Hogyan közölhetném a szüleimmel, hogy ki szeretnék szállni, úgy hogy megértsék?

Egyedül a szüleim miatt élek még, ők szeretnek egyedül, de már nem bírom tovább ezt az életet, a rengeteg eddigi csapás után most megkaptam a sorstól az eddigi legnagyobb pofont, pont amikor már kicsit kezdtem jobban lenni. Pánikbetegség, depresszió, szorongás, ezekkel küzdök évek óta, de most végre osztálytalálkozón úgy tűnt megtaláltam a társam, sosem szerettem még lányt ennyire, de ez a hajó is elment, az utolsó esélyem hogy boldog legyek. Meguntam a fájdalmat, a magányt, a gyászt, a szenvedést. Szeretnék menni.

Viszont ezt a szüleimmel is közölnöm kell előbb-utóbb. Nagyon félek hogy teljesen összetörnének, mert ők egyedül akik tényleg szeretnek engem, akik egészen születésemtől támogattak, mellettem voltak, egyedül őmiattuk nagyon sokáig kitartottam, de egyszerűen már nem megy tovább, innen már úgy érzem sosem lesz visszaút, és nem tudom már tovább elviselni ezt az értelmetlen életet, amiben minden öröm és boldogság csak álom maradt... Mégis hogyan tudnám ezt finoman, óvatosan közölni, hogy megértsék és elfogadják, anélkül hogy belerokkannának a fájdalomba? Nem szeretnék nekik ártani, de egyszerűen nem megy tovább.

Ui. a "Menjél pszichológushoz", "Majd lesz más", "Célod van az élettel" és hasonló demagóg, értelmetlen szövegek nem érdekelnek, azokon a körökön már túl vagyunk rég.

25F