Más is gondolkodik hasonlóan, mint én?

Még simán változhat a véleményed. Én 19 évesen el nem tudtam volna képzelni, hogy valaha hozzámegyek bárkihez is, nem gondoltam, hogy egyetlen férfi mellett akarok majd élni életem végéig. Amikor megismertem a férjemet, ez megváltozott, akkor már azt nem értettem, hogy tudtam eddig nélküle élni? :D Az esküvőnk is csudajó volt, egy fillérjét nem éreztem pénzkidobásnak, pedig korábban én is egészen máshogy képzeltem mindent.

A gyerek ugyanilyen kérdés. Még most is vannak olyan gondolataim, hogy nem biztos, hogy bírok majd a feladattal, pedig én 26 éves vagyok. De a vágy, hogy legyen gyermekem, egyre erősebb, ennek biztosan van hormonális oka is. Amúgy a barátnőim, akik szültek már, azt mondják, a szülés fájdalmait már másnapra elfelejtették. Azt mondják, a szülés után váltak "anyává", még a terhesség utolsó napjaiban sem voltak benne biztosak, hogy a gyereknevelés nekik való dolog.

Szóval ne aggódj, sok minden változik még az életedben, akármennyire is azt hiszed, 19 évesen még nem vagyunk "kész emberek". :)

Viszont nagyon nézd meg, kihez mész hozzá, kinek szülsz gyereket! Ha megfontolt vagy és nem kötsz kompromisszumokat, nem mész férjhez érdekből, kényelemből vagy épp eszetlenül lángoló szerelemből, túl nagy baj nem történhet. :)

1-2 éve hasonlóan láttam a helyzetet, főleg a házasság-párkapcsolat terén. Egész egyszerűen nem hittem benne, hogy létezik olyan ember, akivel passzol az életszemléletünk, és még vonzódunk is egymáshoz, összetartozunk.(A lényeg az utolsó szó.)

Most, hogy, megtaláltam azt, akiről nem is hittem, hogy létezhet, másképp gondolkodom a házasságról. Papírnak papír, de bele mernék vágni, és ezen van a hangsúly. Hogy nem tartanék attól, hogy elhagy, vagy más irányba tartunk. A gyerek kérdést ugyanúgy látjuk, egyformán spórolunk, hasonló szakmánk lesz, a vitáinkat sosem söpörjük a szőnyeg alá, hanem megbeszéljük, mert kitartunk egymás mellett, és itt a szerelem csak másodlagos dolog. Egy társsal mindjárt másképp látja az ember az életet. (Egy olyan társsal, aki mellett nem vagy bizonytalan.)

Ha nem változik erről a véleményed a későbbiekben, akkor sem leszel rossz ember, de valószínűleg mindig lesz egy fehér folt az életedben, a jövőképedben. Ez a tipikus 'mi lett volna, ha...' érzés, egy tompa hiányérzet, ami abból fakad, hogy nem tapasztalod meg az anyaságot, a biztos és tartós párkapcsolatot - ami nem mindig leányálom, sőt. Az ember mindig fel tud hozni észérveket ellene. Több ellenérv is van, mint mellette szóló. De társas lények vagyunk, amit nekem is nehezemre esett belátni.

Viszont mondom, ez egy biztos társ megtalálásának a függvénye. Anélkül a sorozatos csalódások miatt csak kiszeretsz az emberekből, az emberi kapcsolatokból.

Szintén 19L

A gyerek mindig lutri. Nyilván abból is merítkezik a törpe, amit otthon lát, de erre az elvadult világra nem is mernék szülni én se, ezt mi meg is beszéltük a párommal(aki nekem a második barátom, előtte csak 16 évesen volt egy fiú, akivel nem egész 3 hónapig voltunk együtt, szóval ne abból indulj ki, hogy eddig mi volt és mi nem volt.)

A szintén 19L voltam. :)

Tudod, az egésznek a kulcsa a szeretet. Az áruházban nyűglődő idegesítő gyerekekkel semmi kapcsolatod nincs, nem kötődsz hozzájuk, nem szereted őket, így nyilván úgy érzed, egy ilyen idegesítő kis döghöz semmi türelmed nem lenne. De ha lenne egy saját gyereked, akit Te szültél, te vártál kilenc hónapig, akit Te táplálsz a testedből, azzal hidd el, teljesen más lenne a helyzet! Össze sem lehet hasonlítani a kettőt, és ha még hozzátesszük azt is, hogy addig érni-fejlődni fogsz még e téren, ráadásul a hormonjaid is elkezdenek hajtani a gyermekvállalás irányába, akkor szerintem nem lesz itt semmi gond!

Egyszerűen más életszakaszban vagy még, ezeket az érzéseket még tapasztalat híján nem tudod elképzelni, és ez teljesen jól is van így. "Minden napnak megvan a maga gondja", és ez a mondás nagyon igaz Rád is! Nem kell most még azzal törődnöd, mi lesz ha...! Szépen sorban éld meg az életed eseményeit, találd meg a párod, éljetek együtt meg szép éveket kettesben, és hidd el, a többi alakul majd magától! :)

Én is pont ugyanígy gondolkodtam ennyi idősen. Utána jött sok-sok szerelem, majd a férjem. Közben tanultam, megalapoztam a jövőmet. 35 éves lettem mire "megértem" az anyaságra. Lehet, hogy kicsit késő, de semmit sem hagytam ki! A gyerekem nagyon eleven, öntörvényű kis csibész, de imádom és most van hozzá türelmem. Nagyon boldog vagyok VELE! Igen, a szülés után megváltozik az alakod, megereszkedik a mell, de ha rájuk nézek, akkor hálás vagyok, hogy majdnem 2 éves koráig tudtam szoptatni velük a gyerekemet! De ezt nem csináltam volna végig 19 évesen!

Szóval: élj, szeress, nevess...mindennek eljön majd az ideje!

23N és 30F éves pár vagyunk, de nekünk sem túl fényes a jövőnk. A páromnak van adóssága is (nem közös), amire az lemegy...de utána is csak egyre kevesebb bevétel lesz...de próbálunk még hinni, hogy lehet egyszer gyermekünk. Nekem régen minden álmom volt a habos ruha, a nagy esküvő, de ma már boldog lennék 2 tanuval meg egy gyűrűvel, ha hozzá mehetnék... :)

Reméljük, egyszer valóra válik. :)

23N