Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mi lehet az oka, hogy a fiam...

Mi lehet az oka, hogy a fiam ennyire nem tud nekem megnyílni?

Figyelt kérdés

20 éves fiam van ès azt kell róla tudni, hogy èrzelmi dolgokban nagyon ritkàn nyílik meg nekem, legfőkèppen baràtnő tèmàban nem. Ovodàs koràban mèg őszintèn elmondta, hogy ki tetszik neki, de kisiskolàs koràban màr kevèsbé, sőt utàlta, ha erről kèrdezgetjük, ès úgy voltunk vele, hogy majd kinövi. Kb 7-8 èves lehetett, amikor az osztàlyfőnöke elmondta, hogy van egy làny akièrt oda van a fiam. Anyàmnak elkezdetem dicsekedni a fiam előtt, hogy szerelmes lett, hàt erre a fiam olyan düh rohamot kapott, hogy elkezdett törni-zúzni, úgy kellett őt lefogni, nem tudtuk hova tenni, ezt a megnyílvànulàsàt. Amikor felsőtagozatos lett, volt olyan, hogy az egyik tanàrjától tudtam meg, hogy együtt van valakivel (persze gyerek szerelem volt mèg). Megkèrdeztem tőle, hogy ezt nekem miert nem mondta el, erre ő flegmàn azt vàlaszolta, hogy semmi közöm hozzà. Akkoriban vetettem fel az apjának, hogy nem-e kène vele elbeszèlgetni a szexről, de a fèrjem hallani sem akart róla, úgy volt vele, hogy a mai gyerekek megtudnak mindent az internetről. Próbàltam vele èn beszèlgetni vele, de szóba sem akart velem àllni ezzel a tèmàval kapcsolatban. Kèsőbb amikor màr olyan 15 èves volt, volt egy komolyabb kapcsolata, de azt is akkor tudtam meg, amikor már pàr hete együtt voltak. Hónapok teltek el, amikor màr vègre bemutatta nekünk. Egyszer anyàm megkèrdezte tőle, hogy vèdekeznek-e, erre ő úgy kiborult, màrmint a fiam, hogy azonnal eltávozott ès hetekig nem àllt szóba a nagyanyàval. Közèpiskolàs koràban is voltak komolyabb kapcsolatai, akkor is elèg keveset beszèlt a baràtnőjèről, úgy kellett belőle mindent kihúzni. A szex tèmàt, akkor màr nem mertem előhozni. Jelenleg ugyanitt tartunk. Múltkor megtudtam az egyik ismerősömtől, hogy làtta a fiamat együtt sètàlni egy kislànnyal ès mèg ismerem is azt a lànyt egy nagyon aranyos làny, de a fiam teljesen màst mondott nekem, hova megy. A múltkor egy kicsit ittasan jött haza, olyankor valamennyire megnyílik. Megkèrdeztem tőle, hogy ugyan mièrt nem tud hozzàm őszinte lenni. Azt a vàlaszt kaptam, hogy èn anyàmmal mindíg azt èreztettük vele, hogy szègyenbe akarjuk őt, hozni a szerelem tèma kapcsàn.

Nem tudtam hova tenni a dolgot. Vègigondootam az èn gyerekkoromat ès arra jutottam, hogy engem is mindig kikèrdeztek ès viccelődtek velem, ezügyben, de engem ez soha nem frusztrált ès az öcsèmnèl is ugyanez volt.

A màsik meg amièrt haragszok a volt fèrjemre (azóta szèt mentünk), hogy amikor itt van kèt főtèmàjuk van a fiammal, a politika ès a munka. Mondtam neki, hogy miert nem kèrdezi meg, hogy miujsag a csjokkal, erre csak annyit mondott, ha akar róla beszèlni, akkor úgyis felhozza ő a tèmàt.

Egyèbkènt nem rossz ember a fiam. Mindenhonnan szinte csak pozitív visszajelzèst kapok róla.

Ezzel kapcsolatban viszont teljesen tanàcstalan vagyok.

50/N



2019. okt. 9. 12:04
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:
83%
Én is a 20-as megoldását választanám.
2019. okt. 9. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:
100%
A fiadat 8 éves korában szégyenbe hoztad a nagyi előtt.Na itt rontottál el mindent
2019. okt. 9. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 anonim ***** válasza:
91%

Kérdező, te ennyire debil vagy, vagy csak kamu az egész kérdés? Nyugtass meg, hogy az utóbbiról van szó!


Azért nem gondolod, hogy az az ő magánügye, ha tetszik neki valaki, vagy nem? Ha meg komolyabb és úgy érzi, majd elmondja. És igen, egy bizonyos kor után nemigen hallja vissza az ember, hogy ippeg kavar az XY-al.


Annak örülj, hogy még nem lépett le dolgozni hajóra, csak ne lásson Téged!

2019. okt. 9. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:
100%

Már régóta le kellett volna neked esnie annak, hogy neki ez magánügynek számít... én most, 30 éves fejjel sem örülnék neki, ha ahogy megtudja anyám, hogy éppen tetszik nekem vki, keresztülkürtölné az egész világban, mert "hát engem is vicceltek vele"... magánügy. Nem illik. Persze, hogy ezek után nem fog veletek annyi mindent megosztani.


És amit most megoszt veletek, az is épp elég normális. Eddig is, ha tényleg komoly volt, bemutatta nektek... nem mindegy, hogy 1 nap vagy 5 hónap után?


Ne faggatózz, ne gondold azt, hogy az a normális, ha minden lélegzetvételéről tudsz. Ennyi.

2019. okt. 9. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
100%
Nekem jó a kapcsolatom anyukámmal, és ráadásul nő vagyok, de az biztos, hogy a szexuális életem nem beszélem meg vele, ahogy nem tud pl. az egyszer volt 3 hetes kapcsolatomról se.Mert nem rá tartozik, szerintem kimondottan perverz dolog a szexet a szülőkkel kitárgyalni, és ha már itt tartunk, én sem akarom tudni, hogy ő miket csinál(t) apámmal, vagy hány férfival feküdt le.Nem vagyunk egyformák, beszélgess vele másról, amiről ő is akar.Ha lesz olyan az életében, aki komoly lesz, fontos lesz, azt úgyis be fogja mutatni, mint írtad is, hogy volt már rá példa.
2019. okt. 9. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 anonim ***** válasza:
100%
Nekem pl. sosem nyíltak meg a szüleim félém így sem én sem a testvérem nem nyílunk meg. Emellett ugyanúgy zavarba hozott ha csak említetten,hogy van aki tetszik az iskolában stb. 3 nap múlva az egész utca tudta és hónapokig kérdezgettek, miközben csak elmondtam hogy az XY tetszik vagy felhozta hogy menjünk moziba... Olyan pasikról kérdezgettek akiket már évek óta talán nem is láttam. Emellett ha nem jött össze egy kapcsolat akkor magyarázkodhattam újfent, hogy miért nem, miközben néha én sem tudtam miért. Iszonyú kíváncsi a családom, ha tehetnék bankszamlakivonatot és teljes önéletrajzot kérnének egy egy jelentkezőtől. Így nem mondok semmit, nem is találkozunk gyakran, szóval könnyebb menedzselni.
2019. okt. 9. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:
83%

Ez most vagy egy troll kérdés, vagy tényleg rettentően retaldált család vagytok, ahol nem csoda, hogy nem nyílik meg a gyerek.


Kezdjük pott, hogy sok szülő egyszerűen szar szülő. Le lehet pontozni, de ez van.


A kérdezőnél is azt látom, hogy csak saját magát, a saját igényeit preferálja. Igazi zsémbes hárpiának tűnik, még ha ezt nem is veszi észre. Kitárgyalja a gyereke magánéletét, meg azzal takarózik, hogy "hát az én anyám is" meg "hát nekem jó volt". Attól, hogy neked jó, az még másnak nem lesz jó.

2019. okt. 9. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:
100%

Amúgy csak spekuláció, de az is lehet, hogy egyszerűen nehezen megy neki az ismerkedés, "csajozás", párkeresés.


Saját magam is ebbe a kategóriába tartozom.


Aki ilyen helyzetben van, az tudja mennyire kellemetlen, rossz érzés, mikor feljön a "csajozás" téma. Hiszen úgy veszik, hogy az ismerkedés mennyire jó dolog, a szórakozás, a szex, az érzés, hogy párod van. De ha valaki csak visszautasítást kap, csak szenved, az nem fogja értékelni a kérdést.


Kicsit olyan, mintha egy kerekesszékesnek mondanád, hogy menjen el futni, mert az milyen jó meg egészséges. Vagy egy értelmi sérültet, hogy hogy áll a diplomájával.

2019. okt. 9. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:
13%

A kérdező mellett teszem le a voksomat.Semmi rosszat nem csinált.Az hogy a gyerek 8 éves korában mondta a nagyinak hogy van valami kiscsaj,akkor mi van ? Összedőlt a világ ? Debilnek kell lenni még 10 év múlva is ez miatt ? Hagyjuk már..Plusz a kérdező nem azt akarta tudni soha hogyan copta le a barátnője,vagy ki volt felül,hanem csak a védekezést,és hasonlókat.

Itt a gyerek egy igazi suttyó ezzel kapcsolatban,nehogy már ne lehessen tőle kérdezni semmit,mert idegbeteg lesz.

Nem kell kérdezni tőle semmit ezzel kapcsolatban,ha tényleg nagyon komoly kapcsolata lesz,azt meg fogod tudni.Ahhoz meg még van idő,ha megnézzük ezeket a mostani nagyon komoly fiatalokat. 37/N

2019. okt. 9. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:
100%
Ajánlom a szeretettel sebezve című könyvet, ami arról szól, hogy tudatalatt a szülőinktől vettük át a viselkedési mintákat, ha jók, ha rosszak. Próbálj ezen változtatni. Nekem pedig például alap dolog hogy másoknak nem pletykálunk ki egy kétszemélyes beszélgetést...
2019. okt. 10. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!