Nálatok ez szakítási ok lenne? A vőlegényemről van szó.

29-es, egyrészt a kérdező vőlegénye már a megismerkedésükkor is dohányzott, másrészt most úgy dohányzik, hogy a kérdező észre sem vette volna, ha nem látja, tehát valószínűleg nem otthon és inkább csak alkalmanként, különben a kérdező már régen észrevette volna, érezte volna.

Én 10 éve NEM dohányzom, mégsem szakítanék ilyesmi miatt, ahogy már írtam, egy kapcsolat nekem nem erről szól, hanem sokkal többről, akit szeretek, sokkal többet ér ennél.

Más lenne a helyzet, ha a kérdező vőlegénye agyba-főbe füstölne a lakásban és nem lenne tekintettel arra, hogy a kérdező ezt nem bírja.

'akit szeretek, sokkal többet ér ennél'

És ez fordítva nem igaz? Én nem érek neki sokkal többet a ciginél?

32-es, ha a lakásban nem dohányzik, ha nem bagószaggal átitatva jár haza, ha nem okoz nekem kellemetlenséget, nem kell a füstben élnem, akkor nem értem, miért lennék én kevésbé fontos, a ciginél és nem látom be, miért kellene csakazértis ráerőszakolnom, hogy mondjon le róla? Ez marha gyerekes zsarolás, hogy ilyesmivel bizonyíttatjuk, hogy a másiknak fontosak vagyunk. Mondom: más ha tényleg passzív dohányosnak kell lennünk a másik mellett.

Igen, nekem ennél többet ér a másik és ha dohányozna a párom és odafigyelne, hogy engem ne zavarjon vele, az én egészségemet ne károsítja, már annyiból is tudnám, hogy én is fontos vagyok neki... és nem b...szogatnám, hogy bizonyítson.

Kérdező, abban megértelek, hogy a hazugság rosszulesett. Nekem is rosszulesne. De lehet, hogy tényleg nem merte elmondani. Te tudod, de szerintem megérne ez azért egy átbeszélést, elképzelhető, hogy valamiért nem megy neki a leszokás és nem azért, mert nem vagy neki fontos.

Kérdező.

Nálam ez nem lenne szakító ok. De elbeszélgetnék vele.

1. ha ő maga nem ismeri fel ,hogy ez neki rossz, akkor te a fejed tetejére állhatsz is, akkor is előveszi a cigit, mert nem tudja letenni.

2. innentől megértőnek kell lenned vele és úgy hozzáállni, mint egy szenvedélybeteghez.

Meg kell várnod, amíg ő maga jön rá, hogy ez neki miért nem jó, és az édeskevés indok, hogy mert te azt akarod.

3. a hazugságokat pedig tisztáznám. Mond el, hogy az sokkal nagyobb baj, hogy hazudott, minthogy visszaszokott.

Inkább legyen őszinte veled, mert hazugságokra nem lehet kapcsolatot építeni.

Ugy latszik, itt a valaszadok tobbsege nincs tisztaban, hogy mennyire is karos a cigaretta... Sokat hallottam/olvastam mar rola, nem kell hogy erzodjon rajta a szag, akkor is sok mereganyag tapadt meg a ruhajan... Engem ne mergezzen senki! Ha a kerdezo komolyan gondolja a csaladalapitast a volegennyel, nyilvan nem akarja, hogy a jovendo gyerekei apja meghaljon 60 eves kora elott egy jo kis szivinfarktusban (mint ahogy olyan sokan a kozelebbi - tavolabbi ismeroseink kozul - nem ismertek egy rakas ilyen embert???). A kerdezo nem akarja latni a tudorak (stb.) okozta szenvedeseket. Persze hogy nem egyszeru leszokni, de mar annyi sok embernek sikerult... Szoval megertem a kerdezot teljesen, az egeszseg nem kompromisszum kerdese. Persze mindenki ugy el, ahogy akar, csak nem velem. Ha ez hiszteria, lehet engem is lepontozni.

A kerdezo volegenye is ertheto okokbol hazudott, ugymond kenyszeritve lett erre, mert hat szereti a kerdezot. De az nagyon nem fair, hogy egy dohanyost akar ratukmalni a kerdezore a tudta nelkul ugy, hogy o ezt vilagosan megmondta tobbszor is, hogy NEM AKARJA!

Kerdezo:

Uljetek le, beszeljetek meg ezt az egeszet. Elotte azonban te legyel tisztaban magaddal, hogy elfogadod-e dohanyoskent a volegenyedet vagy nem.

Nem olvastam el a rengeteg választ, én annyit tennék, hogy megbeszélném vele. "Figyelj Kicsim... Inkább mondd azt, hogy nem bírod cigi nélkül, és alkalmanként rágyújtasz, minthogy a szemembe hazudj minden egyes nap, hogy te már nem dohányzol. Nem vagyok házisárkány, mindent meg lehet velem beszélni, csak ne hazudj!" Én ennyit tennék.

Ha megengeded elmesélek egy esetet: férjemet hívtam egyik nap, épp dolgozott, hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben, de hiába kérdezgettem, azt mondta hosszú... Később visszahívott, majd közölte, a főnök kérte adja be a felmondását, és megemlített 3 okot, amik igazából nem elegendőek ahhoz, hogy kirúgják, de hát a mai világban... na mindegy. Szóval kérték a felmondását. De ő állami cégnél dolgozik, ezért azt mondtam neki fel ne mondjon, mert akkor nem jár végkielégítés, beszélek egy ügyvéddel és meglátjuk. Ő meg mondogatta, hogy ezek úgyis elintézik, akkor fegyelmire viszik, úgy rúgják ki és akkor sem lesz végkielégítés. Mondtam akkor sem mondhat ő fel, sőt közös megegyezésbe sem mehet bele. Egész délelőtt telefonálgattam, görcsben volt a gyomrom, hogy mi lesz így velünk, ha elküldik, ráadásul marha pitiáner okokra hivatkozva... Délben lefektettem a fiunkat, mellé bújtam, már majdnem sírtam, annyira ideges voltam. Délután hazajött a férjem, mondtam neki: mondd, hogy az egész nem igaz és csak álmodom... és itt jött a döbbenet... ő maga találta ki ezt az egész sztorit, mert el akar jönni a munkahelyéről, de tudja, hogy én nem engedném... összetörtem egy pillanatra. Éjszakára be kellett mennem dolgozni, nem tudtam vele beszélni erről, nem is akartam, dühös voltam, hogy így átvert, hogy hagyott egész nap idegeskedni, hülyének nézett... kamu volt az egész.

Aztán erőt vettem magamon és leültünk megbeszélni. Mondta nem bírja már ezt a melóhelyet, mindenki fúr mindenkit, gyomorfekélye lesz, ha még fél évig ide kell járnia. Megértettem, és támogattam. Annyit kértem, hogy csak akkor jöjjön el, ha már van másik biztos hely. Így is lett. Már két hónapja kb, hogy az új helyen dolgozik.

Szóval leülni, megbeszélni, nem eltitkolni mindent a másik elől!