Valóban fura lenne, hogy nekem nem kell fizetnem az otthon lakásért?

Sztem pedig egy jó szülő haláláig támogatja és szereti a gyerekét, de amikor eljön az ideje, akkor ha kell, akkor kilöki a fiókát a fészekből, mert nem azért nőnek a fiókának szárnyai, hogy utána ne használja. Es ez nem azt jelenti, hogy a szülő hagyja éhezni, és nem segíti, de ahhoz, hogy a gyereke valóban felnőjön, annak az is a része, hogy egy idő után elengedi a gyereke kezet és ha jó munkát végzett, a gyerek nem is érzi úgy, hogy még fogni kellene.

Az, hogy egy 30-40 éves felnőtt embert, akinek önálló keresete van még finanszírozzanak a szülei az nem természetes és nem egészséges, a gyereknek felnőtté kell válnia és annak része az is, hogy a megkeresett bevételt maga osztja be. Ha pedig nagyon megszorul akkor a szülő ott van és segíti.

25-ös, te mit kötekedsz és okoskodsz bele abba, amihez semmi közöd sincs és nem is tudsz róla semmit?

Mellesleg várom az okos megoldásaidat, hogy ugyan ha pesti az egyetem, akkor hol is kereshetne még a diák albérletet?

Netán egy 20-30 km-re levő kisvárosban, ahonnan ugyanannyit kellene utazni, mint otthonról és anyu-apu ugyanúgy segíthet be anyagilag, mert az agglomerációban sem olcsó ám a lakhatás (és mellé még jönnek a bérletek árai is)?

De legalább elmondhatja, hogy “önálló”. Ja, nagyon az, ha a szülő anyagi támogatására szorul ugyanúgy.

Nekünk nem kellett beszállni semmivel, ugyanakkor nálunk egyértelmű volt, hogy az önálló életre, különköltözésre gyűjtünk, így egyfajta szülői segítség volt az "ingyen lakás, eltartás". Ők is látták, hogy ésszel használjuk a pénzt, nem szórjuk.

Az ajándékba kapott pénzek és az ösztöndíjak kis részéből pár szükséges/vágyott dolgot vettünk, kicsit költöttünk szórakozásra is, hogy ne anyától-apától kunyeráljunk egy ruhára vagy egy belépőre, mikor nekünk is van. De a nagyobb részéből már tizenéves korunkban is százezres megtakarítást képeztünk.

Ha költöttünk, mindig az olcsóbb, jobb ár-érték arányú lehetőségeket kerestük. Nem kellett paranccsal meg trükkökkel "idomítani" minket arra, hogy megtanuljuk a pénz értékét és a megtakarítás fontosságát.

A huszas éveink első felében el is költöztünk, és a saját lábunkra álltunk. Én a saját gyerekemet illetően követném a szüleim példáját a fentiekben.

Viszont ha a gyerek már fiatal felnőttként szemmel láthatóan nem halad sehová, a különköltözés távlati célként sem látszik, esetleg a pénzét is szórja, akkor tényleg úgy tartom jogosnak, hogy állja a ráeső költségeket. Mert az már nem pálya, hogy a teszem azt 35 éves "gyerek" elvan magának otthon, a 200-as keresetéből 150-et költ hobbira/szórakozásra, a többit megtartja "vészhelyzetre", vagy időnként elutazgatja vagy elszórja valami aktuális fellángolásra (motor, félmillás tévé), a szülei meg egész életében fizetik utána a rezsit meg a kaját.

33-as, tökéletesen egyetértek!

Egy dolog zavar, hogy itt majdnem mindenki úgy tesz, mintha a kérdező az általad a végén leírt kategória lenne, egy 35 éves munkanélküli vagy alig valamit kereső szerencsétlen, aki mindenét eldorbézolja. Nem pedig egy 20 éves, épphogy felnőtt diákmunkázó egyetemista/szakmát tanuló.

"de hidd el a legtutibb ha nem tudja, hogy amit lead az havi szinten neki van félre téve"

Nem, ez pont az ellenkezője. Hisz ezt TE teszed neki félre, TE gyűjtesz helyette. Pont azt kell megtanulnia, hogy elvileg hozzányúlhat, de nem nyúl, mert úgy DÖNTÖTT, saját magától, hogy beosztja, félreteszi. Nem az önfegyelem miatt nem nyúlt a pénzhez, hanem mert nem is tudott róla.

35: pont én is erre gondoltam, hogy ez a módszer - bár sokszor olvasom itt - típusos esete a jószándékkal kikövezett, de potenciálisan pokolba vezető úton. A kölök pénze maradjon a kölöknél, eltartom, DE tanuljon meg félretenni.

Amúgy nekem is ez a természetes. Tőlem anyámék egy fillért SOHA nem kértek (most sem), önként adtam bele amennyit jónak láttam (bőven nem fedezte azt, amit rám szántak), cserébe dolgoztam mint a gép, albérletbe mentem, megházasodtam és most már saját lakásunk van. Óriási segítség volt, hogy a vidékről felköltöző, friss munkanélküli párom és én az egyébként nem túl magas keresetemmel annyi tartalékot így fel tudtunk halmozni, hogy biztonsággal tudtunk költözni és indulni az életben (konkrétan még abból a tőkéből maradt a lakás önerejéhez egy picike összeg). Persze meg is vámolhattak volna, akkor talán még mindig albiban rohadnánk...

Nyilván kivétel, ha a kölök látványosan szórja a pénzét, de szerintem ezt nem huszonévesen kell elkapni, hanem jóval előbb... Saját családomban látott példák alapján amúgy is az a kölök szórja a pénzt előrelátás nélkül, aki maga otthon is ezt látta. Érdekes, hogy pont a mi családunkban van arra példa, hogy a szülők megkövetelik a rezsibe meg lakhatásba való beleadást úgy, hogy bedőlt devizahiteleik vannak végrehajtással fűszerezve, közben wellnesselni járnak, de a gyerekük 160 ezres fizujából kell az a nyamvadt 60 ezer.

Nem attól lesz valaki életre nevelt, meg fene tudatos pénzügyileg, hogy beszáll-e a költségekbe vagy sem. De lehet csak nekem furcsa ha valaki mindenképp azt akarja megtanítani a gyerekének, hogy "szopás az élet" ami arról szól, hogy csak fizetsz.

Normális szülő ott segíti a gyerekét ahol tudja. Van aki lakást vesz, van aki az albérletbe fizet be, másnak meg nem kérik el a rezsit.

"sokkal előbbre lesznek, ha félreteszik maguknak azt a pénzt"

Anyagilag persze. Csakhogy más szempontok is vannak: felelősségvállalás, önállósodás, segítőkészség, előzékenység, stb. Ezeket az segíti, ha mindent alájuk raksz, ha anyagilag megteheted? Nem.

"Csakhogy más szempontok is vannak: felelősségvállalás, önállósodás, segítőkészség, előzékenység, stb. Ezeket az segíti, ha mindent alájuk raksz, ha anyagilag megteheted? Nem."

Ez akkor számítana bármit is, ha MINDEN """"alárakott"""" ember életképtelen lenne, és minden szegény meg hiperszuper önálló, felelősségteljes, előzékeny ember. És ez nagyon nincs így.