Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Hogyan vehetjük rá a nagyszülő...

Hogyan vehetjük rá a nagyszülőt, hogy vállalja az oltást?

Figyelt kérdés

Egész idáig abban a hitben voltunk, hogy mama beadta a regisztrációját, de mivel mindmáig nem oltották még be, ezért gyanút fogtunk, mert szerintünk már rég be kellett volna hívnia az orvosának.


Ekkor közölte velünk, hogy nem regisztrált és nem is fog! Mi több, a regisztrációs lapot összetépte, így már nem is tud.


Kérdeztük, miért nem?


Azt mondta azért nem, mert nem több egy influenzánál, meg amúgy hallotta, hogy a nem tudom hol lakó ismerősének ismerősét is beoltották, aztán ugyanúgy elkapta a vírust rá egy hónappal később.


Magyaráztuk neki, hogy csak a második oltás után kap teljes védelmet, ezért kapta el az illető, meg hogy ettől még elkapja a vírust, de nem lesznek erős tünetei, amibe bele halhat.


Egyszerűen nem akarja megérteni vagy nem tudja felfogni, amit mondunk neki vagy én már nem tudom mit gondoljak.


Annyit hajtogat csak, hogy ha úgyis elkapja, akkor minek oltassa be magát. Meg hogy influenza, a többi csak kitaláció.


Mit tegyünk? Nem akarjuk, hogy így legyen vége a történetnek... Gondoltunk már arra is, hogy helyette kitöltjük a regisztrációt, de hát honnan szerezzünk olyan papírt, mert ő már kidobta? Egyáltalán hogyan vigyük be oltásra, ha kap? Valószínűleg jelenetet fog rendezni, mert kényszerítve visszük be, az egész család miatta fog majd égni az oltóponton.



2021. márc. 20. 21:31
1 2 3 4
 21/39 anonim ***** válasza:
77%

Ismerős oltás után elkapta a vírust, belehalt. Párom anyukája tegnap kapta a második adagot, ma 39 fokos lázzal az ágyból nem tud felkelni.

A legrosszabb, hogy tehetetlenek vagyunk. Ülünk ölbe tett kézzel, s az idő telik, nem tudjuk mi lesz. Nem tudjuk ez mi, de egy immunválasznál több.

2021. márc. 21. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/39 anonim ***** válasza:
86%
Ne erőltessétek. A ti esetetekben az a megoldás, hogy arra beszéltek rá, hogy amíg ennyire tombol a járvány, ne mászkáljon el. Pár hónap után meglátja ő is, hogy milyen hatásai vannak vagy nincsenek a vírusnak, és akkor még mindig regiszrálhat. Jó, hogy aggódtok a mamáért, ne tegyetek le arról, hogy oltassa magát, de most adjatok neki időt, próbáljátok máshogy védeni. Esélyesebb, hogy magától meggondolja magát, ha nem helyezitek nyomás alá.
2021. márc. 21. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/39 anonim ***** válasza:
26%
21-es: Nem az oltástól kapta el a vírust, így az első mondatod értelmetlen. Az oltási reakció pedig kellemetlen, de múló, normális dolog, senki nem tagadja. Pont azt mutatja, hogy az immunrendszert aktiválta. Így megússza egy egy-két napos rosszulléttel, míg a betegségbe bele is halhat. Melyik oltás volt?
2021. márc. 21. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 anonim ***** válasza:
75%

Semmi közötök nincs hozzá, az ő döntése, és bevinni erőszakkal érdekes... :D


Egyébként, ha én lennék a nagyi helyében, egy ilyen akció után az tuti, hogy a végrendeletemben mindent egy macskaotthonra hagynék, rátok semmit.

2021. márc. 21. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/39 anonim ***** válasza:
96%

"Gondoltunk már arra is, hogy helyette kitöltjük a regisztrációt, de hát honnan szerezzünk olyan papírt, mert ő már kidobta?"

Tehát ti sem regisztráltatok az oltásra, mert akkor tudnátok, hogy interneten is lehet az időseknek is.

Ha ti sem regisztráltatok oltásra, akkor miért akarjátok hogy ő regisztráljon?


"Valószínűleg jelenetet fog rendezni, mert kényszerítve visszük be, az egész család miatta fog majd égni az oltóponton."

Mi a búbánatnak menne az egész családotok az oltópontra a nagyival?

Pont most, amikor a csapból is az folyik, hogy mindenhova csak annyi ember menjen akinek feltétlen szükséges, a bevásárlás se családi program legyen.


Te vagy troll vagy, vagy rettenetesen buta.

2021. márc. 21. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/39 anonim ***** válasza:
89%
Sehogy. Hagyjátok békén.
2021. márc. 21. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/39 anonim ***** válasza:
45%

Úgy látszik csak neki van esze a családban. Az ő döntése.

Én próbáltam lebeszélni apámat az oltásról...

Én sem oltatom magam.

2021. márc. 21. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/39 anonim ***** válasza:
85%
Már elég idős szerintem hogy eldöntse egyedül is hogy mit akar vagy mit nem akar.Megértem hogy nem akarja és nem bízik benne.Ne akarjatok egy felnőtt ép elméjű embert olyan dologra kényszeríteni amit nem szeretne mert ehhez nincs jogotok,pont.Én sem szeretném 34 évesen,ennyi👏👏
2021. márc. 21. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 anonim ***** válasza:
79%

Kényszeríteni akarjátok? Inkább tartsátok tiszteletben a döntését, senkit sem szabad kényszeríteni, rávenni olyan dologra, amit nem akar, vagy netán manipulálni.

A személyes példám. Apósom beoltatta magát, annak ellenére is, hogy vallásos, olvassa a Bibliát, már eleve ezt a fenevad bélyegének gondolta, egy tömeggyilkosságnak. Erre pár hete tudatta, hogy regisztrált az oltásra, mert az operatív törzs, meg a nyitás, ez meg az. Hozzáteszem nem ment eddig a kerítésen túl sehova.. Szóval volt egy hatalmas pálfordulása. Írjam azt, hogy átmosta a tv az agyát? Gondolom ezért sokan torkon is ragadnának.

Ez van, most én nem fogok menni hozzá, mert nem tudom milyen kotyvalékot kapott. A háziorvosa is mondta, hogy pár hétig ne látogassuk.

2021. márc. 22. 02:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/39 anonim ***** válasza:
33%
29 Részvétem :(
2021. márc. 22. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!