Akinek nincs gyereke és nem is akar, az mivel tölti ki az idejét, hogy értékesen éljen, mi az életcélja, mik okoznak neki örömet?

08:58

Ez aztán elemzés a javából. Millió ember nem akar gyereket, te meg elemzel egyet, és naná, hogy olyat, akiből azt vonod le, hogy minden nő, aki nem akar gyereket, az alakját félti. Szép.

Beat hatalmas!!!! :D

Akkor kezdjük: Heti 2-4X vagyok diszkóban, fix csaj nem nagyon van, általában másnap reggelig tartanak. Van egy sportmotorom, amivel elég keményen csapatjuk a srácokkal!

Kocsival is sokat furikázok, évi 30-50E simán megvan. Nyáron végig a strandon vagyok, hekk, magyar sunák, aranypart nincs ennél jobb.. Persze évente párszor lemegyünk azért Olaszba/Horvátba is. Ezenkívül persze sport, kondi, úszás.. Vagy csak simán kávé, koktél, pláza, hogy megmutassuk magunkat a nagyközönségnek.

Ha már nagyon túlpörögtem akkor leugrok az ősökhöz füvet nyírni vagy kapálni egy kicsit. Télen azért nehezebb a helyzet de akkor bedobom magam az munkába..

Ezek mellett gyerek? beb@szna.............

Minden hozzászólást elolvastam, mert engem mindig is érdekelt, hogyan gondolkoznak azok, akik másként látják a világot, mint én.

Pár dolgot azért hozzátennék, csak vélemény, mint a többi, nem ítél, és nem mondja meg az abszolút igazságot. Legfeljebb a saját igazságomat.

Nekem 3 és fél éves a fiam, 27 évesen szültem. A párommal mi szerettünk volna ugyan gyereket, de később, kicsit "éltünk" volna még, azonban történt egy kis "baleset", és úgy határoztunk, hogy ha máris jönni, akar, jöjjön.

Jött! :)

Előtte én sem voltam az a tipikus "Anyaszörny", sosem értettem, honnan az energia a szülőkben, hogy az egész életüket alárendeljék egy mini-zsarnoknak. Elborzasztott a felelősség is, és a gondolat, hogy soha az életben nem leszek többé "szabad". Mindezek ellenére az egész helyzet, a pocak, az érzés, hogy ott van, mozog, él, hihetetlen jó volt. Mire megnőtt a hasam, a gondolatot elfogadtam, hogy jön, sőt, örültem, büszke voltam, készültem, vártam. De azt még most sem értettem, hogy vajon honnan jön majd az energiám, hogy ellássam, és vajon hogy lehet, hogy már most fontos nekem, pedig még sosem láttam őt...?

Aztán megszületett. Rettegtem a szüléstől, pedig sokkal könnyebb volt, mint amilyennek elképzeltem. Aztán megérkezett a fiam, és abban a pillanatban megváltozott az életem. Amikor a hasamra tették, valami történt, ami egy életre szól. Abban a pillanatban megkaptam mindent, amire szükségem van ahhoz, hogy az anyukája legyek. Attól fogva lett erőm gondozni, felkelni hozzá, mert elég volt egyetlen mosoly, és megkaptam belőle minden energiát.

Megváltozott az értékrendem. Ő a legfontosabb, fontosabb saját magamnál is. Egy új világot mutatott nekem, és én legalább annyit tanulok tőle, mint ő tőlem. Jobb emberré tett, türelmesebbé, nyitottabbá, és el sem tudom képzelni, hogyan élhettem eddig nélküle. Régen imádtam strandolni, ma már csak úgy van értelme, ha ő is ott fújja a vizet mellettem. Elérhetek sikereket, lehetek gazdag, híres, annál nagyobb dolgot nem alkothatok, mint hogy őt megszültem. Nem félek az öregedéstől, mert benne minden tovább él, ami belőlem lassan elmúlik. Értékekre taníthatom, formálhatom, miközben ő is formál engem. Egyéniség, akinek mindenről véleménye van. Nem az én "mini-tükörképem", sok szempontból sokkal tökéletesebb, mint én. Feltétel nélkül szeretem az első pillanat óta, hogy megszületett, és ő is feltétel nélkül szeret engem, gazdagon, szegényen, akkor is, ha szép vagyok, de akkor is, ha éppen csúnya.

Tálcán kínálhatnák nekem a világot. Ha választhatnék, hogy a világ, vagy ő, őt választanám. 5 éve, amikor még nem született meg, talán másképpen döntöttem volna. Azóta azonban tudom, hogy mit hagytam volna ki, ha ő nem születik meg, és biztosan tudom, hogy lehettem volna boldog nélküle is, de egész életemben hiányzott volna valami, épp csak azt nem tudtam volna, mi az.

Utolsó, nézhetjük más szemszögből.

Aki gyereket akar, az sokkal önzőbb, mert megteremt egy új életet csak a saját kedvére. Ez nem önzőség? "Fénymásolni" saját magad nem egoizmus?

(Ezt nem gondolom így, csak megfordítottam a nem-logikáját.)

Szerintem azok közül, akik nem akarnak gyereket, sokan válhatnának jó szülővé (sőt, boldog szülővé), csak éppen fogalmuk sincs róla, hogy milyen szülőnek lenni. Elképzelnek valamit, ami rémisztő, és külső szemlélőként nézve teljesen ellentétes mindazzal, ahogy korábban éltek (és ahogyan a boldog életet ők elképzelik), és úgy döntenek, hogy nekik ez nem kell. Valahol érthető, mert egyrészt tényleg nem tudhatod, hogy gyereket nevelni mit jelent, amíg benne nem vagy, másrészt ha mégis meggondolod magad, akkor sem lehet már visszafordítani a dolgot, hiszen egy életre szól. HATALMAS felelősség.

Ezt a részét mindenki látja, mindenki fel tudja mérni. Abba viszont, hogy mennyi örömet, szeretetet, új élményt ad egy gyerek, arról meg annak nem lehet fogalma, akinek nincs gyereke. Ha a más gyerekét nézed, az nem olyan. Az összes örömet-bánatot csak akkor értheted meg, ha reggeltől-estig benne vagy. Kívülről nézve minden gyerek csak idegesítő üvöltőgép. Azokat a pillanataikat, amikor bájosak, amikor rácsodálkoznak az élet apró ajándékaira, amikor hihetetlen, és mégis egyszerű bölcsességeket állapítanak meg, azokat megtartják a szüleiknek.

Persze van, hogy valakinek az életmódja/hivatása miatt nem fér bele az életébe a gyerek. Éppen ezért én nem ítélek el senkit. Csak annyit mondok, hogy szülőként állítom, hogy a világ legnagyobb csodája gyereket nevelni. Viszont ez közhely, és csak az értheti meg, aki átélte már.

Én már írtam korábban, h nem akarok gyereket, és reagálnék rá, h nem tudom mivel jár.

Az én esetemben az a probléma h tudom :/ Öcsém 10 évvel fiatalabb nálam, így minden lépését és nehézségét és örömét ismerem a dolognak. Félreértés ne essék rajongok az öcsémért, és nem mondanám h bár ne született volna meg! DE: én rengeteget törődtem vele, vigyáztam rá, gondoztam, etettem mittomé. Mindent megcsináltam, oviba mentem érte...stb, stb.

Szóval világosan tudom mi mivel jár, és pont miatta alakult ki bennem h nekem ez nem kell. Az öcsém is totál kiborított 6-10 éves kora között, nem bírom az ilyen korú gyerekeket, mostmár állati jófej, 13 éves, de 6-12 éves kor az horror!!! És nem csak nála, az unokahúgyom dettó, meg az összes ilyen korú gyerek, előtte meg színtiszta sz.pás az egész, anyám is 2 év után visszament dolgozni mert azt mondta kirohad az agya :), de sajna az nem működik h szülök egy gyereket és az rögtön 10 éves, így inkább kihagyom ezt a projektet.

Egyszer volt egy ilyen hasonló gyerekes kérdés, és ott vki írta, hogy ő kapásból egy 3-4 éves gyereket szülne, mert a pelenkázós, etetgetős korszak nem vonzza. Én személy szerint sosem akarok gyereket, de ha mondjuk vki azt mondaná, hogy márpedig kell, akkor én is ezt választanám, mert egy ilyen korúval már lehet beszélgetni, ide-oda vinni.

Egyébként valahogy az egész terhességtől, szüléstől, szoptatástól viszolygok. Nem tudom, miért. Úgy érzem, hogy ez az egész nem nekem való.