Hogyan közölhetném a szüleimmel, hogy ki szeretnék szállni, úgy hogy megértsék?

Szia kérdező, kronológiai sorrendbe fogom felsorolni velem mi történt:

Suliba folyamatosan szekáltak mert raccsolok és kövér voltam. Első nagy szerelem-elhagyott. Második-elhagyott.Harmadik-elhagyott. Negyedik-elhagyott. Csak akkor van hosszú párkapcsolatom ha nem vagyok fülig szerelmes. Mire kikerültem a suliból az első nyaram amikor szabad voltam éreztem hogy kezdődik az élet terveim voltak: apám szívrohamot kapott én nyomtam a szívét. Lerokkant. Papám meghalt rá nem sokkal. Teltek az évek kimásztam a szarból, megint elhíztam, külföldre jöttem dolgozni lefogygam, lettek terveim céljaim, egyszer csak bekerült a makk egészséges szeretett testvérem a kórházba és meghalt. (Magyar egészségügy) 2 hónapja. Elhiheted milyen állapotba vagyok.

Szóval neked azt javaslom szedd ráncba a picsádat, mert te a tehetetlen kategória vagy akit életében nem ért sorscsapás es szedd össze magad. Van családod a szüleid szeretnek. Ha nem viszel életet az életedbe nem is lesz benne. Sokan azt hiszik a barátnők meg barátok meg család csak úgy lesz meg van és jól van akkor. Menj ki külföldre lesznek barátaid.

Nem tudom, olvasod-e a válaszokat a kérdésed feltétele óta, mert nem szóltál hozzá azóta, én viszont nagyjából mindet átolvastam és először is a kérdésedre válaszolok: nem ismerjük a szüleidet, de egy kiszállási szándékot nem nehéz megérteni és már csak a szándékod megértése is bennük is hasonló folyamatokat indíthat el, ezért legyél tisztában ezzel a felelősségeddel, mert gondolom, nem szeretnéd őket is halálba taszítani.

Ezen kívül az eddigi válaszok közül egyrészt egyetértek azokkal, akik azt írták, hogy szakmai segítségre van szükséged, legyen az akár bölcsész, akár orvos (azaz pszichológus vagy pszichiáter), de ha ezektől ódzkodsz is még, remélem, még időben rájössz majd, hogy ezek a szakmák éppen azért vannak, hogy olyan problémákban segítsenek, amilyen most neked is van épp.

Az is eszembe jutott a kérdésedet és a válaszokat olvasgatva, hogy kis tizenéves voltam, amikor először akartam öngyilkos lenni és nagyon egy hajszálon múlt, hogy nem ugrottam végül, és ez az élményem iszonyatosan összeforrt bennem egy nagy felismerésemmel, amely akkortájt ért, már nem tudom, hogy eme eset előtt vagy után, de nem is ez most a fontos, hanem az élményem, amely tán neked is segíthet:

Budapesti születésűként nagyon magamnak éreztem mindig is a Dunát és szoros kötődésem is volt hozzá, gyakran jártam a partjára, ha magányra vágytam és viharos kamaszkoromra klasszikus a szélsőséges érzelmek voltak jellemzők: néha repkedtem a boldogságtól és a Dunát is gyönyörű tisztán kéken csillogó folyónak láttam, máskor meg dúlt-fúlt bennem minden negatív érzelem, amikor még a Dunára nézve is csak a szennyvíz beleáramlását láttam lelki szemeimmel és a zöldes-barnás mocskos színét - amíg egyszer csak el nem kaptam magam és rájöttem, hogy bár a Duna is folyó és változik, de az én érzelmeim még a folyó folyásánál is gyorsabban változnak néha.

Írtam ezt arra példázatnak, hogy bár most teljes mértékben kilátástalannak látod az életed sok nehézséged után - és teljesen lényegtelen, hogy mi mennyit élt meg hozzád képest, mert minden embernek más a lelki tűréshatára! -, ez csak egy pillanatnyi nézőpont, még ha régóta is tart, úgy érzed tán - pont úgy, mint a Duna, amelyet lehet gyönyörű szép tiszta kéknek is látni és mocskos sárga-zöld-barnának is.

Persze lehet azt is mondani a példámra, hogy mint a fél pohár víz esete: miért üres vagy de jó, hogy tele van, rajtunk múlik, hogy melyik felét vesszük észre, de tudom, hogy ez nem feltétlenül segít akkor, ha magadtól sosem jut eszedbe meglátni az élet naposabb oldalát.

Talán egy kis környezetváltás segíthetne neked esetleg, elköltözés, és/vagy a fogyasztásodban változást hozni, azaz pl. a cukor és a glutén tartalmú termékek, no meg alkohol kerülésével, napi legalább két liter víz fogyasztásával és akár csak egy hónapos próbaidőszakra próbáld ki, hogy mennyivel máshogy érzed magad - tapasztalatból beszélek, én sem hittem és bejött, iszonyat meglepődtem, de kell vagy három hét vagy húsz nap, hogy minden eddigi szemét ürüljön a szervezetedből, próbáld csak ki, nincs mit veszítened! Persze a testmozgás is segít és a jó társaság is.

Érdekel, hogy hogy vagy a kérdésed feltevése óta, úgyhogy írj itt vagy magánba és remélem, hogy még megvagy!

Ha szereted a szuleidet akkor nem teszel ilyet.

Ez olyan mintha lesz.arnad magasrol a sok munkajukat amit erted tettek.

Hatha olvassa vki mas.

Van akiket a szuleik se szeretnek, sot lehet senki se szereti oket ugy erzik.

De figyu van egy csomo árva gyerek aki apa anya nelkul nő fel.

Akkor legalabb szeresd őket, adj annak aki szegeny meglatod a boldogsagot az arcan es akkor azt mondod majd hogy milyen jó..

En mar tettem ilyet azert irom. Pedig hidd el akkor pont szegeny voltam.

Magánba kapott üzenetemre itt válaszolnék az anonimitásom megőrzése céljából, de ráadásul még csak azt sem tudom, hogy a kérdező írt vagy más olvasó. Akárhogy is, örülök, hogy írtál, de ezt még írd meg, kérlek! Pláne, hogy a kérdezőért külön aggódom, pláne, hogy ide nem ír többet, pedig szerintem fontos lenne a párbeszéd elindítása.

Azért írtam az előző hozzászólásomban (45.) a cukorról, mert az olyan, mind a drog: pillanatnyi vagy legalább is rövid ideig tartó boldogságot biztosít, ám ahogy elkezd ürülni az ember szervezetéből, úgy mutat pont ugyanúgy elvonási tüneteket, mint más drogok, csak éppen a cukor éppen azzal, hogy az ember feszült és depressziós lesz.

Tapasztalatból beszélek, kinevettem és lealáztam azt, aki nekem ezt mondta egyszer, de kihívásként kipróbáltam, mondta, hogy 21 napig semmiféle cukrot vagy más édesítőt ne egyek vagy igyak, hogy minden édesség kiürüljön a szervezetemből és meglátom, hogy utána nem is fogom kívánni. Nem hittem neki, kinevettem, lekezeltem, mondván, hogy nincs is nálam édesebb szájú ember a világon, vagy olyan, aki nálam jobban imádná az édességeket, tegyek bármit is, ám kíváncsiságból kipróbáltam. Akkor tanultam meg a különbséget a zabálás és az evés között, a szemét és az étel között, megállni minden falat vagy korty előtt, amelyet a számba tettem volna azzal, hogy állj: mi is ez pontosan?

Meglepett, hogy még olyan dolgokban, amelyekre hatalmas betűkkel van ráírva, hogy cukor nélkül az összetevők felsorolásában ott szerepelt a cukor, tehát a legfontosabb tanulásom az összetevők listájának böngészése lett és én lepődtem meg a legjobban azon, hogy az illetőnek igaza lett: tényleg nem kívántam több édeset és olyan szinten lettem kiegyensúlyozott és boldog, ráadásul sosem voltam éhes, mert az éhség érzet is a cukor ürülésének az egyik mellékhatása, ráadásul hirtelen elkezdtem új ízeket érezni, mármint komolyan meglepődtem azon, hogy feltűnt, hogy korábban nem éreztem ízeket tisztán, mintha a cukor lebénította volna az ízlelőbimbóimat, ezért sem szerettem korábban a zöldségeket, gyümölcsöket, gabonákat, mert ízetleneknek éreztem azokat, ám cukormentességem első napjától mintha mindennek megváltozott volna az íze, amit addig a lebénult nyelvem miatt nem éreztem! Aztán feltűnt az is, hogy bár óriási negatív változások történtek az életemben (pl. többéves párkapcsolatom és munkaviszonyom nem sokkal egymás után ért véget), mégsem ráztak meg különösebben annak ellenére, hogy korábban, amíg cukorevő voltam mindenen kiakadtam, felhúztam magam, majd mély depresszióba zuhantam öngyilkossági gondolatokig, ám cukormentesen minden negatív kihívás olyan reakciókat váltott ki belőlem, mintha egy légy szállt volna rám ruhában és leráztam volna magamról egy mozdulattal különösebb lelki kilengés nélkül, ami számomra egyértelműen bizonyította azt, hogy a cukor a hibás a lelki kihívásaimért. Aki nem hiszi, járjon utána, semmibe sem kerül, sőt, pont ellenkezőleg: rengeteget lehet spórolni azzal, hogy mennyi mindent nem kívánunk már, amire így nem kell pénzt sem költeni, a megsprórolt pénz egy részét meg minőségibb ételekre lehet cserélni, pl. organikus zöldségekre és gyümölcsökre. Nem kapok semmiféle %-ot semmilyen bolttól vagy cégtől és vegán aktivista sem vagyok, hanem egyszerűen a saját tapasztalataimat osztom meg mindenkivel, mivel én sem hittem benne és egyszerűen gyökeresen megváltozott az életem, komolyan!

Az édességtől kapott kb. 10 perc boldogság meg kísértetiesen hasonlít a kokain- és heronifüggők által leírt pillanatnyi boldogságához, amely életükbe kerülhet, ugye, végtelen pénzfogyasztó és egészségkárosító, de nálam a fő ütőkártya az, hogy amilyen mély lelki zónákban jártam az öngyilkosság gondolatával játszadozva még cukorfogyasztóan, cukor nélkül esküszöm, hogy soha eszembe sem jutott és még csak a szám is ritkán görbül le a szomorúságtól, olyan derűlátó és energikus lettem.

Az meg, hogy soha nem voltam még olyan vékony, mint amióta nem fogyasztok cukrot már csak egy kedves mellékhatás, de másnak tán ez lehet a fő motivációja, nekem még mindig inkább a lelki egyensúly.

Drog. Pont.

Ugyanitt kellő folyadékpótlás is, leginkább tiszta víz, napi két liter legalább, télen is, alkohol nélkül, kellő mennyiségű és minőségű alvás, hiszen annak hiánya is depresszióba dönt, friss levegő, mozgás, és éljen a kiegyensúlyozottság! :)