Melyik döntés az érthetőbb?

Figyelj, nem tudhatjuk, hogy mi a valóság amögött, amit te elmondasz.

Elmesélem a mi sztorinkat röviden, mi is hárman vagyunk, én nem tartom a kapcsolatot a sz*r anyánkkal (apánk már rég nincs). Ő az a tipikus idegsokkos, nárcisztikus szülő volt, akinek soha nem lehetett ellent mondani, nem lehetett más véleményed, soha semmit nem engedett, ne barátkozz, ne menj sehova, ne merj semmit csinálni, ami neki nem tetszik és amúgy is minden sz*r, amit ő nem jónak gondol.

Egy kivétel volt, a bátyám, nálunk ő volt az abszolút kedvenc (ezt nem csak én látom így, a tágabb család is többször kitárgyalta), szóval a bátyámnak mindent lehetett, mindenért ő volt az atyaúristen. Mi a kisebbik tesómmal sokkal jobban fogva voltunk, mondjuk ez neki jobban meg is felelt, eredménye az, hogy ma otthon élő szűz 30-as nő, akinek sosem voltak se barátai, se kapcsolatai, mert anyánk nem "engedte".

Én meg voltam ugye a kettő között, amúgy nem is voltam balhés, ilyeneket, amiket leírtál, nem is mertem volna csinálni, úgy féltem anyámtól, viszont mivel nem úgy akartam élni, tenni, ahogy ő gondolta, örökös veszekedés volt az életünk. Zsarolt, bűntudatot keltett, ha valamit másképp tettem, mint gondolta, napokig nem szólt hozzám és ilyesmi.

Na, le is léptem érettségi után és onnantól egyre ritkult a kapcsolat, ő nem keresett, én nem kerestem, ma már nem is tartjuk a kapcsolatot. A lényeg: a két testvérem szerint ő jó anya, szerintem meg ilyen rossz anyja kevés embernek van, mondjuk, ha úgy bánt volna velem, mint bátyámmal, lehet, hogy én se utálom meg. De soha nem venném fel vele a kapcsolatot, az én életem ne mérgezze, és a gyerekeimet sem láthatná.

Szóval érted. Az én egyik tesómnak is megfelel pl. hogy totál elnyomottként él, de ettől még nem hiszem, hogy nekem is ezt kell normálisnak gondolnom. Ja, é ő mindig letagadott sok dolgot, amit anyánk tett vagy mondott, hogy óh, ilyen nem is volt, pedig de.

Lehet, hogy a te testvéreddel is ez a helyzet, vele rosszabbul bántak vagy rosszabbul élte meg a bánásmódot, lehet, hogy amit te elnézel a szüleidnek, azt ő már nem, és lehet, hogy neki van igaza. Nem ismerünk titeket, de ha egy gyerek megszakítja a szüleivel a kapcsolatot, annak nyomós oka van általában.

Szerintem itt most reggelig lehetne azon vitatkozni, hogy vajon mi volt elobb, a lelkileg-testileg bantalmazo szulok vagy pedig a troger tinik.

Mert azert csak ugy a semmibol nem fog egy tini lopni, hazudni, stb.

Ennek mindig sulyos oka van.

De teljesen mindegy igazabol mi tortent, a kerdezo tesoja ugy erez; ahogy. Joga van hozza.

Nekunk nincs jogunk itelkezni az erzesei felett es latatlanban megmondani a tutit hogy jajj csak egy kis pofonka, siman belefer, ez nem art.

Honnan is lehetne tudni?

Nem tudjuk milyen gyerekkora volt a kérdeznőnek és azt sem hogy élte meg mennyire ejtett benne mély sebeket. Szóval szerintem hagyhatjuk azt a kérdést, hogy ki mit miért tett. Az se biztos, hogy a testvére feldolgozta már a történteket.

Én sokszor írtam a saját fajdalmaimbol verset ez segített kicsit. Itt van egy pl:

Ne rezzenj meg, ha csukódik az ajtó,

Hiába tudod minden szava bántó

Te tetted hát viseld el a következményt

Hadd faragjon a ő bűnből, erényt.

Ne halld meg a súlyos szavakat

És ne érezd a húzódó hajadat.

Csak csendben húzd meg magad

Gondolj arra, visszaütni nem szabad.

Hallgass ne mond senkinek,hisz ez csak nevelés

Ez mind csak ártatlan, jó szándékú pörölés

Ha megnyugodtál mosd meg az arcod

Rejtsd el ruhák alá sebes karod.

És egyszer, ha majd visszagondolsz erre

Remélem hogy könny gyűlik szemedbe

És akkor kiengeded az a bánatot

Ami akkor mélyen belül annyira fájhatott.

Azért nem semmi tesód van, hogy gyakorlatilag megkapott mindent, de nevelve volt (nyilván nem a legszerencsésebb eszközökkel), erre ezt csinálja. Van neki valami más sérülése, vagy önértékelési gondja.

Minket apánk részeg ámokfutásai alatt kékre-zöldre vert, mégis megtesszük legalább az elvárható minimumot, miután szinte nyomorékká tette a masszív alkoholizmus. Nem érdemli meg, nem is érte tesszük. Magunkért. Emberileg nem vagyunk ilyen hulladékok, mint pl tesód.

Ne haragudj, 16-os, de ha szerinted az a normális, hogy a titeket kékre verő alkoholista apátokra fecsérlitek az időtöket, akkor neked is van valami sérülésed vagy önértékelési problémád.

Nem attól leszel jobb ember, hogy erkölcsileg megtámogatod ezt a viselkedésformát, mintegy felmentve apádat vele. Azt gondolom, emberileg az is hulladék, aki képes támogatni az apád által nyújtott szülői példát.

Minden ember más, van akit jobban traumatizálnak a történések. Plusz az első gyerek mindig az úttörő, ő a "nagytesó", rajta szokott lenni mindig a felelősség hogy a kicsikre figyeljen, jól bánjon, legyen türelmes, osszon meg mindent. Őt gyakrabban szidják le mint a kicsiket...

Plusz ő végig élte hogy mindhármótokat alkalmanként megvernek (nem tűnik nagyon durvának a dolog amit leírtál, de nem tudjuk ő hogyan dolgozta ezt fel) ti, fiatalabbak pedig kevesebbet láttatok ebből.

A gyerekkori élmények mindenkiben nyomot hagynak így vagy úgy, nyilván ebből eredeztetni minden kudarcot nem lehet, de állhat a háttérben és akadályozhat valakit a kiteljesedésben.

Ha ő így érzi és nem akar kapcsolatot a szüleitekkel, akkor ez van, el kell fogadni. Legfeljebb ha a pszichológusa segítségével feldolgozta a traumáit akkor majd megbocsát, de az is az ő dolga.

16

Mostanában az a mantra, hogy a gyereknek minden is jár. A szülőknek egész életükben egyoldalúan szolgálni kell őket, mert nem ők akartak megszületni. A gond csak az, hogy előbb-utóbb szembesülniük kell azzal, hogy a világot abszolút nem érdekli, hogy nem ők akartak megszületni.