Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Külön kassza, kinek van igaza?

Külön kassza, kinek van igaza?

Figyelt kérdés

Párommal éve óta együtt vagyunk és együtt élünk. Anyagi szempontból sajnos nagyon nem egyezik a látásmódunk. Eddig sikerült kiviteleznünk nagyjából a közös kasszát, de nemrég volt egy elég kemény beszélgetésünk a dologról, ami után arra jutottunk, hogy akkor külön kasszát viszünk. Ez azért alakult így, mert szerinte én túl sokat szórok el egy-egy random kávéra, vagy sokkal fogékonyabb vagyok a baráti összeröffenésekre, amikhez rendszerint pár sör vagy kávé is társul. Plusz úgy érezte, hogy mikor szórakozni voltunk, összességében ő fizetett többet mondjuk havi szinten, én ezzel sem értettem egyet. Ő meg mondjuk tök sokat jár moziba, meg mindenféle elektronikus kütyüket vesz, de én ebbe nem szóltam bele, mert úgy gondoltam megbízunk egymás döntéseiben. Ő nem így gondolta, tehát külön kassza.

Ez úgy néz ki, hogy a rezsit felezzük (bár ez mindigis így volt, ehhez szoktunk egyetem alatt mikor még szülőktől függtünk), valamint van egy kis bögre, amibe mindig teszünk x összeget, ezt vezetjük is, és ebből fedezzük a kajához, háztartáshoz szükséges dolgokat, meg mindent ami úgymond szükséges és közös. Szórakozásilag teljesen külön vagyunk.


Na itt jön az a rész, amire kíváncsi vagyok.A múltkoriban beszélgettünk, és tök meglepődtem, hogy teljes mértékben természetesen kijelentette, hogy akkor ő majd most pár hónapig nem tesz annyit a közös bögrébe, mert neki kicsit megcsappant a bevétele, és most úgyis nekem van több havi szinten. Leesett az állam. Szerintem a külön kassza arról szól, hogy amit ketten használunk, azt felezzük, a többivel gazdálkodunk külön. Mert ha most én többet fizetek a kajába, akkor lényegében az ő maradék pénzéből a szórakozását támogatom, ami ugyanaz, mint amit ő nem volt hajlandó tolerálni nálam. Az ő reakciója az volt, hogy dehát mikor nekem volt kevesebb, ő is adott, ha kértem. (Ez úgy nézett ki, hogy megkérdezte, mire kell mondjuk egy ezres, majd ha nem tetszett neki a válasz, 10 percig húzta a száját, hogy nem erre kéne költeni. pedig általában csak átmenetileg nem volt nálam mondjuk kézpénz, stb.) EZért is mentünk külön kasszára.

Szerintetek? Én sosem voltam anyagias, és mindig megbíztam benne, eztért is esett rosszul, hogy kérte a külön kasszát, szóval nem tudom, hogy most ez a sértettségemből adódik, hogy nem akarok engedni a közös bögre aránytalan elosztásának, vagy tényleg igazam van?


Bocsi nagyon kusza lett, csak utólag írogattam még a bekezdésekbe.


23L


2015. szept. 18. 13:17
1 2 3 4 5 6 7
 51/64 anonim ***** válasza:
100%

"Egyébként én simán elvarom, hogy a férfi fizessen étteremben, stb., nem hivok meg senkit aki hímnemű, ez van, elfogadom ha valakinek nem tetszik, de én ilyen vagyok."


Akkor eléggé leragadtál a múlt évszázadban, elfogadom ha ez neked nem tetszik, de így van :D

2015. szept. 19. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/64 anonim ***** válasza:
0%
51 egy nagy szerencsém van, hogy a férjem is ugyanígy gondolkodik, mint én, másnak meg mi köze hozzá, hogy ki fizeti a mozijegyunket. Bár azért azt nem értem, hogy az ismerkedős, randizos szakasz után (amikor a férfi altalaban meghivja a not es nem hagyja fizetni) hogyan fordul át egy kapcsolat abba, hogy ma én fizettem a kocsmát, akkor a jövő héten hívjon már meg a barátnőm az állatkertbe. Kéri is ezt a pasi? Vagy önként ertelmezitek teljesen rosszul a feminizmust? Esetleg nem mondja el a szorakozasi igényeit, mert ciki lenne neki a nőjétol kérni, hogy vigye el valahova?
2015. szept. 19. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/64 anonim ***** válasza:
75%
Nem kéri, mert a hozzátok hasonlóak mindenkivel elhitették, hogy ciki és leesik tőle a töke, de általában ha ő akar menni valahová, akkor ő fizet, ha én akarok, akkor én. Ha sétálunk és az az ötletem támad, hogy bemehetnénk ebbe az étterembe, akkor fizetem én, ha neki van kedve beugrani egy strandra, akkor ő.
2015. szept. 19. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/64 anonim ***** válasza:
47%

Ha mindkét félnek megfelel valami, akkor azzal nincs semmi baj. A gond ott kezdődik, ha az egyik elégedetlenkedik.


Nem kezdte el a férjem kérni, hogy én fizessek, mert ha komolyra válik a kapcsolat, akkor nekem magamnak jut eszembe az, hogy ne mindig a másik fél fizessen, mert nem eltartatni akarom magam (értem, hogy nálatok közös a kassza, és nem erről van szó). Nálunk így közös a kassza, hogy egyszer én fizetek, egyszer ő, és nem nézzük, melyik mennyibe került vagy ki evett többet. És persze egyikünk sem akarja ezt a helyzetet kihasználni.

2015. szept. 19. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/64 anonim ***** válasza:
29%

Nem olvastam el a kommenteket.


A külön kassza egy gyerekes baromság. Egyetlen esetben működhet, ha az embereknek egyforma a keresete és az igénye. Viszont ebben az esetben értelmét is veszíti.


Én férfi vagyok, nettó 230-at keresek, a párom meg 2 milliót. Ez egy remek szemléletes példa. Teljesen értelmetlen lenne külön kasszát vezetni. Hiszen akkor semmit nem tudnánk együtt csinálni.


Személy szerint azt gondolom, hogy akik külön kasszát vezetnek, azoknak nem kéne együtt lenniük. Akik szeretik egymást, a felhalmozódó plusz pénzt úgyis együtt költik el, illetve a közös jövőjükbe fektetik. Függetlenül attól, hogy az egyik évben X keres többet, a másik évben meg Y.


Ez persze egy egyetem alatt, amikor a szüleid pénzét költöd még működhet valamilyen szinten, de felnőttként nem.

2015. szept. 19. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/64 anonim ***** válasza:
72%

Utolsó, ezt azért át kellene gondolni, mielőtt ilyen kijelentést teszel. Attól, hogy neked valami baromság, még működhet.

Végletes feltételezés az, hogy egy pár minden pénzt közösen költ el. Neked nincs olyan hobbid, ami a feleségedet nem érdekli? Nekem pl van, és nem lenne képem ilyenre a másik pénzét költeni, mert én pofátlanságnak érezném. Ettől még nem kellene együtt lennünk, mert nem a férjemmel fizettetem ki a fényképezőgépeimet? Érdekes meglátás.

2015. szept. 19. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/64 anonim ***** válasza:
31%

Na, látom már más leírta a választ, amit én is gondolok, de igen, én is csak ugyanezt tudom mondani, hogy ha egyikőnk akar menni akkor fizet az egyik, ha a másik akar menni valahova, akkor meg ő fizet. Vagy épp akinél több a kp.

De szerintem ilyen kijelentéseket tenni, hogy aki nem tud közös kasszát vezetni, annak nem is kellene együtt lenni.....

Mert kik vagytok ti, hogy mások kapcsolata felett ítélkeztek??

Agyam elszáll a mai emberektől.

Ja és nem mindenki kap zsebbe pénzt...

Én pl soha, a férjem esetleg már szokott, de ő sem rendszeresen, csak alkalomadtán.


Na meg hogy hímnemű embert nem hív meg. Hát ne is haragudj, de én a kiskeresetű apámat rendszeresen meghívom, mert ő nem tehetné meg, sőt a 19 éves öcsémet is, aki dolgozik már, de gyűjtöget erre-arra. Sőt, a páromat is szoktam meghívni, és a haverjait is hívtam már meg, mert ők is sokszor fizetnek nekem. Úgyhogy nem tehetek róla, de én nem vagyok ilyen fellengzős hercegnő típus, hogy mindent csak a férfiak pénzeljenek, mert ez a szokás. (?????? Ki találta ki ezt a hülye szokást?????)

2015. szept. 20. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/64 anonim ***** válasza:
Jól látszik a százalékokból, hogy miért van annyi válás. Manapság egy pár/házaspár annyit nem tud letisztázni otthon, hogy mire költsenek, mire fektessék be a pénzüket, inkább legyen külön kassza, hogy megvehesse mindenki magának a saját baromságát és véletlen se beszélje meg a partnerével, hogy drágám, nekem kell az a horgászbot 70 ezerért, mert szeretek horgászni. Nyilván sokszor van egy ilyen helyzetből konfliktus,ezek viszont "jó" konfliktusok, összecsiszolják a két embert, de ameddig nem értjük meg a másik ember igényeit, addig nem lehet jó kapcsolatról beszélni.
2015. szept. 24. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/64 anonim ***** válasza:

Utolsó: nem értek Veled egyet. Általánosságban igazad van. Hasonlóan gondolkodó embereknél működik is.


Nekünk viszont a külön kassza oldotta meg a gondjainkat. A párom jómódban nevelkedett, gyakorlatilag sose voltak anyagi gondjai egész a megismerkedésünk előtti 1-2 évig. Nekem a szüleim sose kerestek igazán jól, beadtak mindent a közösbe és minden kiadásukat vezették egy füzetben (amit apám több hónapos kórházi kezelésekor 15 évesen én vezettem, mert anyu ugyan nem volt költekezős, de az adminisztrációt utálta). Evvel a háttérrel majdnem az jött ki, mint a kérdezőnél (azzal a különbséggel, hogy ha megígért valamit a párom akkor másnap nem mondta a szöges ellentétét). Vagyis, az ő dolgai fontosak, az enyémet majd megoldjuk. Amikor volt, bőkezű volt, de a mindennapos mitegyünkahónapvégén rám hárult. Egyszer kissé túllőtt a célon és megmondtam, hogy nincs több, nem adok. Akkor megkért, hogy tanítsam meg beosztani a pénzt, amit meg is tettem. Először én terveztem, közben elmondtam mit miért úgy csinálok ahogy. Következő hónapban mindketten terveztünk és összefésültük, utána ő egyedül és átnéztem. Akkor jött rá, hogy nem 1-2 ezer Ft-ról mondok le az ő kezdő vállalkozásáért, hanem súlyos 30-40 ezrekről. Akkor jött rá, hogy miket nem engedhetett volna meg magának és bizony leesett az álla. Most már nem is akarunk visszatérni közös kasszára. Ő élvezi, hogy megtanult valamit, amit eddig nem tudott, hogy férfiasabb, egyedülállóbb lett (mert egyre inkább csak egy kisfiúnak láttam az én azelőtt szép és okos emberemet) én pedig azt, hogy már nem az én gondom az ő gondja és azt, hogy fontos társként tekint rám az üzletben, nem valakire, aki csip-csup dolgokról mond le a közös jövőért.


Ha több lesz akkor meg megvehetem neki ajándékba a 70ezres horgászbotot ha épp arra vágyna, vagy ő nekem a századik cipőt, ha épp arra vágynék.


Szerintem így is, úgy is, vagyis akár külön akár közös kasszán is lehet felnőtt párkapcsolatot kialakítani. Azon múlik, hogy a két fél hogyan viszonyul a másikhoz, hogyan kommunikál, vannak-e közös céljaik és hogyan tartja be a közös megállapodásokat... no meg még egy rakás más dolgon..


25. voltam

2015. szept. 24. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/64 anonim ***** válasza:

58-as:

Szerintem ez nem arról szól, hogy az ember meg akarja-e beszélni a horgászbotot vagy sem.

Ha van miből megvenni, akkor eleve nem kell rajta vitatkozni, hanem az egyiknek a horgászás a hobbija, a másiknak meg a kötögetés, megveszik hozzá a szükséges dolgokat.

De ha nincs miből, akkor ott nincs mit megbeszélni. Az már régen rossz, ha az egyik fél extra igényei lényegesek, a másikon meg számon kéri a kávét.

Ha nincs pénzünk, nem költünk tízezreket hobbira, és akkor megbeszéljük, mire mennyit adunk ki. Ha van pénzünk, akkor meg mindenki arra költi a pénzét, amire jól esik.

Nekem személy szerint nem lenne pofám a párom fizetését a "baromságaimra" költeni.

2015. szept. 24. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!