Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A szüleim nem szeretnék, hogy...

A szüleim nem szeretnék, hogy fiú lakótársam legyen. Mi lenne vele a gond, ti engednétek-e stb., mi erről a véleményetek?

Figyelt kérdés

Albérletbe költözök és most lakótársat keresek magam mellé. Barátok, szaktársak stb. körében nincsen olyan, akivel együtt költözhetnék, tehát mindenképpen egy ismeretlennel fogok majd együtt lakni. Majd csak a tanév kezdetekor költözhetek be az albérletbe (addigra fog kiköltözni az előző lakó) és addig sajnos az érdeklődők sem tudják megtekinteni a lakást személyesen. Ez sokaknak nem szimpatikus, hiszen vannak csalóka hirdetések stb., a legtöbben azért szeretnék élőben is megnézni a lakást és személyesen találkozni a leendő lakótárssal is, mert az a biztos. Így már durván három hete hirdetem, de még nincsen lakótársam. Viszont én sem akartam tovább várni a kereséssel mert féltem attól, hogy szeptemberben csak nehezebb lenne lakótársat találnom, hiszen mindenki szeretné már megoldani addigra a lakhatását és persze én is annak örülnék, ha már rögtön felezhetnénk a kiadásokat is, nem kellene egyedül lennem.

Egy ismerős szólt, hogy az egyik szaktársa éppen albérletet keres, régóta ismeri őt, nagyon rendes, tiszta stb., csak fiúról lenne szó. Én elsősorban lány lakótársat szerettem volna magam mellé és így is hirdettem a szobát. Viszont igazából nem tudok erre logikus észérveket hozni. Mindig lányokkal laktam együtt és szerintem inkább csak amolyan megszokás ez, hogy lány lánnyal, fiú fiúval lakjon. Szerintem az, hogy ki mennyire tiszta, rendszerető stb., nem nemtől függ és úgyis külön szobánk lenne, tehát ebből a szempontból sem lehet gond. Úgyhogy én egyre inkább arra hajlok, hogy igent mondjak. Főleg így, hogy őt legalább ismerős ajánlotta és pozitívumokat mondott róla, mert egy ismeretlennel összeköltözni mindig lutri, tehát lehet egy lánnyal sem biztosan járnék jól.

A szüleimnek viszont nagyon nem tetszik az ötlet és ők mindenképpen azt szeretnék, hogy lánnyal lakjak együtt. Ők nagyon ellene vannak, de azt nem mondják, hogy miért.


2021. aug. 24. 12:10
1 2 3 4 5 6
 1/56 anonim ***** válasza:
85%
Egyértelmű, félnek hogy megdug...
2021. aug. 24. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/56 anonim ***** válasza:
63%

Nem akarják, hogy elterelje a figyelmed a tanulásról egy fiu, esetleg nehogy teherbe ess.

Ki fizeti az albérletet?

2021. aug. 24. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/56 anonim ***** válasza:
38%

Én mint lányos anyuka irom neked.

1. Egyikőtök sem ismeri személyesen a fiút.

2. Ha ismernétek is, akkor is lehet, hogy felvinne a lakásba olyan haverjait akiket ugyancsak nem ismertek.

3. Félnek, hogy a fiú esetleg ott házi bulizna a haverokkal és különböző tudatmódosítók hatására (akár csak alkohol) valamelyik kikezdene veled vagy bántana.

4. Vagy csak valamelyik srácban benne van a pszichopata, kiszemel magának és mivel tudja hol laksz ezúttal, hogy merre jársz egyszer elkap és elveszi ami neki kell. Itt most tudod mire gondolok.

5. Közös barátaitok nem hiszem, hogy igazán lennének.

6. Nem egyformán vennétek komolyan a sulit és lehet míg az egyik tanulna pl a lány, addig a fiú zavarná mindnenféle mellék tevékenységgel.

7. Általában a fiúk, de tisztelet a kivételnek, rumlisabbak mint a lányok,és a szüleid nem akarják, hogy egy random ismeretlen srác után takaríts egyfolytába

Plusz ha esetleg megismerkedsz egy fiúval aki tetszik, lehet ő se nézné jó szemmel, hogy egy másik sráccal laksz együtt amiből konfliktus lehet ami meg senkinek se hiányzik, főleg nem neked.

Ez egy pár példa arra, hogy én miért nem örülnék ha a lányom egy idegen sráccal költözne össze.

2021. aug. 24. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/56 anonim ***** válasza:
93%

"Egyértelmű, félnek hogy megdug"


Ha mindketten akarják, miért ne? Ha csak a fiú akarja, az meg nem "dugás", hanem erőszak.

2021. aug. 24. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/56 anonim ***** válasza:
61%
4.nyilván úgy értettem hogy a lány nemakarja...
2021. aug. 24. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/56 anonim ***** válasza:
98%
En anyakent nem elleneznem, de csak ha rendes, joravalo srac. Nem csak rumlis, bulis, iszakos sracok vannak, hanem pl. Okos, szorgalmas egyetemista fiuk is, akar tanulni is segitene vagy cipelni dolgokat.
2021. aug. 24. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/56 anonim ***** válasza:
25%

Nekem már jó sok lakótársam volt az évek alatt, és a fiúk mindig lusták voltak takarítani, csak az elején, akkor is csak ímmel-ámmal, utána meg egyszerűen elfelejtették. Vagy nagy ritkán megcsináltak egyvalamit, pl. besprézték hipós tisztítóval a zuhanyzót, más semmit.

Meg a legtöbb pofátlan volt, ha szóltál neki valamiért, általában azért kell szólni, hogy ne csapkodják az ajtót.

A legtöbb fiú nincs tekintettel arra, hogy a másik aludni szeretne, nevetgél a szobájában hangosan, ha valami filmet néz, telefonál, persze mindez áthallatszik. Meg sem próbálnak csendben beszélni a másikkal. Meg eleve miért kell éjszaka/éjjel?

Csörömpöl a konyhában szintén éjjel. Meg még több ilyen apróság, ami egy női lakótárssal általában nem gond. Igyekeznek a másikhoz alkalmazkodni, különösen, ha szólnak nekik.

Sok fiú iszik is, ami tulajdonképpen a magánügye, csak annyira mégsem, mert ha iszik, akkor pláne nem tudja úgy kontrollálni a mozdulatait, trappol a lakásban, egész éjjel kijárkál a budira, nem tudja halkan bezárni az ajtót, hiszen részegen nem is tud úgy vigyázni a mozdulataira, na, meg nem is akar.

A legtöbb problémás.

2021. aug. 24. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/56 anonim ***** válasza:
99%

"Egy ismerős szólt, hogy az egyik szaktársa éppen albérletet keres, régóta ismeri őt, nagyon rendes, tiszta stb., csak fiúról lenne szó."


Ez itt a lényeg. Mondd el a szüleidnek, sokszor jobb egy fiú lakótárs, aki rendes, szerény.

Ne mondja nekem senki, hogy egy lány nem viheti bele a rosszba ugyanúgy.

Annyi szól ellene, hogy kerülgetni kell egymást fürdőszoba és WC-ügyben. Én megpróbálnám, ha ennyire sürget az idő és nem találsz mást.

2021. aug. 24. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/56 anonim ***** válasza:
11%
8-as vagyok, nemcsak az alkohol, időnként a füves cigi is befigyel a fiúknál. Pl. mostani lakótársam is ilyen, olyan mindig üvölt egyet-kettőt a szobájában. Megereszt egy olyan 5 mp.-es üvöltést, aztán változó mikor, 10 perc, fél óra múlva megint.
2021. aug. 24. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/56 anonim ***** válasza:
22%

Neked az ugy kenyelmes elet lenne, hogy zavarba vagy, amig a furdes utan egy szal torolkozoben kellemetlen visszasetalni a szobadig, mert hogy o lat teged?

Vagy ejszaka egy bugyi-poloban nem mersz kimenni inni egy pohar vizet, vagy pisilni, mert hatha szembe jon es meglat ugy teged?

Mindig hozzá kene alkalmazkodnod akaratod ellenere is, merthat te vagy a lany, o meg siman kisetal egy feszulos boxerben a postashoz, merthat o fiu, az mas.

Ha felviszi a havejait, arrol meg ne is beszeljunk:)

2021. aug. 24. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!