Nagyanyám megbolondult. Napi közel 30 szem gyógyszert szed, és már egy csomó mellékhatása jelentkezett. Hülyeségeket beszél, és reménytelen, nem lehet vele beszélni. Egyedül a pénz érdekli, semmi más?

Igen, én voltam. De mostanra annyira megzakkant, hogy már mással nem is foglalkozik, csak hogy ő milyen beteg. Az én gyógyszeremmel ne ti foglakozzatok. Én a másik véglet vagyok, és 7 éve egy szemet nem vettem be. Pálinka, bor. Nem fogja eladni, mert nagyapámmal le van beszélve. Amúgy meg nagyon nem az volt a kérdés. Hanem hogy hogy lehet normális belátásra bírni. Már a következő műtéteket tervezi, és nekem is azt szajkózza. Nagyapám se igazán hisz már neki. Már kezdi megunni. Nem is csodálom. De mondom, az egész család megmondja, hogy nem normális, mint apám se. Nagyapám jóba van mindenkivel a családba, többen azért nem járnak, mert nagyanyámmal mindig összevesznek. Halkan mondom, hogy mindig a pénzen. Pszichológushoz nem lehetne elvinni, annyira még tiszta, hogy tudja hol mi van. Bár azt se tudom meddig. Én szerettem, meg egyedül én járok már oda, de én se sokáig, ha így folytatja. Mondtam neki, hogy ne mindig ilyen negatívan fogjon már fel mindent, erre megint hogy neki milyen rossz. Akkor szevasz, legyen. Ha úgy fogja fel, meg annyit nem fog fel, hogy 70 éves, és ilyenkor már nem játék az altatás sem, akkor nem lehet vele mit csinálni. Nem tudom mennyi gyógyszert szed, de rengeteget. Napi 30 szemet biztos. Amúgy meg sír, hogy mennyi pénz elmegy gyógyszerre. Már mondtuk pedig, hogy hagyja abba, és csak azt szedje, ami tényleg kell. Akkor elkezdte mondani, hogy a múltkor is magas volt a koleszterinje, hogy vashiányos, hogy a pajzsmirígyre, hogy a lábára, hogy fájdalomcsillapító, hogy vérnyomáscsökkentő. (persze a gyógyszerek egyrésze vérnyomásnövelő hatású...) És akkor amit még le se írtam... Napi 5 szem fájdalomcsillapító. Már függő... Agyérelmeszesedése az volt, ha mindenigaz... Felsorolt annyi betegséget, hogy ha neki az mind lenne, ő már rég nem itt lenne. Hanem minimum ágybafekvő. De nem fogja fel. És igen is szarul esik, hogy minden pénzét az orvosnak viszi, és még az örökségét is el akarja adni. De hát ott is, ahol a fiatalkorát töltötte azt se tudta mi hogy volt. Nagyapám foglalkozott az anyósával is, nagyanyám a saját anyjához is csak azért járt, hogy ne mondják, hogy nem jár. Mondjuk gyerekkorába rá voltak kapva, de fiatalnak már nyomták rendesen. Neki komplett tanyát adtak volna, ami akkoriban, a kommunizmusban nem nagyon volt. Új házzal, mindennel, de azt mondta, ő nem fog kiköltözni. Így dolgozott a TSZ-nek, kapott egy átlagfizetést, amúgy aki akkor privátként ment, az ma megint nem átlagember lett, hanem milliomos, ha nem milliárdos. Nagyapám is kapott volna tanyát, a kettő szinte egymás mellett volt, egy út mentén, csak két oldalba. Azt nem is fogadhatták el, mert mit mondanak. Pedig nagyapám ő mindig paraszt ember volt, fiatalnak is. De nem mehetett, mert nagyanyám azzal fenyegetőzött, hogy otthagyja. Bár megtette volna... Egyszer el is költözött, az anyjához apámmal meg a másik gyerekével(ő már nem él) mert nagyapám nem ment haza éjszakára. És dolgozni volt, mert akkor menni kellett mert ha nem ment elküldték. Amikor hazament, nem volt otthon. Erre nagyapám ment el könyörögni, hogy menjen vissza. Na ma se csinálná már... Utánavinné a ruháját és kalap kabát... De a helyébe én már diliházba vittem volna... Egyszerűen nem lehet rá szép szóval hatni. Ha durvábban mondanak neki valamit, meg elkezdi sajnáltatni magát. Ha ellenkeznek vele megint... Hát bújjon el. Én meg járkálok hozzá naponta, hogy ha valamit segíteni kell, és most meg ő van megsértődve, hogy nem megyek... Akkor legyen. Megmondtam neki, adja el nyugodtan. De azzal engem is elad. És majd várhatja a drága kis keresztlányát, akit pénzelt, de 3 éve már köszönni is elfelejtenek... Mert hát akkor kezdett orvoshoz járkálni, és már oda hordja a pénzt, nem nekik.