Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » El fognak valaha is fogadni a...

El fognak valaha is fogadni a szüleim?

Figyelt kérdés

23 éves fiú vagyok, 4 éve mondtam el a szüleimnek hogy meleg vagyok. Akkor azt hittem “jól” fogadták, azt mondták hogy időre van szükségük feldolgozni. Nem beszéltünk a témáról egy évig aztán lett egy párom, (akivel azóta is együtt vagyunk). Még akkor, 1 év csönd után elmeséltem a szüleimnek és kérdeztem hogy meg akarják-e ismerni. Nagy veszekedés volt, ők azt hitték hogy csak egy időszak volt ami elmúlt hiszen nem beszéltem róla. Akkor apám azt mondta hogy a házában soha nem lehet b*zulas nem hozhatom a páromat oda. És hogy az életem ezen részéről soha nem akarnak tudni semmit. Anyukám is ezt mondta, hogy nem fognak kitagadni, de nem lesznek kíváncsiak sose a páromra.

Mióta végeztem a középiskolával a bátyámmal lakom albérletben, dolgozom, eltartom magam. A szüleimmel azóta felületes a kapcsolatom, de néha még mindig bánt az egész. Ma délután lesz anyukám 60. születésnapja, hatalmas családi buli lesz, ahova a bátyám barátnője is hivatalos akivel 4 hónapja vannak együtt. (Nem a tesómat kritizálom ezzel). Hanem azt hogy az én párom akivel már 3 éve együtt vagyunk, sosem lesz meghívva.

És ha majd összeházasodunk (külföldön) akkor sem fognak eljönni az esküvőmre? A saját szüleim? Szeretnénk majd örökbe fogadni, az unokájukra sem lesznek kíváncsiak?

Tesóm azt mondja próbáljam elengedni az egészet, ő is próbált velük beszélni, teljesen eredménytelenül.



2020. aug. 23. 01:57
1 2 3 4 5
 21/50 anonim ***** válasza:
94%

Kedves válaszolók, engem nem zavar, hogy előítéletes, diszkriminatív s.ggfejek vagytok, torzult világképpel, és vállalhatatlan logikával, )például ott van az-az érv, hogy "a homoszexualitás természetellenes". Az internet nem természetellenes, a számítógép nem természetellenes, az, hogy több tonnás gépek a levegőbe emelkednek, szintén nem természetellenes talán? Valamiért ezeket mégse gyűlölitek tömegesenl) de csináljátok a négy fal között! Ne romboljátok vele az intelligens, erkölcsös emberek lelkét, akik nem a szexuális orientációjuk alapján ítélik meg a társaikat. :P

Szégyent hoztok a hetero társadalomra a korlátoltságotokkal!

2020. aug. 23. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/50 anonim ***** válasza:
7%

Megint csak bevontátok a moslákot arannyal. Lehet hogy fényes, meg a miénk ettől függetlenül undorító. 😂

Megérett a világ a pusztulásra... Ennyi erővel kecskével is lehetne nyugodtan házasodni és szaporodni nem? Hisz ez a 21.század. Felvilágosult emberek vagyunk, akik rájöttek milyen jó a szodómia. Ez nem a nyugat srácok. Ez itt az ex-keleti blokk. Itt nincs melegházasság meg jogvédés. És így van rendjén...

2020. aug. 23. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/50 anonim ***** válasza:
100%
Annyira szánom és sajnálom az olyan embereket akik nem képesek agyban és nézeteikben fejlödni, hogy megragadtak ott, hogy csak férfi-nö, a többi természetellenes és perverz dolog. Mindenkinek joga van azt szeretni akit akar, aki pedig homofób, annak ez a saját szegénységi bizonyítványa. Lélekben szegény.
2020. aug. 23. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/50 A kérdező kommentje:
Majd ha a kecske ki tudja nyilvánítani a beleegyezését és a szabad akaratát akkor lesz ugyanaz a kettő XD egyszerűen eldobom az agyam ezektől az érvektől.
2020. aug. 23. 23:06
 25/50 anonim ***** válasza:
11%

Huu 19es, te aztan nagyon i***** vagy! Had javitsalak ki: igen, az allatoknal is elofordul mindenfele BETEGSEG! Termeszetes? Hozzon ossze a kerdezo a pasijaval egy gyereket, ne egy notol varja el! Mi van? Nem megy? Pedig ha termeszetes lenne...


Na de azt meg hozza kell tennem, hogy neha nem is banom, hogy egyre tobb az ilyen. Ezen a bolygon mar igy is tulnepesedes van,na legalabb ok nem szaporodnak.

2020. aug. 24. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/50 anonim ***** válasza:
100%
25-ös, a 19-es válaszoló vagyok, ha szerinted betegségként fordul elö az állatoknál, akkor elismered, hogy ugyanannyira természetellenes, mint a többi mentális betegség. Amúgy a homoszexualitást már, több, mint 30 éve nem tekinti betegségnek a WHO (World Health Organization). Rátérve a gyerek „dologra”. Ennyi erövel akkor tiltasd be az óvszert, mert ugyebár annál sem lehet gyerek (ha jól van használva) és, hogy minden természetes legyen számodra tiltasd be a meddök jogosultságát a szexre. És szerintem elég jól elmagyaráztam az elözö kommentemben, hogy milyen evolúciós elönyei vannak a homoszexualitásnak. Nem vagyok szakértö, így én sem tudtam mindent tudományosan alátámasztani, de mielött kommentelsz róla, ajánlom nézz utánna egy kicsit. Legtöbbször a homofóbok arra nyilatkoznak, hogy a homoszexualitás választott irányelv. Ekkora baromságot nem tudom, hogy honnan szedtek. Miért akarna bárki is meleg lenni, ha ez társadalmi kirekesztéssel, jogaik korlátozásával és még az eröszakos támadás áldozatává válásának nagyobb kockázatával is jár? Ezt mondja meg nekem egy homofób. Több kutatás is arra jutott, hogy a homoszexuális szülök álltal nevelt gyerekek semmilyen negatív személyiségi szokást nem fejlesztenek ki és még csak nem is lesznek nagyobb eséllyel melegek. Ezek miatt, a fejlettebb társadalmakban jogilag lehetséges a béranyaság igénybevétele, vagy az örökbefogadás a meleg pároknak. Ez is mutatja milyen egy elmaradott ország Magyarország... Ugyanakkor a nevelöszülöség meg engedélyezve van Magyarországon. Ebben találjon bárki is logikát. Na mindegy is, nem célom megreformálni a magyar emberek gondolkodását, mert ahhoz édes kevés vagyok, de jobb lenne, ha az emberek tájékozódnának ezzel kapcaolatban, mielött zsigerböl elítélik a melegeket. A kérdezönek pedig javasolnám, hogy szembesítsd a szüleiddel, hogy ez számodra mennyire egy kényelmetlen helyzet, mondd el, hogy milyen atrocitásokkal szembesülsz a mindennapjaidban is és, hogy legalább a magánéletedben, a családoddal ezt el szeretnéd kerülni. A legtöbben, akik elitélik a melegeket, semmit sem tudnak róluk, azt hiszik, hogy mindegyik egy barbi-baba, vékony hanggal és tütü szoknyában. (A kérdezö biztosan tudja, de a többi olvasó kedvéért leírom, hogy ez nincs így, söt a melegek sem szeretik az ilyeneket, mert miattuk létezik ez a széleskörben elterjedt sztereotípia.) Magyarázd el nekik, hogy milyen is valójában a meleg kultúra, ha adódik rá alkalmad... Az is jó ötlet, hogy megkérdezed öket arról, hogy mi lesz majd az esküvödön.
2020. aug. 24. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/50 anonim ***** válasza:
11%

Egyre tobb es tobb marhasagot irsz! Normalis vagy? Az ovszer vedekezes a nem kivanatos terheseggel szemben! Attol meg lehet gyerek!


Persze, hogy nem tekinti betegsegnek, hiszen egy csomo vezetopozicioban levo politikus is buta, igy muszaj azt mondani, hogy nem az...


Amugy az irasod alapjan a pedofilia sem szamit betegsegnek. Tok termeszetes dolog.

Az ilyem es a hozzad hasonlo hanyadekok csak koszoljak ezt a Foldet.


Mellesleg ha mar megemlitetted az ovszert, szolj a meleg barataidnak, hogy hadznaljak ok is, ha mar korukben fordul elo a legtobb HIV fertozott:)


Ui: az afrikai kisgyerekekkel ne is hozakodj elo. Az mas.

2020. aug. 24. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/50 anonim ***** válasza:
16%
Buza* de buta is :D
2020. aug. 24. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/50 anonim ***** válasza:
100%
Attól még nem lesz más, hogy a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében használják. Ugyan olyan együttlét, amiböl nem származhat gyerek, ami szerinted a természet törvényei alapján nem elfogadható. Miért is lenne más az afrikaiak helyzete? Azokban az országokban a legnagyobb a HIV fertözés aránya. A melegeknél pedig nagyon sokan használnak óvszert, de ugyebár, amíg nem elfogadó a társadalom, sose fog kialakulni annyi hosszútávú kapcsolat, emitt van az, hogy egy meleg ember több emberrel fekszik le átlagban, például egy év alatt, mint mondjuk egy heteró társa. Szabad akaratod van, nyugodtan gondolj amit akarsz, de ezt ne mások kárára tedd. Egy élete van mindenkinek, mindenki élje le, ahogyan akarja. Biztos vagyok benne, hogy nem örülnél neki, ha mondjuk minden 10-ik ember megszólítana az utcán, ha a pároddal kézenfogva sétálnál, mert van ilyen hely. Engedj teret mások mentalitásának, nem vagy olyan pozicíoban, hogy megmond, hogy ki mit tehet, söt senki sincs, csak maga az illetö. Felölem ítéld el a melegeket, de legalább olvass utánna mielött írsz, mert attól nem leszel nagyobb ember, ha alátámasztatlan, szinte már összesküvés szintü baromságokat írsz.
2020. aug. 24. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/50 anonim ***** válasza:
100%
Ja és a pedofília dolgot nem tudom, hogy honnan szedted, nem igaz. A pedofília elitélendö, hisz az a nemileg éretlen kiskorúak jogait sérti, hisz képtelenek racionális döntést hozni szexuális téren.
2020. aug. 24. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!