Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Tényleg ingyenélő lennék,...

Tényleg ingyenélő lennék, ahogy apám mondja, mert egyetemistaként nem adok bele a rezsibe?

Figyelt kérdés

Egyetemista vagyok, mellette pedig részmunkaidőben dolgozom, hogy tudjam fedezni az egyetemmel kapcsolatos kiadásaim (nyomtatás, könyvvásárlás stb), illetve a szórakozásom, valamint van, hogy ruhát/cipőt is saját pénzből veszek.

A diplomához szükséges nyelvvizsga miatt járok nyelvtanfolyamra is. Többen járunk egy tanárhoz, mindig óra után kell fizetni. Múltkor csak nagy pénzem volt, megkérdeztem apám, hogy fel tudná-e váltani nekem. Mikor mondta, hogy nem, kérdeztem, nincs-e véletlen 2000 forintja(ennyi az óradíj). Ekkor elkezdett szidni, hogy én egy mocskos ingyenélő vagyok, és hogy ne is várjam tőle, hogy finanszírozza a nyelvtanulásom. (fél éve tanulom a nyelvet, eddig egyszer kértem tőle pénzt).

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a nagyimmal lakunk (nagyim lakásában), apám pedig egy 20-ast ad bele a háztartásba, segítséget meg aztán ne várjon tőle az ember. Én tanulás és munka mellett is igyekszem segíteni, porszívózom, elmosogatok, teregetek, ha látom, hogy fogytán van a pl kenyér otthon, megyek a boltba pótolni.

Nem élünk nagy lábon, ezért megérteném, hogyha dolgoznék, és nem adnék bele az otthoni költségekbe, akkor ingyenélőnek titulálna, de így nem tudom megérteni.



2019. okt. 28. 19:57
1 2 3 4
 31/37 anonim ***** válasza:
60%

Én nagyon büszke lennék rád, ha az én gyerekem lennél. Apád meg ássa el magát, nem képes gondoskodni a családjáról felnőtt ember létére. Persze, egyszerűbb az egyetemista gyereket b..zogatni, meg másokra mutogatni, mint magunkba nézni és elismerni, hogy lúzerek vagyunk.

Kitartást neked, a sok munka meg fogja hozni a gyümölcsét!

2019. okt. 29. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/37 anonim ***** válasza:
64%

"Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a nagyimmal lakunk (nagyim lakásában), apám pedig egy 20-ast ad bele a háztartásba,"


Tehát édesapád a nagyi nyakára vállalt családot,és ő nevezi a saját gyerekét ingyenélőnek.

Talán inkább a gyerekvállalás előtt egzisztenciát kellett volna építeni.

Szörnyű az ilyen ember,aki másokra hárítja a saját hibáit.

2019. okt. 29. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/37 A kérdező kommentje:
Köszönöm a normális és kedves válaszokat :)
2019. okt. 29. 18:31
 34/37 anonim ***** válasza:
5%

Mondjuk az a helyzet, hogy bár felnőtt fejjel, de én is nappalis vagyok. Mellette gyereket nevelek. Négyet. Mellette dolgozom ugyanígy részmunkaidőben. Szép lenne, ha arra hivatkozva, hogy nekem kell szórakozásra, meg ruhákra, meg mindenféle másra nem adnék a családi kasszába, hanem mindent a férjemre hárítanék. Én is azért tanulok (még mindig), hogy jobb legyen, de valami miatt ez már nem annyira nagy dolog, mint a kérdező továbbtanulása. 😀

A munkahelyemre járnak diákok, ugyanígy egyetem mellett dolgozni. Cirka havi 14 nap munka után 120ezer a minimum fizetésük és ők adnak a rezsibe, ezt tőlük tudom. Volt orvostanhallgató diákunk is, tehát nem lehetetlen igen kemény egyetem mellett a munka. Ahogy nekünk családosoknak is sikerül és nem magunkra költjük a fizetésünket. Szóval nem, nem értem meg a kérdezőt, nem megy és azért, mert ennél többet teljesítek és futja mégis mindenre. Le lehet pontozni, nem érdekel, de ez akkor sem normális, hogy csak azért nem ad semmibe sem, mert ő tanul.

Anyák és apák tanulnak tovább munka mellett. Ha ők ugyanebből a megfontolásból vonnák meg a családtól a pénzt, akkor igen sokan vagy az utcára kerülnének vagy éhen halnának.

2019. okt. 30. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/37 anonim ***** válasza:
92%

34-es, nem értem, miért kell összehasonlítgatni a te helyzetedet a kérdezőjével.

- A kérdező diák, aki az egyetem előtt is diák volt, kiskorú, bevétele nem lehetett, nem tudott félretenni az egyetemi évekre, mert nem volt miből,

- nem tud akármilyen munkát elvállalni egyetem mellett, mert feltehetően még csak egy középfokú végzettsége van, talán max egy sima érettségije,

- nincs házastársa, akivel vagyonközösségben élne

- nem kap semmilyen adókedvezményt, mert nincs gyereke

- nem kap semmilyen plusz támogatást, amit a gyerekesek élveznek

- nincs semmilyen babaváró hitel, adómentesség, csok és egyebek, amik nektek járnak


Ő most kezdi az életét, amiben normál esetben a családjának támogatnia kéne, nem bűntudatot kelteni benne. Itt az apja a ludas, aki felnőtt dolgozó férfi létére az anyján élősködik. Mondjuk fizethetné a saját fogyasztását és a saját gyerekéét is, ha már megcsinálta. Vagy neked azért kellett négy gyerek is, hogy amint alkalmasak lesznek diákmunkára kevés bérért, beszedhess tőlük rezsirevalót, csak mert neked is sz..r volt valamikor?

2019. okt. 30. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/37 A kérdező kommentje:

35-ös nagyon jól megfogalmaztad, amit gondolok a 34-es és a köztem lévő különbségről.

Gondolom, 34-es te 4 gyerekből kiindulva nem a húszas éveid elején jársz.

Egyébként pedig képzés és képzés között is van különbség, később kevesebb órám lesz, lehet, tudok majd többet vállalni. Most viszont inkább járok be a szemináriumokra, minthogy csússzak, mert nem kapok aláírást.

És ne haragudj, de megkérdezhetem, miért is nekem kéne támogatnom apámat, aki egy életerős, munkaképes férfi?

2019. okt. 30. 17:53
 37/37 anonim ***** válasza:
91%

Annyira átérzem a helyzetedet! Anyukám és nagymamám nevelt, mire az egyetemi évekhez értem, mindketten meghaltak és apukámhoz kényszerültem költözni talán egy picit enyhébb hozzáállással, de marha kevés empátiával.


Egyáltalán nem vagy ingyenélő, nyugodj meg! Kívánom, hogy sikerüljön a diplomád és jó fizetésed legyen egy élhető munkahelyen! Ez az egyetlen esélyed kitörni az otthoni "nyomorúságból", ez éltessen!

2019. okt. 30. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!