Hogy bírjam ki?

8#:"Aztán imádkozz minden este, hogy a te szüleid 60 évesen meghaljanak, így nem fenyeget az a veszély, hogy ha idősek lesznek, magatehetetlenek és büdösek, akkor neked kell őket elviselni meg pátyolgatni.

Azt látatlanban lefogadom, hogy az öregek otthonába a 3-5 millás beugrót nem fogod tudni (akarni) kifizetni, úgyhogy marad az otthoni ápolás, vagy hagyod őket a saját házukban kihűlni vagy éhen halni.

Szerintem ők is jobban járnak, ha 60 éves kor körül beszereznek egy végzetes szívrohamot." De gonosz vagy ! Azért a te válasozdhoz is lenne néhány szavam.

"...ő tényleg fázik"

Honnan tudod? Benne vagy a testébe ? Azért 35 fokban senki se fázik,maradjunk ennyiben.

A kivizsgálásról annyit,hogy a kérdező is írta,hogy ALIG LEHET ELRÁNGATNI AZ ORVOSHOZ !

"Egyébként ne aggódj, ha ennyire le van épülve, még pár év, és ott fogod találni a nappaliban holtan. Aztán lehet örülni, hogy végre megszabadultál tőle. Szóval egy kis kitartás, és táncolhatsz a sírján."

Hogy lehet ilyet mondani ? Azért a kérdező sem egy szörnyeteg ! Neked is ezt kívánom akkor,válaszoló !

Te jó ég, egyesek milyen gonoszak tudnak lenni!

Kedves Kérdező!

Valahol megértelek. Leírom neked az én történetem. Az élet úgy hozta, hogy az egyik nagymamámmal laktam közös lakásban, amikor megműtötték vastagbélrákkal. Miután hazajött a kórházból elég húzós időszak következett. Rendszeresen oltanom kellett, állandó hasmenése volt, nem mindig jutott el a wc-ig, folyamatosan takarítani kellett utána, volt, hogy éjszaka botorkált a lakásban céltalanul a sötétben, levert és összetört mindent. Próbáltam végtelen türelemmel lenni irányába és nem volt kérdés, hogy megcsinálom-e utána a dolgokat vagy sem, hiszen szeretem. Mégis egy idő után idegesített a dolgaival. Munka mellett soknak éreztem, nem tudtam mi vár otthon éppen. Zavart a jelenléte is. De borzasztóan szégyelltem magam emiatt, mert tudtam, hogy nem tehet róla és lehet, hogy egyszer én is ide jutok és akkor majd inkább lemond rólam mindenki mert idegesítő leszek, csak egy plusz teher?

Azóta már nem lakok vele, egyedül lakik, viszont pár hete rosszul lett és haldoklott, épp akkor ment hozzá az egyik unokája. Szerencsére sikerült megmenteni, de volt olyan bűntudatom megint a régi dolgok miatt.

Tarts ki kérdező, tudom, hogy nagyon nehéz, és nem illik a kényelmes kis életedbe a nagyi, de sajnos ez az állapot is amiben van, az élet része, el kell fogadnunk és türelmesnek lenni.

25/N

Légy türelmes, segítő, próbáld támogatni.

A tény, az tény marad. Egy igénytelen öregasszony, aki nem érdemel egy jó szót sem. Az ilyet nem sajnálom, szakadjon le alatta a kanapé, és essen bele abba a székletbe, amit még a helyére tudott volna rakni, csak lusta volt kimenni.

Egy semmirekellő, ingyenélő, élősködő, gusztustalan, kibírhatatlan, mások életét tönkretevő vénasszony, akinek öregségére csak az emberekben keltett együttérzés keltése maradt.

Mivel nem hiszek az élet utáni létben, így élete a során a maga poklát teremtette meg. Ex. alkoholista, gyógyszerfüggő. Nem érdemel az ilyen semmit! Az ilyen nő nem anya, nem nagyi, hanem egy vénasszony, akit ha meglátnák az utcán -még nem is köszönnék neki.

Kedves Kérdező!

Én abban a "szerencsés" helyzetben vagyok, hogy minden oldalról ismerem a problémát.

Lakott nálunk is a nagyanyám telente, anyám körbeugrálta, istenítette, ellátta minden földi jóval, sokszor a család rovására, mert nem voltunk jómódúak.

Az én nagyanyám 22 évesen hagyta el a HÁROM (!!!) pici gyerekét, ... próbálok nem ítélkezni, mert az okot nem ismerem.

Egyszer, anyám kérdésére azt mondta, hogy "fiatal voltam és meggondolatlan"

További életében mit csinált, azt nem tudni, mert a gyerekeinek (2 fiú és 1 lány) csak fiatal felnőttként lett vele ismét kapcsolatuk.

Három unokája lett, abból egyet (1 fiút) imádott, rajtunk a húgommal keresztülnézett, mintha nem is lennénk.

Öregségére aztán anyám nyakába varrta magát, aki az anyahiánya miatt végre kiélhette rajta azt, mintha mindig is lett volna anyja.

Egy dolog különbözik, hogy az én nagyanyám nem volt büdös, de elviselhetetlen volt a természete.

Egy maradi, hideg, rideg, önző, számító, kétszínű, mindenkit kritizáló, nagypofájú vénasszony volt, Isten nyugosztalja!

Aztán következtek a szüleim!

Anyám 3 évig haldoklott vastagbélrákban, nekem ott kellett hagynom a munkahelyemet (könyvelő voltam egy svájci cégnél), mert több sikertelen kísérlet után, hogy megfelelő ápolónőt találjak mellé, ez tűnt a legjobb megoldásnak.

Nem akarom neked leírni, mert nem is tudnám, hogy egy rákbeteg, - különösen, ha emésztőrendszeri a betegsége - ápolása mivel jár, de az egész család, apám, férjem, kamasz fiam élete egy pokol volt, ... csakhogy mi nagyon szerettük anyámat.

Anyám halála után a mindig egészséges apám 2x kapott agyvérzést, de csodával határos módon mindkettőből felépült, kivéve, hogy kapott egy agylágyulást és azt sem tudta, hogy fiú vagy lány, egy szál inkontinencia betétben elkóborolt hazulról, kente a bélsárt a falra, kézzel lapátolta befelé a fazékból a kutyáknak főzött ízetlen, ember számára gusztustalan kutyakaját, felgyújtotta a házat, de hadd ne soroljam, mert nem méltó az emlékéhez.

A férjem lelépett, nem bírta, ... megértem

Így mindezekhez a problémákhoz egyedül voltam, kétszeres gerincműtét után, mert a fiam szerencsére családot alapított, elköltözött, a húgom külföldre ment férjhez, csak anyagi segítséget tudott nyújtani.

Így éltünk 15 évet, a 82 éves korában bekövetkezett haláláig.

Közben felettem is eljárt az idő, 63 éves lettem, most árulom a házamat és öregotthonba készülök.

Elképzelhetetlen számomra, hogy rálőcsöljem magam a fiamékra, mert senkinek nem kívánom azt az életet, ami nekem kijutott.

Most, amikor még helyén az eszem (... és talán nem vagyok büdös :) ) elrendezem a sorsom, hogy ne hagyjak undorító emlékeket magam után, mert nem tudni mit hoz a holnap.

Neked azt javaslom, hogy költözz koleszba, vagy albérletbe, mert előbb-utóbb úgyis az lesz a vége, csak addig a sok veszekedés miatt felőrlődik a családotok, arra pedig nincs szükség!

A legjobbakat kívánom neked, fel a fejjel, semmi nem tart örökké!