Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Hogy tudnám megértetni szüleim...

Hogy tudnám megértetni szüleimmel hogy felnőttem, külön családom van, és ne szóljanak bele az életembe?

Figyelt kérdés
Tavaly májusban házasodtam össze a feleségemmel, a nászút jól sikerült, és februárban meg is született a kisfiúnk. Szüleimmel rengeteg összekülönbözés volt, jelen pillanatban azon a szinten vagyunk, hogy az unokájukat nem akarják meglátogatni. Apukám azt vallja hogy elárultam őket, és én vagyok a tékozló fiú, hogy 32 évesen már nem engedek beleszólást az életembe senkitől. Megmondta hogyha neki nem engedelmeskedem, akkor kitagad. Konkrétan azt mondta hogy amíg nem válok el, addig nem tekint a fiának többé. A gyermekem keresztelőjét megszabotálta, és a vér szerinti rokonaim közül szinte senki nem jött el, mert nem tetszett apukámnak hogy nem ott és nem úgy tartom meg a keresztelőt ahogy ő azt elképzelte. Ez nem az első húzása volt. Az 5 hónapos kisfiamat apukám utoljára március 1.-én jött meglátogatni, akkor is 5 percre beugrott. Ami fáj az az, hogy anyukám se jön az utóbbi időben. Keresztelő előtt megmondták hogy nyitni akarnak egy bankszámlaszámot a gyerekemnek amire pénzt tesznek rá havonta. Elmagyaráztam nekik hogy mi nyitottunk a picinek egy megtakarítást és fizetjük, ők szeressék az unokájukat, látogassák, puszilgassák, ölelgessék...de ez annyira nem érdekli őket.

2015. júl. 20. 12:27
1 2 3 4 5
 11/46 anonim ***** válasza:
88%
Szüleid nem fogadják el, hogy felnőttél, és leszakadtál róluk.A felséged idegen maradt nekik, aki elrabolt téged.Nem tudod meggyőzni őket. éld az életed, ahogy nektek jó.Ti hárman vagytok egy család, szeressétek egymást nagyon, ti vagytok egymásnak.A köteles részből nem tud kitagadni, és nehogy már az legyen, hogy némi pénzért megvásárolható vagy.Ne veszekedjetek, nem vezet sehova.
2015. júl. 20. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/46 A kérdező kommentje:
A gyermekem megszületésének másnapján azt mondta apukám: komolyan kell vennem az életet, még többet túlórázni, hétvégente is dolgozni, főleg hogy egyszer nagyobb lakásba kell majd menni, mert a 30 nm-en pokoli nehezen férünk el. Mondtam neki hogy a túlórákkal sem tudnék havi nettó 20-30 ezer forintnál többet hazahozni, és a gyermekemmel is szeretnék egy picit foglalkozni / ellenben vele- persze ezt nem mondtam neki/. Potenciális fejlődés csak úgy valósulhat meg ha a szülők majd egyszer segítenek. Erre azt mondta hogy ne elégedetlenkedjek, mert ha nagyon pattogok ki...sz a lakásból.
2015. júl. 20. 13:07
 13/46 anonim ***** válasza:
7%
vannak emberek, akik nem tudják kimutatni ugy a szeretetuket, ahogy mas.eld az eleted es ne akarj megfelelni a szuleidnek. de soha ne feledd hogy halaval tartozol nekik.majd ha eljon az a pillanat amikor neked kell gondosgodni roluk akkor ne tagadd meg oket.majd akkor ertelelni fognak teged es a csaladodat.mi a csillagjegyed?es a szuloke mi?
2015. júl. 20. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/46 A kérdező kommentje:
Nekem szűz, szüleimé apukámé bika, anyukámé nyilas.
2015. júl. 20. 13:17
 15/46 anonim ***** válasza:
14%

" Van egy saját lakásom amin rajta van mindkettőjük haszonélvezete, így még mozdulni sem lesz egyszerű..."


EZ igencsak hülyeség volt részedröl, mert a haszonélvezö dönti el, hogy ki lakhat az ingatlanban és akár a tulajdonost is kizárhatja a használatból.


Magyarul bármikor elküldhetnek onnan, és hiába tiéd a lakás nem használhatod, ök ellenben akár albérletbe is kiadhatják, ha nem akarnak ott élni.


Viszont ha továbbra is azt várod, hogy ök segítsenek anyagilag, akkor nem pattoghatsz, hogy beleszólnak az életedbe.

Amíg ugyanis ök fizetik a megélhetéseteket, legalább is részben, ha arra alapozol, hogy majd adnak neked pénzt, hogy nagyobb lakást vegyél, akkor tudomásul kell venned, hogy ök szabják a feltételeket.


Ha azt akarod, hoyg ne legyen beleszólásuk az életedbe, akkor ne várj tölük semmit, keress olyan munkát, amiböl meg tudsz a családoddal élni és nem apuka pénzére ácsingózni.

2015. júl. 20. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/46 A kérdező kommentje:
Nem várom el a segítséget sehogy, én csak arra válaszoltam apukámnak, hogy azt mondta hogy most bele kell húzni. Mondtam neki hogy önerőböl a mai világban lehetetlen. Nem vagyok telhetetlen, maradunk, nincs probléma :) Habár ha megfenyegetett hogy kirak akkor lehet néznünk kéne albérletet. Gondolom szerinted is példaértékű hogy ezt a kiraklak benneteket megjegyzést akkor ejtette el amikor a feleségem az egy napos kisbabával a kórházban feküdt...
2015. júl. 20. 13:25
 17/46 A kérdező kommentje:
Kedves #15-ös válaszíró! Soha nem ácsingóztam a szüleim pénzére. Keresek annyi pénzt ami untig elég arra hogy a hétköznapokban boldoguljunk, és a kisfiamnak meglegyen mindene. Én csak annyira ácsingózok a szüleim pénzére hogy nem fogadtam el azt sem hogy számlát nyissanak a gyermekünknek amire pénzt tesznek. Ezt a terhet szeretnénk mi viselni. A nagyszülő az pedig szeresse, ennél többet nem is várok. Tehát valószínűleg félreértettél...
2015. júl. 20. 13:28
 18/46 acelsziv ***** válasza:
84%
Feri: Ilyen szülők mellett nem csoda. Kérdező: Te viszont kezdj el lakást keresgetni,mert az általad leírt lakhatás kiváló alap apádnak a zsarolásra. És állj a sarkadra, mert igenis lehetséges saját erőből előre haladni. Ne a szülőktől várj segítséget.
2015. júl. 20. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/46 anonim ***** válasza:
0%
a bika csillagjegy maximalista a munkaban. tenyleg megtesz mindent.ot az etkezessel lehet levenni a labarol.szereti a jo kajakat.es mivel fix jegy nem szereti a valtozasokat.turelmes.de jaj annak aki felidegesiti.nem szabad vele vitaba szallni.egyebkent nem turi ha iranyitjak.szereti az anyagi javakat mint penz, tulajdon.gyujtoget.az anyukad meg szabadsag szerto.nyilas kisse figyelmetlen.csak a nagy dolgokra ftudodafigyelni.pl.bomba, gyilkossag, betores. amugy rajong az allatokert.erdemes ezeket kihasznalnod.anyut elvinni egy olyan helyre,aholerdekes allatok is vannak. aput meglepni valami finomsaggal.este ne csinalj stresszet semmibol mert a szuz hajlamos ra.nyugi ert a gyomrodra mehet .komolyan gondoltam.edesapam is szuz,mindenen aggodott es sokszor gyomorverzese lett.operaltak de azota se tud nyugodt maradni.amugy a szuz szorgalmas, pedans es gondoskodo.de van egy -ket rossz tulajdonsaga. a kepzelt betegseg es a masok kritizalasa.ne haragudj meg de csak ugy erthetjuk meg a masik embert ha kiismerjuk es megertjuk es alkalmazkodunk.es ezt nem mindenki kepes megtenni.pl.apud nem tud annyira alkalmazkodni mint te vagy edesanyad.neked kell lepeseket tenni a szulok fele mert el fogod vesziteni oket.es mit mondasz a gyermekednek majd.
2015. júl. 20. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/46 anonim ***** válasza:
85%

ugy látom itt az a baj hogy nem szeretik a feleséged??

emiatt téged kitagadnak, sőt az unokát sem fogadják el.

hát max elbeszélgetsz velük erről de mást nem tudsz tenni

2015. júl. 20. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!