Akinek nincs gyereke és nem is akar, az mivel tölti ki az idejét, hogy értékesen éljen, mi az életcélja, mik okoznak neki örömet?

19:14

Miért hiszed azt, hogy aki egyedülálló, az meg van keseredve? Ez sokkal többet mondd rólad, mint másokról.

Ha az anyaság mindenki számára pozitív dolog lenne, akkor mindenki boldog lenne a világon. Örülök, hogy te boldog vagy, és hogy ezt te anyaszerepben találtad meg. Nem nézlek le, és szeretném, ha te sem néznél le. Elvégre anya vagy, okosabbnak kell lenned annál, mint hogy lenézz embereket, és ezt tanítsd a gyermekeidnek.

14:36

ha nekem valaha az fogja adni az egyetlen örömet, hogy más emberek benyitnak az ajtómon, inkább meghalok...

komolyan, ha öregen nem tudsz mást kezdeni magaddal, mint hogy várod a fiatalságot, hogy majd őket nyúzhatod...szerintem ez nem életcél, olyan kicsit mintha már rég halott lennél, ha semmi más nincs, csak az hogy mások majd jönnek és benyitnak az ajtódon...

Sokfélék vagyunk. Egymás szemszögéből ugyanúgy lehet önzőség a gyerekvállalás, mint a gyermek nem vállalása.

A kérdés azokhoz szólt, akik tudatosan nem vállalnak gyermeket.

Sajnos sokan vannak, akik szeretnének családot, sőt akár főállású anyaként/apaként képzelik el magukat boldognak, de mégsem jön össze. Olyan is van, akinél meg becsúszott egy (vagy több) baba - és vagy jó (és boldog) szülők lettek vagy áldozatként tekintenek magukra.

Szóval így nem lehet általánosítani (ami már a kérdés-feltevésben sikerült), mert mindenkinek más a háttere és más az életcélja.

Megkockáztatom :), hogy még olyan (jó!) szülő is akad, aki gyerek mellett is kiteljesedik a munkájában vagy tud időt szakítani a szórakozásra, pihenésre, párkapcsolatára, hobbijára, pénz- vagy hírnév-szerzésre, karitatív tevékenységre vagy csak arra, hogy tetsszen önmagának.

De az is nagyon becsülendő, aki főleg a gyereknevelés és egy harmonikus otthon megteremtésének "szolgálatában" érzi jól magát.

Aztán meg itt van az is, hogy az ember változik. Lehet, hogy a régi vágyak, célok vagy félelmek később eltörpülnek, átalakulnak. A szülés, az anyává (és apává:) válás legtöbbször pont ilyen nagy változást, átrendeződést hoz az ember életébe - de ezzel meg aztán tényleg nem lehet előre tervezni.

Hát nem tudom, lehet h van lyan szülő aki tökéletes szülő és a karrierjében is csodás. Egy biztos ezek nem az én szüleim :D Ők mindketten szakmájuk kiemelkedő tagjaik, hihetetlen szakembere, de apám megbukott apaságból, anyám meg nem egy törődő anya. DE: én kb 20000000x életképesebb vok mint az ún. jó szülők gyerekei, semmire nem cserélném le a szüleimet, és boldog vok, h nem adták fel az életüket értem. Ha ezt tették volna biztos, h a viszonyunk katasztrofális lett volna.

Én azonban nem akarok gyereket, ezt már kifejtettem előrébb.

Én például nem vagyok kompatibilis az átlagos emberek életútjával. Sajnálom, de ezt dobta a gép. Egy ideig erőltettem ezt a társasági élet dolgot, hogy mindenfelé járkálok barátokkal, de igazából mindig sokkal jobban éreztem magam egyedül. Mióta leépítettem minden baráti kapcsolatomat havi 1-2 kocsmai beszélgetés szintjére, sokkal boldogabb az életem. Volt viszonylag sok barátnőm már(szám szerint 9), de őszintén szólva egy cseppet sem hiányoznak. Jól megy a nőkkel való ismerkedés, mert jól tudok szerepeket játszani, de ha párkapcsolatra kerül a sor, pár hónap után tökéletesen elvesztem az adott nő iránt az összes érdeklődésemet, és onnantól csak púp lesz a hátamon, akitől lehetőleg úgy kell megszabadulni, hogy ne bántsam meg nagyon. Pornóval, és alkalomadtán egy éjszakás kalandokkal tökéletesen kielégítem a nők utáni vágyakozásom, nekem ennél nem kell több.

Gyerek? Irtózok még magától a gondolattól is, főleg az első pár évétől. Egyáltalán nem tartom aranyosnak a gyerekeket, szabályosan belebetegszem, ha a közelembe kerülnek. Ha pedig még a szájukat is kinyitják, azonnal el kell tűnnöm a helyszínről, ha nem akarok ott helyeben összeesni. Szörnyen idegesít a gügyögésük, ordításuk, visításuk... sajnálom, szégyellem magam érte, de gyűlölöm a gyerekeket.

El tudja valaki képzelni, hogy mi történne, ha nekem gyerekem lenne? Szüksége van a világnak arra, hogy felneveljek egy tömeggyilkost? Ugye, hogy nem.

Mit csinálok helyette? Van egy viszonylag normális munkahelyem. Heti 40 óra melót még pont elviselek, kényelmesen fenntartom magam a fizetésemből. Ennél nagyobb életcélom a munkával kapcsolatban nincs. Helyette a hobbijaimnak és a tanulásnak élek.

Súlyemelő vagyok, viszonylag szép versenyeredményekkel. Napi 1,5-2 órát edzek, és ebből egészen életem végéig egy percet sem szeretnék lefaragni. Ha már nem tudom versenyszinten csinálni, mert megöregszem, edző leszek. Emellett minden hétvégén kerékpározok, vagy futok. Képes vagyok lefutni egy maratont, de kerékpáron 12 órát is töltöttem már egyhuzamban.

Érdekelnek a pogány vallások, ipari mennyiséggel fogyasztom a könyveket a témában. Ugyanígy vagyok a táplálkozással is, valószínűleg azért, mert vegán vagyok. Végiggitároztam az egész életem, jelenleg is több órán át zenélek minden áldott nap. A világ legerősebb chili paprikáit termesztem a hátsó kertben. A fennmaradó időben pedig számítógépes játékokkal játszok. 6 évesen kezdtem nintendóval, azóta is töretlen a lelkesedésem.

Reggel 6kor kelek, és éjfélkor fekszek. A két időpont között pedig EGYETLEN szabad percem sincs. Én ezt így szeretném csinálni, nincs szükségem gyerekre.

Olyan dolgokkal töltöm az időmet amik boldoggá tesznek. Hétköznap nincs semmi extra, hazaérünk melóból, vacsizunk, dumálunk, sorozatot nézünk, közös zuhany, aztán irány az ágy.:)Heti párszor gyorsan össze is takarítunk.

A hétvégék teljesen szabadok, én szeretek sokáig aludni, szóval dél, 1 óra előtt nem nagyon kelek fel. Beteszek egy mosást, eszem, azt csinálom amihez kedvem van. Sorozatokat nézek, nagyon sokat olvasok-imádom a könyveket. Továbbá a hobbimmal foglalkozom hetente 3-4 órát, vagy játszom a gépen, mikor mihez van kedvem. Egyébként nem vagyok karrierista, de szeretem a munkám, nem savanyúan megyek be dolgozni ami jó dolog, és boldog házasságban élek.

Ha kedvünk van, a férjemmel együtt elmegyünk csavarogni, akár spontánul, akár megtervezetten, megbeszélten, csinálunk közös programot, vagy kettesben, vagy barátokkal. Évente 2-3 alkalommal csinálunk külön-külön programokat is. Ilyenkor a férjem elmegy kártyázni, én pedig összefutok a legjobb haverommal, beülünk egy kávéra, vagy kajálunk valamit és közben dumálunk. Nincs sok barátom, nem érzem szükségét, többnyire egyedül érzem jól magam, illetve a szerelmemmel. Egy közeli barátom van akiben megbízom, most már 9 éve, és pár könyvklubbos lány, akikkel néha össze szoktam jönni időnként.

Szóval semmi extrát nem kell elképzelni, legalábbis nálunk nem. Egyszerűen éljük az életünket, és közösen nevelünk egy kutyust. Nagyjából ennyi:)

Már a kérdés is kissé fura.

Mi az egyáltalán,hogy "értékes" vagy értékesen élni?

Mindenki számára más az értékes.

De egyáltalán,hogy lehet különbséget tenni értékes és értéktelen élet között?

Szerintem mindenki számára a saját élete a legértékesebb,legyen az számodra esetleg bármilyen értéktelennek tűnő is.

Ha valaki alkeszként éli le az életét,de nem árt másoknak,ahhoz is joga van.

Igazából nem gondolom,hogy bárkinek számadással kellene tartoznunk.

Attól,mert van gyereke valakinek még nem biztos,hogy olyan hűde nagy értéket teremtett.

A rossz embereket is nevelte valaki.

Az emberek jelentős része önző,és nem azért vállal gyereket,mert valamit értékeset szeretnének alkotni,hanem,pusztán erre vágynak.

Nagyon kevés olyan ember van,aki valóban maradandót alkotott a világ számára,elhivatottak és nem a pénz motiválja őket.