Ti megengednétek a 18 éves lányotoknak, hogy összeköltözzön a 23 éves barátjával?

" Nekem azt ne magyaràzza meg senki hogy csupân "beszélgetésből" nem lehet megismerni a màsik embert. "

Nezd, en kifejezetten utalok azzal ervelni hogy majd ha idosebb leszel megtudod, mert ez valojaban nem erv, de erre megiscsak a sajat es az ismeroseim tapasztalataval kell jonnom.

Ennyi ido alatt nem lehet megismerni a masikat. Annyira talan igen hogy eldontsd: megprobalod vele vagy nem, de valojaban nem ismered. En onmagaban nem negativ dolog, egyszeru teny.

Nem értem azokat a válaszolókat akik szerint alapvetően mennyire gáz összeköltözni a szerelmünkkel, úgy hogy valami oknál fogva az egyik tartja el a másikat. A szüleim 25 éve vannak együtt, és amikor megszülettem apukám kimondottan megkérte anyukámat, hogy amennyiben neki megfelel, maradjon otthon és neveljen fel minket. Nekik így jó volt, ők így boldogok voltak és nekem is a testvéreimmel egy felhőtlen gyerekkorom volt. Nem gondolom, hogy bárkinek is joga lenne ezért megszólni, lenézni őket,pusztán azért mert hosszú időn keresztül az egyik fél eltartotta a másikat. Ők így állapodtak meg, nekik megfelelt, másnak nem gondolnám, hogy egyáltalán véleményezési joga is lenne.

Én 21 éves vagyok, 1 hónapon belül hozzámegyek a páromhoz akivel 6 éve vagyunk együtt és 1 éve együtt is élünk. Engem ő tart jelenleg el. Csinálom az egyetemet és egy okj-s tanfolyamot is elkezdtem az idén, emellett ugyan dolgozom, de a fizetésem körülbelül arra elég, hogy az ebédünket fedezze. Ő 4x,5x többet meg tud keresni egy hónapban, de soha nem vágta még a fejemhez, hogy tulajdonképpen ő tart el. Ha két ember szereti egymást, és az egyik fél még tanul (tehát nem nem akar dolgozni egyáltalán), akkor nem értem, hogy miért jelent akkora problémát ha ideiglenesen a másiktól függünk. Én karriert szeretnék építeni, nagyon keményen és meglehetősen sokat tanulok, de attól még szeretném a párommal is építeni a közös életünket, és bizony az egyelőre úgy lehetséges, ha még 1-2 évig ő tart el. Persze élhetnék még a szüleimmel, de akkor a kapcsolatunk nem olyan minőségű lenne mint most. Azért egy szerelem jobban kiteljesülhet az együttélésben.

" amikor megszülettem apukám kimondottan megkérte anyukámat, hogy amennyiben neki megfelel, maradjon otthon és neveljen fel minket."

Nem hiszem hogy ekozott meg a kerdezo esete kozott barmifele parhuzamot lehet vonni.

Teljesen mas eset amikor csalad, gyerek, hazassag van.

Persze most majd jonni fogtok hogy de nem mas! De en azzal nem fogok egyet erteni :)

Ha meg tudnak élni, igen. Nyilván nem úgy gondolta, hogy ősszecuccol a palijával, én meg fizetem a rezsit és minden egyebet...mert az felejtős. Ha felnőtt, akkor az anyagiakat is oldja meg, ha tanul, ha nem.

Amúgy anno is 19 voltam mikor összeköltöztünk a párommal, aki ma már a férjem... 30/nő

Nézd enyém gyerek nem akart koliba menni...pedig az a megoldás is felmerült....És én megértettem...én sem akartam volna...Akkor mi legyen? ne tanuljon tovább? És az jobb lett volna?

Megoldottuk...és ők is megoldották...

Így lett egy olyan gyerekem, aki simán elvégezte az egyetemet, azonnal munkát talált, megfizetik, és jól él, miközben azt csinálja, amit szeret....

Sosem felejtem el, amikor közölte az apjával, hogy "ne küldj több pénzt, van fizetésem" . Az apjának még rosszul is esett.:)