Nem sok ez már egy kicsit a barátnöböl? Bövebben lent

Tudom, hogy mar megoldodott a problemad, de azert en itt halkan megjegyeznek valamit, amit lehet hogy sokan elitelnek.

Az en apam egy duhongo alkoholista allat volt.

Kiskoromban volt egy baratnom akinel neha ottaludtam, amikor mar egyszeruen nem birtam itthon.

Mindig arra vagytam hogy olyan csaladom legyen, mint neki, normalis szulokkel, egyszeru csaladi vacsikkal, tarsasjatekkal, meg mindennel ami egy sima atlagos normalis csaladi eletebe belefer.Az anyukaja egy nagyon jofej no volt, legalabbis en nagyon szerettem, es mindig normalisan tisztelettudoan viselkedtunk amikor nalu voltunk,aztan egyszer megkerdezte tolem, hogy miert mindig en alszok ott naluk es az o lanya sosem nalunk, es hogy neki mar kicsit elege van a "haverkodasbol" es menjek szepen haza aludni.Aztan masnap a baratnom mondta, hogy az anyja azt mondta hogy tobbet nem aludhatok naluk, meg ugya altalaban nem mehetek hozzajuk.Akkor voltam kb 13 eves.Hat nem tudtam ra mit mondani.15 evesen volt a 2.ongyilkosaagi kiserletem.

O volt a legjobb a baratnom, az egyetlen akivel el tudtam felejteni az otthoni poklot, es miutan az anyja eltiltott minket egymastol egyszeruen senki mas nem volt akinek szegyen nelkul elmondhattam volna mi van otthon.

Szerintem beszelgess a lanyoddal, hogy valoban csak "hulyulnek" vagy esetleg a kiscsaj mar nem bir otthon lenni es ezert menekul...ha igy van akkor ertesitsd az illetekeseket hiszen o meg gyerek, es lehet hogy sokat segithetnel neki...