Ha a párom naplózott beszélgetései között egy ilyen beszélgetést találtam, aggódnom kéne?

Egyébként persze, hogy boldogabb vagyok, mint amikor kutattam az exem után, de ha csak elhagytam volna szimplán, akkor az idegesített volna, hogy mi van, ha mégsem volt igazam? Ilyen helyzetben nem az ész vezérli leginkább az embert. Látod a kérdező sem csinált előtte ilyet soha, most is tudattalan tette meg és talált is valamit. Előtte vajon miért nem kereste? Hidd el ezt a nők megérzik!

Ja és nem tudom ki pontozgat itt le minket, azt is, aki más véleményen van és engem is, de szerintem mindenki a sajátját értékelje!

14:11-es vagyok

Ha ezt nekem írtad,akkor válaszolnék.Voltam ilyen helyzetben.Az előző kapcsolatomban éreztem,hogy a párom hazudik.Nem tudtam bizonyítani,de voltak olyan megérzéseim,hogy nem minden úgy történt,ahogy ő állította.Hogy nem ott volt és nem azzal,akit nekem mondott.Először elnyomtam magamban,próbáltam meggyőzni magam,hogy csak pánikolok,mert szeretem és félek,hogy elveszítem.Akartam neki hinni,de később sem ment.Megint jöttek olyan dolgok,amikről úgy éreztem,hogy nem igazak.Rákérdeztem,de csak mosolygás és csók volt a válasz,hogy milyen kis buta vagyok,hogy kételkedem,hisz neki én vagyok a legfontosabb.Továbbra is akartam hinni,de nem éreztem már jól magam.Teljesen magam alatt voltam,hogy így nem vagyok boldog.Sokat sírtam,főleg,amikor nem látta.Majd hosszú idő után jött az elhatározás,hogy ez így nem jó,nem bízom benne és ettől a nyomástól megőrülök.Szakítottam vele.Rettenetesen sz.ar volt,mert szerelmes voltam,csak épp se a biztonság,se a bizalom nem volt meg.Ő ráadásul még értetlenül is állt elöttem,hogy most mi bajom van.De fogtam magam és kiléptem a kapcsolatból.Utána nem sokkal szinte az ölembe hullottak a bizonyítékok közös ismerőseink által,hogy valóban megcsaltak.Magam is meglepődtem,hogy valóban igazak voltak a sejtéseim.De akkor már szomorúség helyett megkönnyebülést éreztem,hogy vége,vége az állandó rettegésnek.Hosszú hónapok után ismertem meg az új párom és vele kiegyensúlyozott vagyok.Látom a szemén,érzem a hangján és naponta bizonyítja is,hogy szeret és nincs kokm kételkedni.Nem sugall a női megérzésem semmit,tudom,hogy nincs takargatni valója.

"Majd hosszú idő után jött az elhatározás, hogy ez így nem jó, nem bízom benne és ettől a nyomástól megőrülök. Szakítottam vele."

Nos, nekem amikor már éreztem, ezt a nyomást, akkor én a szemébe akartam vágni az egészet és én akkor is azon az állásponton vagyok, hogy ha érzed, hogy megcsal, akkor igen is bizonyítsd be és vágd bele a szemébe, ettől én úgy megkönnyebbültem, hogy csak na (mert én biztos vagyok benne, hogy egy nő érzése, ha már ezt érzi az nem csapja be, ott már lesz valami a háttérben). A szakítással csak további kételyeim maradtak volna, hogy most igaz, sem és ha kiderül, hogy igazam volt már úgy is mind1... Nekem ez az érzés mindennél jobb volt, amikor "lecsaptam rá" :), lehet szemétnek hívni, de megérdemelte. Szerintem a gyávaság miatt egyszerűbb megoldás a szakítás. Én ezt így éltem meg. Természetesen elfogadom, hogy ki ilyen, ki olyan. Nem lettem szegényebb azzal, hogy kutakodtam (én a telójában) viszont ő szegényebb lett azzal, hogy a saját becsületét eljátszotta előttem és a családja előtt is... (de ez egy hosszú történet)

A kérdezőnek annyit mondanék, hogy beszéld meg vele a dolgot, s ha továbbra is kételyeid vannak tégy azt amit jónak látsz. Sem én, sem az, aki a kutakodás ellen van nem lát bele a kapcsolatotokba. Minden kapcsolat más és nem biztos, hogy mindegyiknél az a jó megoldás amit én, vagy amit más mondott. Ezt neked kell eldöntened és átértékelned az elhangzott tapasztalatokat!

Intimszféra ide vagy oda,ha valaki teljes mértékben tiszteletben tartja, leélhet valaki mellett úgy egy életet,hogy soha nem jön rá a megcsalásra.Egyébként az én e-mailjeimben nyugodtan kutakodhat a párom, nem talál semmit és ezt ő is tudja.

Egyébként mit fogsz csinálni?

A lepontozó meg.... be!

ma 10:04-es válaszodra kérdező

sztem olyan nincs hogy egy párkapcsolatban nincs intimszféra..miért ne lenne? nem váltok egyé, meg nem is ragadtok ösze..gondolom te sem mondasz el *mindent* a párodnak, ahogy nem mondtál el mindent kiskorodban sem a szüleidnek...mindenkinek kell bizonyos fokú szabadság, különben jön a "megfolytasz" életérzés..és hidd el az nemjó..még ha nincs is titka, de nyilván van amit pl csak a barátaival beszél meg...nyilván a kis női dolgokat te is inkább a barátnőiddel beszéled ki...-.-"

és hidd el még 20 év után is lesz amit nem fogsz tudni róla, hisz nem ismered születésétől kezdve..és különben is ha mindent tudnál megunnád...