Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Hogyan kezelnétek ezt a...

Hogyan kezelnétek ezt a helyzetet?

Figyelt kérdés

5 hónapos a kisfiam. December elején szóltak a munkahelyemről, hogy ahhoz, hogy visszamehessek dolgozni, egy vizsgát le kell tennem. Férjem azt javasolta, amíg ilyen pici a fiam, vágjak bele, mert most még tudok mellette tanulni, és ha elsőre nem sikerülne a vizsgám, akkor még lesz időm megpróbálni. 6 hónapig, heti 2 alkalommal kell elmennem esti iskolába, addig a férjem vigyáz rá.

Eddig a nagyszülők úgy unokáztak, hogy anyósom, akivel egy városban lakunk, péntek délután jön és estig marad, a szüleimhez, akik 150 km-ra laknak, havonta egyszer megyünk, és egész hétvégén maradunk. Így kb mindegyik nagyszülő azonos időt tölthet el a kisfiúnkkal.

Viszont mióta elkezdtem suliba járni, anyósom vérszemet kapott, és a sulis napokon munka után egyből hozzánk jön, és csak akkor megy haza, ha este hazaértem.

Gondoltam, akkor pénteken nem jön, de kikérte magának, hogy az az ő unokázós napja. Anyu persze megsértődött, most ő is több időt szeretne az unokával tölteni, és kérte, hogy menjünk két hetente. Mennénk is, de a benzin nem két forintba kerül, és az a pénz, amit most kapok, nem túl sok.

Mit csináljak? Anyósomat kértük, hogy akkor a sulis estéken ne jöjjön, de ugyanúgy beállít, mint korábban, és ha már ott van, férjem beengedi.

Ez még nem is lenne gond, de facebookra felrakott egy csomó képet, amit anyu látott, és ma rám írt, hogy látja, csak anyósom kell, és akkor ne is menjünk.


2014. dec. 30. 20:47
 1/9 anonim ***** válasza:
Utazzanak a nagyszülők.
2014. dec. 30. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Én elküldenék mindenkit a jó büdös francba, járnék a suliba, levizsgáznék, a gyerekhez fogadnék bébicsőszt, aztán visszamennék dolgozni, és továbbra is nagy ívben tojnék az anyósra-apósra meg mindenkire, aki nem bír magával vénségére.

De ez én vagyok, te szerintem nem így fogod csinálni...

2014. dec. 30. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Ugy viselkedtek, mint az ovodasok.

Anyukad most merlegen mericskeli, h ki mennyit van a gyerekkel, az irasodbol ugy tunik, h te is neheztelsz anyosodra, h a gyerekkel van, anyosod meg hisztizik, h az az o napja.

Tanacsom nincs, max annyi, h kommunikaljatok egymassal tobbet, vagy erthetobben, mert ez egy vicc.

2014. dec. 30. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Szerintem anyósnak örülj, főleg, hogy magától jön, és segít. Persze neki is jó az unokával lenni, dehát ez normális a nagyszülőtől.

Szerintem itt inkább anyukáddal van a gond. Nem lehet centizni, hogy ki mennyit van a gyerekkel. Nemhogy örülne, hogy ilyen rendes az anyósod. Beszélj anyukáddal, kérdezd meg hogy ő mit tenne a helyedben? Csak belátja, hogy nem lehet a másik nagyit kizárni.


A sulit viszont véletlen sem hagyd abba!

2014. dec. 30. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
A szüleid mért nem utaznak hozzátok akkor havonta egy hétvégére? Amúgy tiszta dedós anyukád, már bocs. Percre is kiszámolja, nehogy kevesebbet unokázhasson? Ha anyósod egy városban lakik veletek, természetes hogy többet tudja látogatni az unokát és segíteni neked. Anyukádnak max mondd azt hogy ha iskolás lesz a gyerek majd nála nyaral többet és behozza a plusz időt.
2014. dec. 30. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Anyósomra azért haragszom, mert folyton tömni akarja valamivel a kisfiam. A múltkor úgy vettem ki a kezéből a kibontott túró rudit, mert azt akart adni a fiamnak. Nem is nagyon szeretem odaadni neki a fiam, ha nem vagyok ott.
2014. dec. 30. 21:58
 7/9 anonim ***** válasza:
Amugy is suliba vagy,nem mindegy ott van anyós?örülj neki unokázik,hányan írnak ide anyós le se c..ja az unokát.hisztizel a semmin.Anyád ha annyira unokázni akarna akkor ő is eltudna menni.Nem akarásnak nyögés a vége.Még tiszta szerencse a párod beengedi a saját anyját.az lenne szép ha nem...
2014. dec. 31. 05:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Én teljesen megértelek, rossz az 2 tűz között egy pici babábal, amikor mindenki hirtelen teherré válik, mikor pont hogy segíteniük kellene téged. Sajnálom hogy anyukád is ilyen módon reagál, de anyósod is tudhatná hogy neked mi fér bele. Én még csak várom a babát, de én is sokat gondolok ezekre a dolgokra. Először is én úgy gondolom hogy jogod van felszólítani mindenkit a megfelelő viselkedésre! Nem muszáj csúnyán, ahogy megértik. A legfontosabb szerintem hogy te nyugodt légy! Remélem minden rendbejön!
2016. jan. 12. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Anyósodat pedig kérd meg, hogy ne pakoljon ki mindent ország-világ elé a Facéra. Nevetséges, hogy pont az a korosztály nem tudja normálisan használni a közösségi oldalakat.
2017. nov. 15. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!