Miért nem kapok szülői támogatást a sportomban?
A negatív válaszolók nagyon viccesek.:D A kis ingerszegény életük miatt azt hiszik, hogy a város az ő saját autópályájuk.
Közben pedig a város az emberek ÉLETTERE, akik néha bringaversenyt, néha prideot vagy békemenetet tartanak vagy éppen drukkolnak a kedvenc csapatuknak. Az, hogy te autóval behajthatsz az nonplusz ultra mert éppen nincsen semmi rendezvény, és általában nincs lezárva, max az esetek 5%-ban + a felújítási munkálatok.
Kedves Kérdező! Mivel itt kellően arrogáns stílusban tudsz válaszolgatni, feltételezem, hogy eléggé felnőtt vagy már ahhoz, hogy leülj apáddal és megbeszéld vele a problémádat.
Amúgy a szülő olyan hobbit finaiszíroz, amit akar, te ne akard az ő keresetét beosztani.
Szerintem ez nem az a sport, amiben úgy tudsz előrébb lépni, hogy veszel egy másik biciklit. Ismerek (tinédzser) profi bringást, egyesületben van és kb semmit nem kell költeni a sportra, az egyesültet, ahol le van igazolva áll kb mindent, illetve szponzorálják is őket eszközökkel.
Tehát ha nem vagy ilyen szinten felesleges is lenne, de egyébként is az egyesület segítene.
Igen, más anyázott, de én vagyok a bunkó, mikor viszonylag kultúráltan válaszoltam neki. Értem.
#28 Nem tudom, hogy miért nem támogat, éppen erről szól a kérdés is.
#29 Valószínűleg fogalmad sincs a magyar kerékpár sportról, és arról, hogy maga a kerékpározás hány féle szakágra osztható, és melyik szakágban milyen lehetőségei vannak valakinek..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!