Akinek érzelmi elhanyagolasban volt része gyerekként ki hogyan dolgozta fel?

10 éves koromig nevelőszülők. Szerettek, de apuka szexuálisan is közeledett.... Utána nevelőotthon és a szeretet teljes hiánya.... Rögös gyerekkor után, most egy boldog házasság, család. 32N

Eleve csak 30 éves korom körül esett le, hogy le voltam tojva gyerekként, és ez bennem traumatikus nyomot hagyott. Szerettek, szerettek, de nem igazán mutatták, nem foglalkoztak velem lelkileg, ha bánat ért, rámpillantottak szomorúan, aztán inkább mentek, és hagyták, hogy magamban intézzem el a dolgot, miközben ők messziről sajnálnak (amiről akkor nem is tudtam, csak utólag említette anya egy esetről, hogy amiatt pl. mennyire sajnált engem. Én meg azt hittem, fogalma sem volt, hogy egyáltalán van valami bajom). És ez gyerekként úgy csapódik le, mintha nem is szeretnének, csak megtűrnének. Szóval bőven felnőtt koromig abban a hitben voltam, hogy a szüleim részéről engem semmi rossz nem ért, tőlük mindent megkaptam gyerekként. Csak valamiért sóvárgok szeretetére, valamiért sírni tudnék magam miatt, hogy mennyire egyedül vagyok a világban. Nekem valamiért élet-halál kérdése a szerelem, és visszajött Auchan fáj amikor nem kellek.

Olyan férjet kerestem, aki a tenyerén hordoz, aki bármit, szó szerint bármit megtesz értem, a jót, a szépet látja bennem. Nekem bejött, még most, 27 év után sem tud úgy elmenni mellettem, hogy ne mosolyogna rám a szeme. (Nagyon rideg családból jöttem, illetve hideg, leszarom forma anya, és nárcisztikus, mindenbe belepofázó, korlátozó apa, borzasztó kombináció volt.)

Sehogy. Erosen pedaloztam a szakmamban ami a nyilvanossagrol szol, eredmenyeket ertem el, ennek ellenere komplektalt, gatlasos maradtam egesz eletemben. Bizonyos segedeszkozok hasznalataval normalis tudok lenni, de az agyam korai bevesodeseinek atstrukturalasara nem talaltam meg a modszert, valoszinuleg igy maradok.