Folyton írják hogy milyen áldás a nagymama, mennyire szereti az unokáját és fordítva. Na az én gyerekem utálja és nagyiék is viszont. Vannak ilyen nagyik nálatok is?

7-es jol irta. Es azokhoz meg hozza jon, hogy nem mindegy hogy hanyadik unoka, hogy mennyi idos volt akkor a nagyszulo, aktiv volt-e vagy nyugdijas, beteges vagy sem. Es mennyi idos a gyerek, az milyen szemelyiseg stb.

Pl egy meg dolgozo nagymama egyszeruen nem fog tudni ugy kotodni a kis unokahoz, mint az aki epp frissen nyugdijas jo egeszsegnek orvend. Mindegy mennyire varja, ideje nem lesz...neki is csak munka utan vagy hetvegente hulla faradtan. Sokan az elso unokat elik meg hatalmas elmenykent van aki az utolsot vagy a sokadikat.

Van ahol bizonyos unokak kkor is rajonganak a nagyiert papaert, ha azok csak tevet neznek, van akik utaljak ha gyugyogos nagyi bejglivel probalja tomni oket.

Annyi felek vagyunk.

Nalunk en minden nagyszulomet imadtam, nem vartam el hogy velem jatszanak, korbeugraljanak epp az volt a jo kicsikent is, hogy ott mindenfele erdekes dolog volt, mas idegen felfedezni valo, meg az unokatesokkal egyutt mentunk es akkor bandaztunk. Kesobb engem erdekelt az eletuk a multjuk a fiatalkoruk tesomat unokatesoimat nem. Nekik unalmas volt odalatogatni nagyobb gyerekkent nekem meg kesz feludules. Tesomat farasztotta a nagypapam suketsege, engem szorkaoztatott es erdekelt miert lett az es milyen lehet neki.

Van akinek bunkon beszolt a nagyanyam, de volt hogy velem is igazsagtalan volt, de feldolgoztam.

Szamit ki hogyan reagal a gyerek panaszkodasara is pl ha nekem azt mondja a gyerekem hogy egyedul kellett kisutot tologatnia ey nagypapa csak tevezett, akkor elmondom hat szegeny mar nem tud a szonyegre leterdepelni es veled tologatni, de megbeszelhetjuk nezhess nala a teveben olyan musort amit itthon nem szoktal vagy nem tudsz mert nem akkor vagy itthon meg elmondom faradt vagy o mar olyan idos hogy ot a politika erdekli nem a kisauto.

Engem anyai nagyanyám nem szeretett, soha nem bántott semmilyen formában (szüleim ki is filézték volna érte), de az összes unoka közül engem bírt a legkevésbé.

Részemről nem volt harag, mert az érzés kölcsönös volt.

Szépen megtűrtük egymást a családi összejöveteleken, mosolyogtunk egymás mellett a közös képeken, de nem kerestük spontán egymás társaságát.

A másik nagymamámmal viszont imádtuk egymást, úgyhogy tudom, milyen a nagyszülői szeretet.

Egyáltalán nem haragszom az anyaira, mert nem tudott szeretni, mert az ilyesmit nem lehet erőltetni.

Nálunk nem pont ilyen a helyzet, a nagymama szeret minket, de nekünk nagyon sokszor az agyunkra megy.

Egy udvarban élünk vele (de külön házban), és mindig abban a pillanatban jön át, amikor a legkevésbé kellene. Egy egész könyvet lehetne írni róla és a dolgairól, főleg amiket édesanyámmal művelt. Például Jehova tanuja, és már óvodás korunkban azzal fenyegetett minket szüleink háta mögött, ha nem térünk meg, akkor Isten meg fog ölni minket, ha nem jártunk el vele gyülekezetbe, akkor biztos anyánk hangol ellene minket, de legalább száz dolgot fel tudnék sorolni vele kapcsolatban. Ha egyszer ki mernénk mondani hogy nem kérünk a húsleveséből, amit minden héten hoz, akkor képes lenne úgy megsértődni, hogy hetekig verné nálunk az asztalt (szó szerint, mert volt már rá példa). Egy rossz szó, egyszer kicsit türelmetlenebbül szólsz neki vissza, akkor napokig nem áll le rólad, mert nem érti, mivel érdemelte ki azt a viselkedést.

Mindenki azt mondja, ha majd nem lesz, megtudom milyen jó volt, hogy volt nekünk, de nem, sajnos ki kell mondanom, hogy nem fogom a halála után azt érezni, hogy mennyire hiányzik. Lehetek bunkó paraszt, de így van. Aki nem vele él, az soha nem fogja megtudni, milyen is pontosan a természete, hiába magyarázom, úgyse értené meg senki.

De egyébként múltkor konkrétan kijelentette, hogy a tesóm a kedvenc unokája.

Igen, vannak. A tíz éves unokámat a másik nagymama egyszer látta csecsemő korában, a másikat, aki hat éves még soha.

18-as írásodban az egyik tévét nézett, a másik újságot olvasott, míg ott volt a gyereked. Hát én nem erőltetném a helyedben a találkozást.

Anyai nagyanyám kötekedő, önző, a szüleim házasságát nagyon sokáig fúrta, anyámra azóta orrol, hogy eljött a faluból már érettségi után továbbtanulni, aztán meg azért, mert férjhez ment, ott akarták tartani, nem sikerült, anyai nagyapám meg hirtelen haragú ember volt, és ezzel nagyanyám vissza is élt. Az apai oldalon sem nagyon volt kompenzálás, mert az apai nagymamám már nem élt, mikor megszülettem, és az apai nagyapám is már idős volt, akit inkább már gondozni kellett.

Szóval én nem tapasztaltam meg unokaként, milyenek a cuki, jófej nagymamák, nekem ilyen nem jutott.

Nem azért, de ezt én olyan pofátlanságmak tartom hogy a nagyszülők automatikusan ingyen bébiszitterek.

Én is utáltam a falusi nagyiékhoz menni, teljesen más világ voltak. A másik nagyi meg alig bírt mozogni. Minek kell egy szerencsétlen rokkantra ráerőltetni egy gyereket?