Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogy kéne ezt elviselnem?...

Hogy kéne ezt elviselnem? (Lelki bántalmazás)

Figyelt kérdés
A lényeg, hogy apám és anyám régóta nincsenek együtt, és kb 14 éve összeköltözött a nevelőanyámmal az apukám, egy idő után mi is jöttünk vele. Először minden jó volt és szép, de mikor megszületett a saját akkor gyermeke minden megváltozott, elkezdtünk teher lenni számára. Minden kis dolgon megsértődik, régen nem voltak barátaim, akkor ez volt a baja, most meg nem akar velük elengedni, mert én biztos pasizok (sose volt). Egyfolytában az örömlány szinonimáit használja rám. Úgy nőttem fel, hogy azt tanította, aki sminkel vagy rövid ruhát hord az örömlány, ezért én félek bármit is csinálni, ebből kifolyólag úgy nézek ki 19 évesen is, mint egy 10 éves. Egyfolytában az ízlésem csúfolja, nagy musical rajongó vagyok és imádom az irodalmat, szerinte ezek egy fogyatékos ember ízlésvilágának felelnek meg. Jó tanuló vagyok, matekot leszámítva mindenből ötös, de mindig azt mondja, hogy mese tantárgy bárkinek megy, sose dicsér meg, csak hallgatom, hogy a matek miért nem ötös. Vékony szálú a hajam, ezért mindig kopasznak hív. Egyfolytában elmondja, hogy semmi köze hozzám, olyanokat mond, hogy fulladjak meg. A testvéreimet ellenem fordítja, bemesél nekik mindent. Néha elő adja, hogy miattam alakult ki a gyomor betegsége. Más emberek előtt előadja, hogy ő a szuper anyuka, de ott is leginkább a fiúkat dicséri, engem meg átkot. Mindent rám fog, ha tele van a szennyes, akkor biztos az én ruháim, pedig erről szó sincs. Minden évben ki akar dobni, de még nem tette. Mindig elmondja, hogy nem érti, hogy nekem, hogy lehetnek barátaim, ha nem lenne muszáj ő nem állna szóba velem. Azt hiszi tökéletes ember, más pedig egy szemet. Nem tudom mit csináljak már, nagyon magányosnak érzem magam, nagyon sokan mondják, hogy jobb lenne nekik nélkülem (testvéreim is)

2021. máj. 30. 09:04
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
94%

Hát ne egy ilyen hárpia véleménye legyen mérvadó az ügyben, hogy tovább tanulsz-e vagy sem. Ha ilyen sok ötösöd van, akkor sem buta, sem lusta nem lehetsz. Ha tovább tanulsz, és elmész kollégiumba, akkor kevesebbet leszel velük együtt, és ez talán mindenkinek jó lesz. És ott tudsz új emberi kapcsolatokat kiépíteni.


Az meg hülyeség, hogy a pasiknak csak olyan lány kell, aki erősen sminkeli magát, engem ez inkább taszított sokszor.

2021. máj. 30. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
100%

19 évesen el tudsz menni dolgozni valahova, keress egy kis pénzt és tünés egy albérletbe.

Én biztosan ezt csinálnám, szörnyű lehet egy ilyen hárpiával élni

2021. máj. 30. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
100%
Vidéki egyetemeket nézz és kollégiumot igényelj. Mostohaanyád igazi mostoha, ne törődj vele, toxikus ember, nincs igaza. Nem kell úgy látnod a világot, ahogy ő. Tök jó, hogy van saját ízlésed. Menj valamilyen téged érdeklő szakra. Ha szereted a nyelveket, válassz egy nyelvszakot is, azzal hamar tudsz korrepetálást vállalni. Majd eljön az igazi is, aki pont úgy szeret téged, ahogy vagy. Ha van kedved, sminkelj nyugodtan, nem tilthatja meg, a megjegyzéseit meg engedd el a füled mellett.
2021. máj. 30. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 A kérdező kommentje:
Nagyon köszönöm a válaszokat! Igazából attól félek, hogy elmegyek és a öcsém lesz helyettem majd a céltábla.
2021. máj. 30. 12:31
 15/25 anonim ***** válasza:
100%
Jaj, magaddal foglalkozz, az öcséd majd megoldja! Különben is ő fiú, rá nem illenek a fenti szidalmak, meg valószínűleg jobban is kezeli! Ne áldozd fel az életedet, tűrhetetlen helyzetben vagy. Maga a kérdésfeltevésed se stimmel, hogy hogy kéne ezt elviselned. Nem kell, sőt nem is szabad elviselned!
2021. máj. 30. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
100%
Nézd, az öcséd majd megoldja a maga dolgait, és eddig az derült ki, hogy mintha rád jobban pikkelne a mostohád. Meg lehet, hogy ő nem is annyira érzékeny az ilyesmire. Ne akard egyedül megoldani a világ összes gondját.
2021. máj. 30. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 A kérdező kommentje:
Valószínűleg az alacsony korkülönbség miatt, 15 évvel idősebb csak nálam, hallottam, hogy a lányok kicsit ilyenkor versenyben vannak...
2021. máj. 30. 12:53
 18/25 anonim ***** válasza:
100%
Igen, ez is belejátszhat a dologba.
2021. máj. 30. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
100%
Hát, aki nálad csak 15-tel több, azt ne nevezd a nevelőanyádnak, mert korban akár a testvéred is lehetne. Maradjunk abban, hogy a gonosz mostoha. Nem kell az ő szavait magadra venni, meg se kell hallani. Eszedbe ne jusson a tartalmán elgondolkozni, nincs neki. Az apád is megéri a pénzét, ha a lakásáért meg egy női alsó testrészért odadob téged. Csak az idejekorán történő felnőtté válás a megoldás. Nem írtad, hogy milyen iskolád van? Érettségi? Szakma?
2021. máj. 30. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 A kérdező kommentje:
Tavasszal fogok érettségizni, ügyvitelen tanulok.
2021. máj. 30. 21:35
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!