Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Külön kassza, kinek van igaza?

Külön kassza, kinek van igaza?

Figyelt kérdés

Párommal éve óta együtt vagyunk és együtt élünk. Anyagi szempontból sajnos nagyon nem egyezik a látásmódunk. Eddig sikerült kiviteleznünk nagyjából a közös kasszát, de nemrég volt egy elég kemény beszélgetésünk a dologról, ami után arra jutottunk, hogy akkor külön kasszát viszünk. Ez azért alakult így, mert szerinte én túl sokat szórok el egy-egy random kávéra, vagy sokkal fogékonyabb vagyok a baráti összeröffenésekre, amikhez rendszerint pár sör vagy kávé is társul. Plusz úgy érezte, hogy mikor szórakozni voltunk, összességében ő fizetett többet mondjuk havi szinten, én ezzel sem értettem egyet. Ő meg mondjuk tök sokat jár moziba, meg mindenféle elektronikus kütyüket vesz, de én ebbe nem szóltam bele, mert úgy gondoltam megbízunk egymás döntéseiben. Ő nem így gondolta, tehát külön kassza.

Ez úgy néz ki, hogy a rezsit felezzük (bár ez mindigis így volt, ehhez szoktunk egyetem alatt mikor még szülőktől függtünk), valamint van egy kis bögre, amibe mindig teszünk x összeget, ezt vezetjük is, és ebből fedezzük a kajához, háztartáshoz szükséges dolgokat, meg mindent ami úgymond szükséges és közös. Szórakozásilag teljesen külön vagyunk.


Na itt jön az a rész, amire kíváncsi vagyok.A múltkoriban beszélgettünk, és tök meglepődtem, hogy teljes mértékben természetesen kijelentette, hogy akkor ő majd most pár hónapig nem tesz annyit a közös bögrébe, mert neki kicsit megcsappant a bevétele, és most úgyis nekem van több havi szinten. Leesett az állam. Szerintem a külön kassza arról szól, hogy amit ketten használunk, azt felezzük, a többivel gazdálkodunk külön. Mert ha most én többet fizetek a kajába, akkor lényegében az ő maradék pénzéből a szórakozását támogatom, ami ugyanaz, mint amit ő nem volt hajlandó tolerálni nálam. Az ő reakciója az volt, hogy dehát mikor nekem volt kevesebb, ő is adott, ha kértem. (Ez úgy nézett ki, hogy megkérdezte, mire kell mondjuk egy ezres, majd ha nem tetszett neki a válasz, 10 percig húzta a száját, hogy nem erre kéne költeni. pedig általában csak átmenetileg nem volt nálam mondjuk kézpénz, stb.) EZért is mentünk külön kasszára.

Szerintetek? Én sosem voltam anyagias, és mindig megbíztam benne, eztért is esett rosszul, hogy kérte a külön kasszát, szóval nem tudom, hogy most ez a sértettségemből adódik, hogy nem akarok engedni a közös bögre aránytalan elosztásának, vagy tényleg igazam van?


Bocsi nagyon kusza lett, csak utólag írogattam még a bekezdésekbe.


23L


2015. szept. 18. 13:17
1 2 3 4 5 6 7
 11/64 anonim ***** válasza:
100%

egyet értek a hatodikkal.

se én, se a párom nem sajnálja a pénzt a másiktól. volt amikor neki nem volt munkája, volt amikor nekem nem. ami az enyém az az övé is. fordítva is. nekem már a külön kassza is furcsa, de ez amit a párod csinál meg egyenesen szánalmas. én meggondolnam, hogy tervezzek - e vele a távoli jövőben. majd ha a gyereketeknek kell pelenka, akkor is spúrkodni fog?

és igazad van. nem tudom mit szólna, hogyha csak magadra foznel 1adagot?mert ennyi erővel külön kassza van es te fizetted az alapanyagokat

de mondom, ahol már így ki van centizve a másik elől minden, ott baj van az én értékrendem szerint

2015. szept. 18. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/64 A kérdező kommentje:
nincs nagy különbség a kettőnk bevétele között, nekem rezsin felül marad kb. 70ezer Ft, neki jelenleg 50, pár hónapon belül ez 80 lesz. nyár elejéig én voltam az ő mostani "szintjén", nem nagy pénzekről beszélünk.
2015. szept. 18. 13:51
 13/64 A kérdező kommentje:
amúgy több mint 5 éve együtt vagyunk, minden klappol, csak ez a dolog amiben nem passzolunk, de inkább keresek középutat, minthogy kidobjam. tudom, hogy ezen az oldalon menő ezt tanácsolni, de én nem ezt vallom.
2015. szept. 18. 13:53
 14/64 anonim ***** válasza:
76%
Hát akkor acsarkodj vele életed végéig szaros 10ezer forintokon. Nekem aztán tök mindegy.
2015. szept. 18. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/64 anonim ***** válasza:
100%

nos ez az ember az, akire a bajban nem számíthatsz.

ha kiesnél a munkából, naponta zaklatna, hogy mikor mész már dolgozni és évekig felhánytorgatná, hogy ő tartott el.

ettől a típustól nagyon óvakodni kell. nem társkapcsolatba való, hanem magának.

2015. szept. 18. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/64 anonim ***** válasza:
93%

Jelenleg neked van igazad, a külön kassza annyit jelent(ene), hogy a közös költségeket felezitek, a maradék meg privát.


De ha ennyire nem sikerül ebben megegyeznetek, akkor nem ártana már most megbeszélni, hogy mi lenne akkor, ha gyereketek lenne és neked jóformán nincs jövedelmed? Akkor hogy néz ki a pénzkérdés? Ha akarnál egy kávét, akkor arra kérni kell? Vagy akkor valamennyi "fizetést" kapsz töle a gyereknevelésre, amivel te rendelkezel?


Ezt érdemes még most megbeszélni, mert különben idövel nagyon ráfizethetsz.

2015. szept. 18. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/64 anonim ***** válasza:
100%
Igazad van. Ha a külön kasszában egyeztetek meg, akkor legyen külön kassza. Bár ha ezek a gondok ilyen szinten, így jelentkeznek, én elgondolkodnék hogy mi húzódik a háttérben, akár egyik, akár a másik fél részéről, mert szerintem régen nem a pénzről szól. Meg ha két ember ennyire különböző módon, már-már összeegyeztethetetlenül látja a világot, és főként a közös jövőjüket, akkor az nem sok jót ígér a kapcsolat szempontjából.
2015. szept. 18. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/64 anonim ***** válasza:
100%
Az én pénzem az enyém, a te pénzed a miénk - gondolja a te "párod". Sok bajod lesz még az életben egy ilyen önző, zsugori alakkal. Amint egyszer munkanélküli leszel, ő gondolkodás nélkül ki fog téged penderíteni a közös albérletből, mert ha nem tudsz beleadni, akkor se áramot, se kaját ne fogyassz az ő kontójára, mert az ő agyában így működik a közösködés. Neked ez tetszik akkor, megfelel?
2015. szept. 18. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/64 anonim ***** válasza:
97%
Szerintem a külön kasszának úgy van értelme, ha kereset arányában tesztek a közösbe, tehát elvileg neki lenne igaza, de tekintve, hogy fillérb&szóskodik, nyilvánvaló, hogy ezt csak akkor gondolja így, amikor ő keres kevesebbet...
2015. szept. 18. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/64 anonim ***** válasza:
81%

akkor így járt.

ez a külön kassza. beleteszi és kész, ha nem tetszik, mehet amerre akar. és nem, nem azért dobnám, ha nem lenne munkája, hanem hogy ilyen zsidó, aztán meg mikor csappan a bevétele, akkor meg pattogna

2015. szept. 18. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!