. Délutánonként-este, heti 1-3x 1-2 órát a barátaimmal találkozom - szinglik, családosok vegyesen - beszélgetünk ezer dologról.

Hétvégenként ill. szabikon a férjemmel hármasban megyünk valami programra (ha nagyobb lesz a baba, kettesben is tervezzük, hála a nagyszülőknek...). Kiállítás, kirándulás, baráti találka, családi program... vagy néha végre egy kis nyugi :)

Szabadidőmben, ha rám jön az Ihlet (leginkább éjszaka vagy hajnalban) meg képzőművészként tetszelgek magam előtt :) és néha keresek némi mellékest. (Van egy egyesületünk és egy galériánk közösen pár barátommal.)

Szóval mostanság a lustálkodás és az esti tévézés kimarad és sokkal pörgősebbek, beosztottabbak az ember napjai, de egyébként nem változtak az "életcéljaim".

Nem ítélem el azokat, akiknek a gyerek a fő életcéljuk (ha úgy hozza, persze én is eldobnék mindent érte), de szerintem meg lehet oldani, hogy az Anya szerep mellett más is helyet kapjon az ember életében. És a kecske is meg a káposzta is meglegyen :) Csak meg kell találni, mi az, ami fontos neked annyira, hogy mégiscsak egy pici helyet szoríts neki.

Két gyermektelen van: egy egyik, aki akart, de valami nem jött össze, a másik tudatosan döntött így.

A másodikat elemezzük most. Én egy ilyen nőt ismertem (én már idősebb vagyok), fiatalabb volt jóval nálam. Alapvetően úgy láttam önző, a szépségen kívül másról nemigen lehetett vele beszélni. Csak a diéta, ha fél centit hízott a dereka, már világtragédia volt. Az élete pedig úgy telt, hogy munka és munka és munka, és ha hazament, hát a háziállatai imádata. Meg amíg jól keresett a ruhák, a ruhák. Hát kb. ennyi. Szerintem szánalmas. Még jól ki se használta, hogy egyedül van. Pl. tanulásra, karrierépítésre. Szóval ezt abszolút nem értem. Szerintem a pénztelenségen kívül biztos az alakját is féltette. Nem viccelek, belebetegedett, ha 1 centivel többet mutatott a mérőszalag.

Szia! Én leírnám egy rokon házaspár mindennapjait. Nekik nem született gyerekük, már idősek, így nem is fog. Ezzel szemben nem ismerek náluk nagyon társasági embereket! A bácsi egyetemi tanár, a néni már nyugdíjas. Minden esetre állandóan mennek valahová, vagy elutaznak. A néni állandóan társasági életet él, szinte nem lehet úgy felmenni hozzájuk, hogy ne lenne náluk valaki. Pesten laknak a belvárosban, de az egész környéken szerintem nincs olyan bolt, vagy szalon, ahol ne ismernék őt. :) Ezen kívül rengeteg fiatal ismerősük van, akiket meghívnak magukhoz. Szóval én úgy gondolom nagyon színes életet élnek, és tényleg nem unatkozna soha, azzal együtt, hogy a mai napig nagyon nagy szeretetben élnek a férjével.

Múltkor az unokatestvéremmel beszéltünk erről a dologról. Neki van egy 7 és egy 2 éves gyereke. Ő pont azt mondta, hogy szerinte az életnek nem az az értelme csak hogy gyereket neveljen valaki, hanem ugyanúgy hozzá tartozik a dologhoz a munka, a másokkal való kapcsolat. Ezzel én is egyet értek, szerintem sem csak a gyerek adhatja az élet értelmét.