Milyen hatással van a gyerekre az, ha a szülei nem tanítják meg semmire? ( mert én ilyen felnőttnek érzem magam) 35/F

Ha jól tudom a takarítónők nem többdiplomás professzorok szóval nem olyan nehéz azt megtanulni. Ha valakit nem is tanítottak, csak látott már élete első 18 éve alatt egy felmosást vagy egy mosogatást... Ha valaki azt mondja h nem tud takarítani az kamukifogás, főleg hogy neten még a legextrémebb folt eltávolítására is lehet ezer tippet találni.

Főzni is meg lehet tanulni, csak nyilván nem szufléval kell kezdeni, hanem palacsintával. Az is csak lustaság, ha valaki azt mondja h nem tűd főzni. Nehogymár ne tudjuk megpucolni 10 szem krumplit meg fűszerrel megszórni egy csirkét és bedobni a sütőbe.

Rám olyan hatással volt, hogy önállóbb lettem (mert tudtam, hogy csak magamra számíthatok, ha meg akarok tanulni valamit). Pl. anyám nem engedett a szent konyhájába, de engem érdekelt volna a sütés-főzés. Így, mikor nem volt otthon, akkor gyakoroltam. Főtt tojás, rántotta, virsli, rizs stb. utána a nehezebb kaják.

Ha elromlott valami, azt nem csináltatták meg. Kicseréltem a csapot, az új zárat, a villanykörtéket, befestettem az ajtókat.

Sok dolgot netről tanultam meg, szakácskönyvből volt, amit munkatársam mutatott meg (gombot varrni ilyenek).

Egy dolgot nehéz megtanulni amit írtak is, az érzelmek kimutatása. Ilyet nem láttam a szüleimtől... de azért fejleszthető. Figyeltem másokat és általuk próbáltam én is hasonlóképpen.

Ilyen egyszerűen NINCS, hogy nem tanítják meg SEMMIRE

Az embert, ha érdekli valami, vagy akarja, utánanéz és megcsinálja.

Nem fejtetted ki, hogy konkrétan mit értesz a kérdés alatt.

Lehet, hogy jól elvoltál haverokkal, bármivel foglalva

de olyan nincs, hogy valaki nem ért semmihez. biztos benned is vannak értékek, amit a felszínre tudsz hozni.

Mondd el, nagyvonalakban mit csináltál a 35 éved alatt?

Mi az amivel foglalkozni szeretnél, mi érdekel?

Figyelem a válaszod :)

14-es vagyok

még egy kérdés: jelenleg milyen a kapcsolatod a szüleiddel

és miért őket okolod ennyi idősen?

A szocializálódást az iskolában is megtanulja az ember, sőt már az óvodában elkezdi tanulni.

Ha arra gondolsz, hogy pl. sosem öleltek át, és hiányzik a szülői szeretet, a biztonságérzet az más kérdés.

Ha viszonylag sokat tévézget valaki, míg felnő, az azért járhat ezzel a kellemes mellékhatással (csak sajnos zombisággal határos jólneveltség is előfordul egy-egy részterületen...). A legtöbb könnyű filmben és sorozatban viszonylag vállalható viselkedésminták fordulnak elő. Ráadásul ugye mivel nem szatyorban él az ember, lát másokat, látja az eltérést. Az erre való vakság nem neveltetés kérdése. Lehet felvett vagy öröklött, de még az öröklött is nagyon jól "kezelhető", tehát visszaállsz egy kiegyensúlyozott szemléletre. A szigorú értelemben vett illem pedig annyi, hogy amennyire csak lehet, törekszel rá, hogy ne bánts meg embereket. Akik meg tényleg még akár attól is megbántódnak, hogy javasolsz számukra egy szebb/jobb/könnyebb módszert vagy valamit, amitől kizárólag nekik lesz jobb, azokat meg már-már illendő messzire elkerülni, ha csak lehetséges.

De persze semmi nem szentírás, ez benne a szép. Egészen jó neveltetésű emberek is hoznak az életükben olyan döntést, hogy márpedig ők nem hagyják cserben az eltévedteket, hanem ahányszor csak kell, szembesítik őket az igazsággal, ha kell, keményen is, ami ugye vastagon illetlenség testvérek közt is. Persze ha nem öncélú a keményebb odamondás, és nem a szembenállás a cél, hanem a megoldás, és nem az ember irányában haragszol, hanem a pillanatnyi cselekedet a harag tárgya, akkor azért egy "magasabb illembe" még belefér a dolog. De ez tényleg olyasmi, amit nem kell vállalnia mindenkinek, sőt. A legtöbben csak ártanak vele. Nem lehet bárkiből sebész.

Szigorúan a kérdésre válaszolva: több nehézsége akad a hétköznapokban, viszont ha konstruktívan áll hozzá, több figyelemmel adózik majd e dolgok irányába, mint az átlagember, és több mindenre lesz tudatos, sokrétű ismeretanyagot halmoz fel azokban a témákban, amikben hátrányszerűséggel indított.

Valahogy úgyis messze hátra kell hagyni a komfortzónát, akkor meg már miért ne konstruktívan? :)