Valóban fura lenne, hogy nekem nem kell fizetnem az otthon lakásért?

Engem még azért is megszóltak életem első munkahelyén (ahol kemény 120-150 ezer közt kerestem), hogy ugyan alig 19 évesen, fél éves érettségivel, egy órányi útra az egyetemtől (tehát koleszt emiatt buktam) mit keresek még egyáltalán otthon, miért nem mentem albérletbe (ami esetemben csakis Pest lehetett volna, mivel ott volt az egyetem). Nyilván ki kellett volna jönnie abból a remek fizuból egy pesti albinak meg magamat is tartsam fenn :) Ja hogy nem jön ki? És kérdem én, az nem ugyanolyan “élősködés”, ha a szülőknek kell fizetni a lakhatást, netán a kajapénzbe is beleadni, mintha a gyerek otthon lakik? A háztartást vezetni normális családokban még a szülői házban megtanulja, erre nem “indok” az elköltözés. A pénzkezelésre sem, mert jobb helyeken azt is még a tinédzseréveiben tanítják meg a gyereknek.

Lehet lepontozni, de az ilyen lesajnáló emberekből rendszerint az irigység beszél, hogy ha neki nehéz volt, másnak is az legyen.

22-es, istenem....🤦‍♀️ nem, nem irigység, csak egy jóérzésű gyerek felnőttként nem nézi el, hogy hasznalja a vizet, zabál a hűtőből anélkül, hogy ne ajánlaná fel, hogy akkor neha fizet ő a boltban vagy kifizet 1-2 csekket.

De tudjuk, a gyakori kérdés közönségének elvárása, hogy a gyerek füle botját se mozgassa és a szülő szolgálja ki kb élete végéig. Támogatni kell a gyereket, és ha baj van, legyen ott egy szülő, de azért ne essünk már at a ló túlsó oldalára, az se jó, ha egy óriábébi nevelődik felnőtt helyett..

"csakis Pest lehetett volna, mivel ott volt az egyetem"

:-O

:DD

Nem, abból baromira nem következik!

1. A szülők különleges önként vállalt hivatása, hogy ha már gyermeket hoztak erre a világra, akkor arról gondoskodjanak is, fejlődését, tanulmányait, tehetségeinek kibontakoztatását, pályakezdését, életben való boldogulását mindvégig segítsék, támogassák. Ez a szülőség el nem múló és le nem járó lényege és felelőssége. (Nagyon szép hivatás, de kevesebbeknek való, mint ahányan művelik. Sok olyan van aki nem alkalmas, van aki nem képes, van aki nem méltó erre a szerepkörre. Én azt tapasztalom, hogy iskolába járó gyerekek 90%-a valamilyen szempontból elhanyagolt és ez által akár lelkileg bántalmazott is.)

2. A szülő-gyermek kapcsolat eredendően asszimetrikus, mert a szülő erkölcsi felelőssége gyermeke irányában teljes, a gyermeknek viszont nincs semmilyen felelőssége szülei irányában, hiszen a kapcsolat nem az ő akaratából és döntése révén jött létre. Ha valakinek jó szülei vannak és így egy boldog gyermekkor adatott meg számára, az szeretni fogja a szüleit és ha szükséges segíti, támogatja őket, ennek részeként segítheti viselni saját neveltetésének, eltartásának terheit is akár. Ez nem függ az életkortól és a körülményektől sem.

3. Az én szüleim nem voltak soha gazdag emberek, de felelőségteljesen vállaltak gyerekeket és azokat (ketten vagyunk testvérek) hivatásuknak megfelelően nagyon szépen, maximálisan támogatták minden energiájukkal, erejükkel, pénzükkel, lehetőségeikkel, idejükkel, kedvességükkel és leheletükkel. Arra neveltek, hogy ez nem különleges adomány tőlük, hanem nekem járó kötelesség is a részükről, a szereteten túl, és nekem is csak akkor legyen gyermekem, ha ezt ugyanúgy természetesnek veszem majd, ahogyan ők tették, mert ez az élet rendje.

Az én életemben 50 éves koromig (ameddig mindkét szülőm élt) soha nem merült fel, hogy a szüleim a lakhatásomért, ellátásomért, nyaralásaimért, tehetségeim kibontakoztatását szolgáló hobbijaimért, iskoláimért, tanfolyamaimért, vagy érzelmi életem fontos részét képező személyekkel való kapcsolataim vonatkozásában pénzt kértek volna tőlem bárminek is a fejében. Ez nonsense lett volna, hiszen a szülői szerep nem szolgáltatás amiért fizetünk, hanem önkéntes szolgálat. Ettől függetlenül amikor lehetőségem volt önálló jövedelemre szert tenni (középiskolás koromban már korrepetáltam kisebbeket, később egyetemi hallgatóként már több tanítványom is volt) akkor amit kerestem azt odaadtam a szüleimnek, hiszen én nem foglalkoztam pénzügyekkel, nem tartottam fenn önálló háztartást. Amikor szóltam, hogy valamire szükségem van, akkor megvették, vagy befizették nekem, vagy adtak pénzt, hogy intézzem el én, ha úgy egyszerűbb volt. Nyilván ismertem a család mindenkori anyagi helyzetét, céljait, közös törekvéseit, így irreális igényeket soha sem támasztottam. Ez így volt akkor is, amikor még alig volt bevételem és akkor is amikor már jóval többet kerestem, mint a szüleim együttvéve. Az Ő életük arról szólt, hogy rólunk gondoskodjanak és nekünk tegyenek félre arra az időre is, amikor ők már nem lesznek, vagy amikor önálló háztartást indítunk házastársunkkal illetve nekünk is gyermekeink születnek. Úgy gazdálkodtak, hogy nyugdíjas korukra se legyenek terhére a gyerekeiknek, és olyan szeretettel nevelték a gyerekeiket, hogy a mi szeretetünk szüleink irányában természetes módon alakult ki.

Ha nem hiányzik nekik a hazaadott pénz, teljesen jó az. Ha 18 évig el tudtak tartani (és nagy változás az anyagi helyzetben lefelé nem történt) nem vagy semmiben sem más most. Valószínűleg jól ismernek, tudják, hogy nem vered el a pénzt mindenre, így örülnek neki ha tudnak ezzel is segíteni. 1-2 év alatt még pesti viszonyban is összejöhet mondjuk egy lakás önerő.

Nyilván amúgy a kérdező szerintem hoz haza tejet vagy WC papírt ha nincs, csak nem kell x% fizut leadjon hogy ezzel jól megtanulja milyen lesz a felnőtt élet