Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Hogy tudnám megértetni szüleim...

Hogy tudnám megértetni szüleimmel hogy felnőttem, külön családom van, és ne szóljanak bele az életembe?

Figyelt kérdés
Tavaly májusban házasodtam össze a feleségemmel, a nászút jól sikerült, és februárban meg is született a kisfiúnk. Szüleimmel rengeteg összekülönbözés volt, jelen pillanatban azon a szinten vagyunk, hogy az unokájukat nem akarják meglátogatni. Apukám azt vallja hogy elárultam őket, és én vagyok a tékozló fiú, hogy 32 évesen már nem engedek beleszólást az életembe senkitől. Megmondta hogyha neki nem engedelmeskedem, akkor kitagad. Konkrétan azt mondta hogy amíg nem válok el, addig nem tekint a fiának többé. A gyermekem keresztelőjét megszabotálta, és a vér szerinti rokonaim közül szinte senki nem jött el, mert nem tetszett apukámnak hogy nem ott és nem úgy tartom meg a keresztelőt ahogy ő azt elképzelte. Ez nem az első húzása volt. Az 5 hónapos kisfiamat apukám utoljára március 1.-én jött meglátogatni, akkor is 5 percre beugrott. Ami fáj az az, hogy anyukám se jön az utóbbi időben. Keresztelő előtt megmondták hogy nyitni akarnak egy bankszámlaszámot a gyerekemnek amire pénzt tesznek rá havonta. Elmagyaráztam nekik hogy mi nyitottunk a picinek egy megtakarítást és fizetjük, ők szeressék az unokájukat, látogassák, puszilgassák, ölelgessék...de ez annyira nem érdekli őket.

2015. júl. 20. 12:27
1 2 3 4 5
 31/46 anonim ***** válasza:
87%
szerintem jobb neked és az unokának is nélkülük. félelmetes milyen ostobák. oké, nem tetszik nekik, hogy a választottad az átlagnál nagyobb termetű. na de ezért haragudni valakire évekig és kívánni, hogy váljatok el stb? undorító én régen megszakítottam volna velük a kapcsolatot. ha akarják látni az unokát akkor majd szólnak, de szerintem ne erőltessétek, hadd mérgelődjenek akkor.
2015. júl. 20. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/46 A kérdező kommentje:
Van, aki azt gondolja, hogy "milyen jó a hülye gyereknek, és még itt elégedetlenkedik, panaszkodik...bezzeg ha én kapnék a fenekem alá egy lakást...pedig ezt korántsem így van...megkaptam egy lakást igaz, amit becsülök értékelek, de ezzel a lakással csak azt csinálhatom, amit a szüleim akarnak, illetve folyamatos felhánytorgatás tárgya, és fenyegetés eszköze. Totál meg vagyok lőve hogy a nevemen lévő ingatlan miatt az állami támogatásoktól is elestem, így ingatlan terén abszolút ki vagyok szolgáltatva a szüleim felé...Se pénzt, se más dolgot nem kértem tőlük, annyi ötlet hagyta el a számat hogy mit szólnának hozzá ha eladnánk a lakást, a feleségem szülei vállalták hogy pont annyi pénzt beleadnak amennyiért sikerül eladni a lakást, és még a szocpolt is fel tudjuk venni ingatlanbővítésre...így hitelmentesen lehetett volna egy nagyobb lakásunk, vagy egy kisebb házunk...apukám kijelentette hogy szó sem lehet róla, nekik az én lakásommal terveik vannak, és különben is addig örüljek amíg ki nem tesz minket...Egyszóval a lakáshoz egyedül annyi közöm van, hogy a nevemen van, és örüljek ha lakhatom benne, mert ha magamra haragítom apukámat akkor még akár utcára is tehet...ez lenne a kiváltság? Havi 40-50 ezer forint plusz költségért akkor elmegyek "nyomorogni" egy albérletbe, ahonnan kisgyerekkel nemigazán tud kitenni a főbérlő, pláne hogy minden kötelező fizetnivalót befizetek...
2015. júl. 21. 06:30
 33/46 A kérdező kommentje:
Ez a garzonlakás 3km-re szüleimtől amolyan kihelyezett gyerekszoba esetét jelenti...úgy érzem magam, mintha még mindig csak egyetlen ajtó választana el tőlük amin bármikor bejöhetnek, és rendelkezhetnek felettem...
2015. júl. 21. 06:31
 34/46 anonim ***** válasza:
100%

Akkor kölötözzetek minél elöbb albérletbe.


Ügyvédnél érdeklödj utána, milyen módon tudod a lakást a nevedröl levetetni. (Elvileg el is adhatod, ha a vevö megveszi haszonélvezeti joggal együtt - ehhez természetesen az kell, hogy a vevönek megérje, azaz jóval áron alul adod el, hogy vagy ne fizessen rá, ha várnia kell a használatra 10-29 évet, vagy még maradjon annyi pénze, hoyg megválthassa a haszonélvezeti jogot.) De ehhez tényleg szakértö ügyvéddel kell beszélni

2015. júl. 21. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/46 anonim ***** válasza:
0%
Én úgy tudom nincs már haszonélvezeti jog.A régi bejegyzések még maradtak .Meg kellene kérdezni ügyvédet vagy jogászt, mit lehetne csinálni az ingatlannal mert kicsi lett.Az is megoldás ha albérletbe kiadjátok ed ti elmentek egy nagyobb albérletbe.Én nem adnàm el.Az a te külön vagyonod most még.Ha értékesíted a pénz elfogy, vagy bemegy kögösbe .Nem tudhatod meddig tart ez a szerelem, hàzasság. A testvéremet is úgyanígy fordították ki a vagyonàbol.Mama háza helyére építettek,3gyerek után kedvezmennyel.Azután adjuk el es költözzünk a szüleimhez.Na,bumm se ház se férj már.De van közös gyerek aki szinte nyűg volt az apjának, mert fizetni kellett utánna.havi 20ezret.
2015. júl. 21. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/46 A kérdező kommentje:
Gondolkodtam azon hogy kiadjuk, de a haszonélvezeti joggal elsősorban ő adhatja ki a lakást...tehát ő élvezheti a lakás által hozott hasznot, bevételt, legyen az kiadás, eladás...stb.
2015. júl. 21. 09:00
 37/46 anonim ***** válasza:

ma 07:52-es: honnan veszed, hoyg megszünt a haszonélvezeti jog? Mert ez egyáltalán nem igaz.


Emellett a haszonélvezöé az ingatlan fölötti rendelkezés joga, ö dönti el kizárólagosan, hogy ki élhet benne és akit nem enged oda, az nem teheti be a lábát sem.

Ez még a tulajdonosra is igaz, öt is kzárhatja a lakás használatából, illetve csak a haszonévezö adhatja ki albérletbe, a tulajdonos nem.

2015. júl. 21. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/46 anonim ***** válasza:
100%
ha párod szülei felajánlottak x millát akkor fogadjátok el, többire hitel és külön mentek és nem pofáznak bele semmibe
2015. júl. 22. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/46 A kérdező kommentje:
Valszínűleg az lesz...
2015. júl. 23. 14:54
 40/46 anonim ***** válasza:
100%

Apám se tartotta "méltónak" a feleségemet... aztán másfél évig nem is volt semmi kapcsolatunk.


Egy élete van neki is, neked is - a sajátját próbálja meg élni, ha unja is.

2015. júl. 24. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!