Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Külön kassza, kinek van igaza?

Külön kassza, kinek van igaza?

Figyelt kérdés

Párommal éve óta együtt vagyunk és együtt élünk. Anyagi szempontból sajnos nagyon nem egyezik a látásmódunk. Eddig sikerült kiviteleznünk nagyjából a közös kasszát, de nemrég volt egy elég kemény beszélgetésünk a dologról, ami után arra jutottunk, hogy akkor külön kasszát viszünk. Ez azért alakult így, mert szerinte én túl sokat szórok el egy-egy random kávéra, vagy sokkal fogékonyabb vagyok a baráti összeröffenésekre, amikhez rendszerint pár sör vagy kávé is társul. Plusz úgy érezte, hogy mikor szórakozni voltunk, összességében ő fizetett többet mondjuk havi szinten, én ezzel sem értettem egyet. Ő meg mondjuk tök sokat jár moziba, meg mindenféle elektronikus kütyüket vesz, de én ebbe nem szóltam bele, mert úgy gondoltam megbízunk egymás döntéseiben. Ő nem így gondolta, tehát külön kassza.

Ez úgy néz ki, hogy a rezsit felezzük (bár ez mindigis így volt, ehhez szoktunk egyetem alatt mikor még szülőktől függtünk), valamint van egy kis bögre, amibe mindig teszünk x összeget, ezt vezetjük is, és ebből fedezzük a kajához, háztartáshoz szükséges dolgokat, meg mindent ami úgymond szükséges és közös. Szórakozásilag teljesen külön vagyunk.


Na itt jön az a rész, amire kíváncsi vagyok.A múltkoriban beszélgettünk, és tök meglepődtem, hogy teljes mértékben természetesen kijelentette, hogy akkor ő majd most pár hónapig nem tesz annyit a közös bögrébe, mert neki kicsit megcsappant a bevétele, és most úgyis nekem van több havi szinten. Leesett az állam. Szerintem a külön kassza arról szól, hogy amit ketten használunk, azt felezzük, a többivel gazdálkodunk külön. Mert ha most én többet fizetek a kajába, akkor lényegében az ő maradék pénzéből a szórakozását támogatom, ami ugyanaz, mint amit ő nem volt hajlandó tolerálni nálam. Az ő reakciója az volt, hogy dehát mikor nekem volt kevesebb, ő is adott, ha kértem. (Ez úgy nézett ki, hogy megkérdezte, mire kell mondjuk egy ezres, majd ha nem tetszett neki a válasz, 10 percig húzta a száját, hogy nem erre kéne költeni. pedig általában csak átmenetileg nem volt nálam mondjuk kézpénz, stb.) EZért is mentünk külön kasszára.

Szerintetek? Én sosem voltam anyagias, és mindig megbíztam benne, eztért is esett rosszul, hogy kérte a külön kasszát, szóval nem tudom, hogy most ez a sértettségemből adódik, hogy nem akarok engedni a közös bögre aránytalan elosztásának, vagy tényleg igazam van?


Bocsi nagyon kusza lett, csak utólag írogattam még a bekezdésekbe.


23L


2015. szept. 18. 13:17
1 2 3 4 5 6 7
 21/64 anonim ***** válasza:
100%

kérdező, én megertem az álláspontod, hogy nem szeretnéd feladni a kapcsolatot. de ha megengeded, elmondom, hogy a pénz nagyon sok kapcsolatot szedett már szét. illetve nem is a pénz, hanem az ahhoz való hozzaallas. ha most nehezen juttok dűlőre a témában, szóval ő felhàntorgatja, hogy meg mersz inni egy kávét naponta, ő meg mondjuk nem veszi észre, hogy mennyit költ elektronikus cikkekre, az gáz.

én úgy gondolom, hogy nem azért dolgozok, hogy egy forintot ne költsek magamra. szeretek ruhákat venni pl abból a pénzből, amit tudok nélkülözni. míg más ezt költi a hobbijàra, vagy az allataira... lényegtelen. de ez elég furcsa, hogy sajnálom a páromtol, hogy néha magára is költ. én nem tudnék együtt élni ilyen emberrel, aki megszolja, hogy veszek néha 1kàvét(te eseted) mert amíg nem a rezsi pénzből veszed el, és nem nélkülöztok, addig nem értem ez miért baj

mert igazuk van a többieknek, ez hatalmas gond lesz, hogyha gyesen leszel pl, vagy elveszted a munkád. akkor majd pitizhetsz neki, mint a kamaszok a szüleiknek.

szép kilátások

2015. szept. 18. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/64 anonim ***** válasza:
100%

Én úgy gondolom, sem a közös kassza, sem a külön kassza nem működik, ha valaki ennyire filléreskedik, hogy még a kávékat is számolja. Itt alapvető probléma van.

Mi az általad említett külön kasszán vagyunk, ami azt jelenti, hogy a rezsit és egyéb fix költségeket a fizetéseink arányában fizetjünk (nálunk is elég nagyok a különbségek). Onnantól viszont senki nem szól bele, hogy a másik mit csinál a pénzével, bevásárolni, gyerekre költeni úgy szoktunk, ahogy jön. Mikor éppen ki fizet, nem számolgatjuk el fillérre. Én elmegyek cipőt venni a gyereknek, a férjem bevásárol a hétvégére, stb. Régen rossz, ha ezt listaszerűen vezetni kell. Megbízunk egymásban annyira, hogy nem akarjuk a másikat anyagilag kihasználni, illetve tudjuk, hol vannak a határaink.


Ekkora különbségnél nem látom értelmét az arányos elosztásnak, főleg úgy nem, hogy ha az arányok ide-oda változnak. Egyszer az egyiknek marad kevesebb, máskor a másiknak.

2015. szept. 18. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/64 anonim ***** válasza:
10%

Szerintem megcsal téged valakivel. Vicces kívül. Én sose viselkednék így a szerelmemmel. Van egy másik nője szerintem, és az udvarláshoz meg a drága ajándékokhoz bizony pénz kell. Én a helyedben utána járnék a dolgoknak.

Amúgy az összes előttem szólóval egyet-értek.

2015. szept. 18. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/64 anonim ***** válasza:
100%

nálunk közös a kassza, és nekem pl van egy hobbim ami havi 10-est el szokott vinni, de még soha nem mondta, hogy ne csináljam, sokat költök rá stb. én se szólok be, ha vesz egy cipőt, iszik egy KV-t.

ha a megélhetésünk rovására menne, akkor más helyzet lenne.


a pasid csőtér ba...a hogy te többet keresel most és be akar törni!

2015. szept. 18. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/64 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos csatlakoznom kell az előzőekhez, akik azt mondják, hogy később még ebből sok bajod lesz. Az aki megállapodik, majd a következő hónapban felrúgja a maga által kért megállapodást sose lesz megbízható. Lehet, hogy most szereted, azonban már megindult benned az a kis kellemetlen érzés, ami előbb-utóbb hatalmassá nőhet. Állj ki magadért és kérdezd meg, mi a gondja, hiszen épp az történik amit ő szeretett volna? Te pontosan annyit tegyél a közös bögrébe amennyit ő és figyelj arra, hogy a közös bögrébe ne csak a betett, hanem a kivett összeg is vezetve legyen.

Az ilyen ember képes bármit bevetni, hogy kiderüljön: az ő szükségletei feltétlenül fontosak, a tieid meg luxus.

Nem mondom, hogy most dobd ki, mert szerintem még nincs végigjátszva a dolog, de az biztos, hogy a szétválás megkezdődött. A kapcsolatotok fennmaradásának akkor van esélye, ha Ő felnő és betartja az adott szavát és ha Te is felnőttként megvéded az álláspontodat.

2015. szept. 18. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/64 piroska és a farkas ***** válasza:
100%
Ha jol értem, a te maradék 70 - edből s az ő maradék 50 -éből ha mondjuk fejenként havi 30- at beleadnátok a kajába, akkor neki még mindig maradna 20 ezer forint amit BÁRMIRE Költhet. De neki ez kevés. Ha ez így van, akkor számomra rettentő férfiatlan a magatartása, és nem azért, mert nem alakulhat úgy egy család élete, h átmenetileg - vagy állando jelleggel - a nő keres jobban - hanem mert tulképpen a maga szorakozása előrébbvalo neki mint a férfiúi büszkeség, úgy értem, ő kvázi tényleg azt várja, hogy te tartsd el. Nekem ez nem férne bele, és nem, nem javaslom, h emiatt szakíts, de azt igen, hogy ülj le vele, és ragaszkodj egy fix összeghez, akkor is, ha emiatt havi egy kütyüvel vagy mozival kevesebb jut neki. Szegény ember.
2015. szept. 18. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/64 anonim ***** válasza:
78%

A húgom kezdettől fogva külön kasszán van az élet társával és csak vészhelyzet esetén nyúlnak a másik pénzéhez.

Szerintem ez nem egy rossz megoldás.


Így nincs rinya h ki mit mire költ.

2015. szept. 18. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/64 anonim ***** válasza:
90%

A külön kassza egymást szerető, és tisztelő párnál azt jelenti, hogy a jobban kereső többet vállal.


Világéletemben külön kasszán voltam az együttéléseim során. Sosem akartam arra a sorsra jutni, hogy a közös kasszából kelljen kuncsolni a meglepi virágcsokorra. Most feleség és egy gyerek mellett is külön kasszán vagyunk.

A feleségem középiskolai tanár, én informatikus vállalkozó vagyok.


A külön kassza nálunk a következőt jelenti:

Én fizetem a rezsit. Víz, gáz, villany, internet, telefonelőfizetések, biztosítások, szemétszállítás, felújítás, szerelők. Én intézem mindkét autó szervíz költségeit. A nehéz dolgokat (ásványvíz, hús, mosószer, öblítő, cicakaja stb.) én szerzem be. Én rendezem a megtakarításokat is, és a nyugdíj előtakarékosságokat is. Ezeken felül adok még plusz 130 ezret a feleségemnek a gyerekkel kapcsolatos költségekre.

A feleségem rendezi a havi kaját. És a pipere cikkeket, szappan, sampon, habfürdő, krémek, babaápolás. Az ovi díjakat, a gyerek-ruhákat -cipőket, -felszereléseket.


Tankolni mindenki a saját pénzéből tankol.

Ő nem szól bele abba, hogy én mennyit cigizek és milyen fényképezőgépet veszek. Én meg nem szólok bele, hogy ő kávézik-e napközben a barátnőjével vagy sem, hányezer forintos szempillaspirált vesz, és nem érdekel, hogy a 8 pár csizmája mellé még venni akar egy drappot, mert olyan színű még nincs. Ha az ő pénzügyi kötelességét (kaja, gyerek) ellátja, akkor tőlem minden hónapban vehet csizmát és kiskosztümöt.

Mondjuk nem hátrány egy kapcsolatban, ha a jobban kereső nagyvonalú és nem elvtelenül smucig.

2015. szept. 18. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/64 anonim ***** válasza:
83%
Kedves 28-as válaszoló előtt, emelem kalapom. Nagyon ritka az ilyen hozzáállás. Korrekt. :)
2015. szept. 18. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/64 anonim ***** válasza:
14%

Valamiért itt a gyk-n sok ember szereti a külön kasszát, én úgy gondolom, hogy együtt élni sem kell, ha a közös kasszát sem tudja megoldani egy pár, lehet kicsit kategorikus vagyok, de a mi baráti körünkben egy pár van, aki külön kasszán van, bevallottan baromi szar a kapcsolatuk és szerintem igen röhejes látvány, amikor az étteremben külön kifizetik a kajájukat. Nálunk evidens, hogy ezeket a férjem fizeti, bár nézhetjük onnan is, hogy közös bankszámlánk van, tehát közösen fizetjük, de neki kellemetlen lenne, ha akár én fizetnék bármit egy szórakozóhelyen, mert szerinte azt a férfinak kell. Én, így hogy 12 éve vagyok kapcsolatban már nem várom ezt el feltétlen, vagy nem ragaszkodok ehhez, de a párkeresésnél nekem is abszolút szempont volt, hogy egy férfi meg tudjon hívni egy kólára, vagy egy moziba és ne kérje el a felét.

A másik dolog, hogy minket pénzügyileg összecsiszolt a közös kassza és igen, voltak belőle viták, de most már nincsenek, szerintem ez szükséges volt a kapcsolatunkhoz, hogy tudjunk együtt döntéseket hozni, mert azt nem lehet egy komoly kapcsolatban csinálni, hogy az egyik ezt akar, a másik azt akar venni, mindent meg kell beszélni, így építitek a saját életeteket. Ha valaki ezt nem vállalja be, akkor szerintem inkább a szakításon kell gondolkodni. Szóval szerintem válasszátok inkább a közös kasszát, ha ez lesz a válóok, akkor úgyis mindegy.

2015. szept. 18. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!