Nagyon kicsi család vagyunk, nagyim áprilisban ment el. Mindig ennyire fog hiányozni?

Olyan szempontból zavar, hogy nem figyelnek, hogy félvállról veszik. Úgy érzem én kerítek nagyobb feneket a dolognak, szégyellem, hogy ennyire letaglóz ez a hiány-érzet, gyász vagy mi... Eddig közeli rokonom, barátom még nem vesztettem el. Úgy érzem összezavarodtam, pedig "csak" a nagyim volt...

2-es, köszönöm a megértést! Sokat jelent!

Ismerősöm sincs nagyon, akinek közeli ismerőse meghalt volna... Már ez is segítség, hogy itt magyarázzátok a bizonyítványt. :) Ez pl., hogy mindig fog hiányozni, megnyugtató, akkor nem kell leráznom, elzárnom magamtól a gondolatát, ugye?

Meg nagyon nehéz, mert nagypapám maradt egyedül, és neki annál inkább lenne szüksége rám, de nem anyagi, hanem lelki szinten, hogy ne érezze egyedül magát, viszont a lakásban ott van a nagyim, és valahogy kellemetlen szembesülni vele, hogy nincs ott. Meg nagypapámmal is, hogy egyedül van. Nagypapám gyakorlatias ember.

Mindkettejüknek júliusban lesz a születésnapja, és vasárnap jönnek távoli rokonok nagypapámhoz, de nem szeretnék ott lenni, mert úgyis sokkal többet számít az, hogy majd' mindennap találkozok nagypapámmal... Ő is rám hagyta, de olyan rossz érzés.

Nagyim, és nagypapám se kért sose semmit szülinapjukra, de valamivel megleptem őket, meg vittem kis tortát, mert nagyim azért elvárta a szertartást, ha nem mondta is.

Most ötletem sincs, hogy mivel lepjem meg nagypapámat, meg egyáltalán... Amíg nagyim volt mindig eszembe jutott valami meglepetés.

Szinte már pánikolok, hogy mit mondjak, csináljak, vegyek nagypapámnak. Nagyim bárminek tudott örülni, nagypapám meg gyakorlatilag nem eszik semmit mióta nagyim elment. Persze eszeget, de pl. imádta az édességeket, most még a karácsonyi desszertek is ott figyelnek a polcán. :(