Más is gondolkodik hasonlóan, mint én?

Inkább örülj neki,hogy reálisan látod a világot magad körül,nem pedig rózsaszín leányálomnak.

19 évesen én már úgy gondolkoztam mint te,most 25 éves fejjel is ugyan úgy gondolkodok mint te.Nem érzem ettől magam rosszabb embernek,elvégre a gyermekvállalás nem létkérdés.Az már megint más téma,hogy lassan kihal az ország,de ez a folyamat már kb.20-30 éve folyik,a jelenlegi kormány csak most hisztizik rajta.Mindegy.

Próbálkoztam én is kapcsolatokkal,de egy idő után mindegyikkel tele lett a hócipőm.Szeretek függetlenül élni,amit egy pár,illetve gyerek mellett szinte el is felejthetnék.Elég sokat is dolgozok,és a fizetésem finoman szólva is nevetséges.Anyagilag valószínűleg sosem tudnám magamnak megengedni.

Ha 10 év múlva sem változik a véleményed az még nem jelent semmit,ne érezd magad rosszul miatta.Ne érezd magad kényszerítve semmire,ha jön akkor jön,ha nem,akkor ez van.Ez még nem tragédia,vannak rosszabb dolgok is az életben.

1. A gondolkodásod még sokat változhat

2. Ha nem, az sem baj, nem kell mindenkinek gyerek. Sőt, ha csak olyan nők szülnének, akik tényleg szívből szeretnének gyereket, és képesek is felnevelni (nemcsak testileg, hanem lelkileg is), akkor jobb világ lenne.

Szerintem teljesen jól látod és érzed a dolgokat 19 évesen a mai világban. Nincs Veled semmi gond. Az emberek nagy része nagyon nehezen viseli a mostani magyarországi állapotokat és teljesen pesszimista, hozzáteszem jogosan. 19 évesen elképzelni se tudtam volna hogy nekem valaha gyerekem szülessen, nem is akartam.

Sőt, még 30 évesen is így gondoltam. Addigra megteremtettem a saját kis világomat, volt munkám, eléldegéltem belőle, semmiért nem adtam volna fel a saját kis nyugalmamat. Aztán megismertem a Páromat, 2 év alatt olyat fordult velem a világ, hogy saját magamra nem ismertem rá:)

32 évesen, egyik napról a másikra úgy keltem fel, hogy Anya szeretnék lenni, és minden vágyam az lett hogy gyereket szüljek. 33 elmúltam amikor megszületett a fiam:) Voltak és vannak türelmetlenebb napjaim, sőt pesszimistább is vagyok néha a kelleténél, látva azt hogy milyen nehéz 1-ről a 2-re jutni itthon, sőt azt is eldöntöttük hogy nem lesz több gyerekünk...

35 éves elmúltam, ma 2 éves a fiam, és bizony a napokban arról beszélgetünk a Párommal, hogy mi lenne ha mégis lenne egy kislányunk is...:)

Szóval nyugi, sokat változhatsz még, a magyarországi helyzet is változhat, de azt mondom Neked, hogy ha nem változol és 30 évesen is úgyanígy gondolod, akkor sincs semmi baj Veled! Mindenki más, és ettől kerek a Világ:)

Én kb. 9 éves korom óta tudom, hogy nem szeretnék gyereket. Társam is lett, 16 évesen, nagy a szerelem a mai napig is, pedig ennek 6 éve, és még mindig nem kell gyerek.

Vagy változok vagy nem, nem érdekel, amíg boldog vagyok!

22/L

Dettó így állok a dolgokhoz, én se akarok se férjhezmenni, se gyereket szülni. Egy darabig lázadtam ezellen, meg komoly vitákat folytattam önmagammal, hogy vajon nagy pszichés problémám lehet, vagy egyszerüen csak ilyen vagyok? Volt pár komoly kapcsolatom de 25 elmúltam, és ennyi évesen még mindig nem találtam meg az úgymond "igazit". a család nemrég pedig elkezdett zargatni, hogy tisztában vagyok e azzal, hogy kifutok az idöböl, stb.. ezt szívemre vettem... aztán rájöttem, hogy csak a család elvárása miatt nem szabad se férjhez menni, se gyereket szülni. Èn nem hiszem, hogy jó anya lennék, mert türelmetlen vagyok, és önzö. Emellett sokat dolgozom, és a karrierem építéséröl nem szeretnék lemondani. Mindenki maga dönti el, mi fontos neki az életben.

Neked is ha megjön a feeling a gyerekvállalásra, akkor megjön, ha meg nem, akkor sincs semmi baj. Még nagyon fiatal vagy. Nekem is van ismerösöm, aki 19 évesen férjhezment, aztán már el is vált, most egyedül nyomorog egy albérletben a gyerekkel, és mindketten kínlódnak, meg isszák a tesco colat mert az olcsobb, mint az ásványvíz. Persze vannak szép példák is, amikor minden klappol, meg valaki megtalálja a boldogságát, meg a számításait, a megfelelö partnert, de részemröl engem a rossz példák elrettentenek. saját családomban is csak rosszat tapasztaltam, a gyerekkorom nem volt valami fényes, szülök elváltak, mi a testvéremmel nagyon megsínylettük, és mindketten amolyan lelki nyomoroncok vagyunk.. de mindenkinek megvannak az élményei, tapasztalatai, amik segítenek neki a döntésben, hogy akarja e a csaladalapitast, vagy nem. Hát, én nem. Max. egy élettársat tudok elkepzelni, mondjuk az már eléggé hiányzik...