Kikészít a 18 éves lányom és a 24 éves fiam, mit tennétek a helyemben? 53 éves budapesti anyuka vagyok, akit 3 agyműtét után leszázalékoltak, vagyis: nem dúskálunk anyagiakban.
A férjem egy szelíd ember, aki (velem együtt) mindent megtett azért, hogy a két gyerekünknek „mindene” meglegyen, vagyis első helyen mindig a család állt számunkra. Beláttam mára, hogy túlzottan engedékenyek voltunk, és az általunk helyesnek vélt demokratikus nevelés csak rosszhoz vezetett. A lányunk most fog érettségizni, jó tanuló, de itthon elviselhetetlen, állandóan követelőzik, mivel egy nagyon gazdag társaságba került, akiknek természetes, hogy mindent megvehetnek. Velünk rondán beszél, üvöltözik, ha nem kap meg valamit, beszélni vele nem lehet, mert szó szerint leüvölti a fejünket, semmiben nem segít, állandóan azt vágja a fejemhez, hogy rossz (ennél keményebb jelzőkkel!) anya vagyok. Ha ezt nekem meséli valaki, hogy egy ’gyerek’ a szüleit állandóan terror alatt tartja, el sem hinném. Szerinte neki minden jár, mert ő ugye tanul, így semmit nem kell tennie egyebet. Havonta 25 ezer forintot kap tőlünk (nagy nehézségek árán), amit persze elkölt, úgy, hogy azt üvölti, hogy semmi közöm hozzá, mire. Aztán kezdődik a követelésáradat. Most fejébe vette, hogy fizetősre fog menni az egyetemen, és persze hozzám vágta, hogy kezdjünk el gyűjteni a tanulmányaira. Nem bírom tovább, próbáltam vele leülni megbeszélni a dolgokat, nem járt eredménnyel. A fiunkat pedig, akit - miután többször meglopott bennünket -, nagy nehezen kiraktuk itthonról 6 hónapja, mert érettségi után egy szakmát volt hajlandó elvégezni, és megszerezni az OKJ végzettséget, pedig négy évig járhatott nappalisként tanulni, végig mi tartottuk el. Azért tartom reménytelennek a helyzetet, mert most sem hajlandó munkát keresni magának, vasárnaponként eljön hozzánk, és elpanaszolja, hogy nincs pénze, azt várja, mi adjunk. Csak azért iratkozott be egy OKJ oktatásra, hogy felvehessen diákhitelt, amiből megpróbálja fenntartani magát. De nem jár be tanulni, csak beiratkozáskor járt bent. Nem érti meg, hogy a hitelt vissza is kell majd adni. Nem tudom, mit tegyek, mert semmiben nem hallgat ránk: munkát nem keres magának, nem tanul, közben állandóan azt mondogatja, hogy melyik haverját mennyi pénzzel támogatják otthonról. A férjem nem képes a sarkára állni, mert még mindig azt hiszi, hogy mindennek a megoldása a mi kötelességünk. Én már nem bírom tovább az állandó veszekedéseket, reménytelen vitákat.
Nincs szükségem letolásokra, mert tudom, hogy sok dologban mi (a férjemmel rontottuk el), de a tűrőképességem végére értem, és úgy érzem, akár a halálba is menekülnék, mert nem bírom tovább. Ha van hathatós ötletetek, arra lenne szükségem, mert nincs kihez fordulnom.
Szia!
Szerintem, örülj, hogy elköltöztek, és szurkolj a fiadnak, hogy megjöjjön az esze! Mást nem tehetsz, felnőtt ember, úgysem szólhatsz bele. Legalább nem kell mindennap nézned, miként él(nek)! Ez jobb, mint nálunk, hiszen mindennap azt kell látnom, hogy nem keres munkát a fiam, naphosszat itthon van, ő nem áll be rabszolgasorba... A lányom sem alakul, továbbra is pofátlan stílusban üvölt velünk, ha éppen valamit nem tud kikövetelni magának, pedig diákmelót is én találtam neki (ismerős segítségével), nem is szakad majd bele, hostess meló. Nem tudom, mikor javul majd a helyzet, de még elképzelni is szörnyű, mi lenne, ha én szorulnék rájuk (majd) anyagilag, ha most is ez van... Bele sem akarok gondolni. Írj, ha van változás!
válasza:Szia Évi!
Van változás.
Azóta már ez a 3. költözésük, de most találtak egy jó lakást, innen 20-re, úgyhogy reménykedem, hogy mindenki élheti a saját életét. Nekem is össze kell szedni magam.
Nálad mi újság? Hogy vagy?
válasza: válasza:
válasza:Évi, nyugtalanít, hogy nem jössz már soha erre az oldalra... Mik a fejlemények?
Kockasajt, neked is BUÉK, a többi hozzászólónak és a kérdezőnek szintén!
válasza:Sziasztok!
Hogy vagytok?
Nálunk decemberben elvesztették a gyerekek a melót, nem tudták fizetni a lakást.
Ezen a héten kaptak melót, remélem a tulaj tud várni, amig volt jövedelem rendesen fizették.
Remélem javulás van mindenhol.
Sziasztok!
Kissé megkésett BÚÉK Nektek! Annyi minden történt, hogy csak röviden:
A fiunkat tavaly visszafogadtuk, mármint a férjem noszogatásának engedve. Aztán egyre rosszabb lett a helyzet, megint lopott tőlünk, és egyre agresszívabbá vált, (állítólag valamilyen bogyók hatására), betörte az ajtók üvegét, megfenyegetett engem, hogy amennyiben nem tartjuk el tovább, megöl… Rendőrségi ügyek, most végre véglegesen kitettük itthonról még ősszel, azóta kezdek megnyugodni, csak akkor megy el az életkedvem, amikor eljön hozzánk egy-egy dolgáért, és elmeséli, hogy nincs munkája, nem is nagyon keres magának, nem akar belegondolni abba, hogy milyen adósságai vannak, majd egyszer keres munkát… Itthon jobb végre! (Nem kell minden nap rettegnem, és néznem, hogyan él. Persze az sem megnyugtató, hogy azt meséli, addig van valakinél, amíg meg nem kérik, menjen el, akkor az utcán van, sokszor napi 6-8 órákat. Borzalmas, hogy nem tudok neki segíteni, hogy próbáljon tenni valamit a saját sorsa jobbításáért!!! Az már belátta, hogy ide nem tud visszajönni., végre, nem is követeli…
A lányunk közben egyetemista lett, „természetesen” fizetősre ment, de nem vagyunk hajlandóak / nem is tudnánk a félévente 300 ezer Forintot helyette kifizetni, így azt diákhitelből állja. Közben persze minden mással segítjük, de továbbra sem fogja fel, hogy minden „luxus” igényét nem nekünk kell finanszíroznunk. Így a viták mindennaposak. Diákmelót nem vállal, állítólag nincs rá ideje, közben persze rengeteg időt barátnőzik, csatangol el. Kissé vele is javult a helyzet, már nem őrjöng, de továbbra is követelőző. De sok esetben nem engedek, így aztán természetesen „utál”, annak ellenére, hogy mindenről mi gondoskodunk. Az elképzelései olyanok, mint egy óvodásnak, beszélni vele, talán egyszer-kétszer sikerült, de nem változtat a „gazdag barátnőknél tanult álláspontján..
Összegezve, kicsit jobb a szitu, de sokszor keménynek kell lennem, és állnom a sarat. A lelkem persze szenved, és fáj, hogy éppen a két legimádottabb lénnyel, nincs jó kapcsolatom.
Nálatok mi újság?
válasza:Évikém, örülök, hogy végre jelentkeztél!
Ahogy az írásodat olvasom, úgy látom, kicsit lenyugodtál... Értem én, hogyne érteném, hogy az ember a gyerekeiért állandó nyugzalanságban él, még akkor is, ha minden rendben megy, hát még így! Én is anyuka vagyok, tudom, mit érzel. De ez a helyzet azonban nem mehetett tovább így... Hogy a fiad nem keres munkát és "bogyókat" szed, az nem a ti hibátok, mégcsak nem is nevelési hiba.Van, hogy az alma mégiscsak messze esik a fájátől.
Rá fog jönni, hogy ha mindenhonnam kinézik, valamit mégiscsak kezdenie kell az életével.
A lányod... Hát azt hiszem, őt megbolondította a máshol látott gazdagság, de majd ha neki kell ellátnia magát, talán majd észheztér. Milyen szakra jár?
Fel a fejjel, ne engedj a huszonnyolcból, nektek is jár egy kis testi-lelki pihenés!
Szeretettel ölellek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!