Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Másik egyetemet választok a...

Másik egyetemet választok a barátom miatt. Itthon hogy mondjam meg? (lent)

Figyelt kérdés

Nehéz helyzet. A szüleim, nagyszüleim is jogászok, mindannyian Szegeden végeztek. Ott vannak ismerőseik, barátaik az egyetemeken, akik tudnának nekem segíteni mondjuk vizsgáknál. Kiskorom óta úgy volt, hogy én is oda megyek az érettségi után, hiszen közelebb is van, mint Budapest. Viszont a barátom pesti, ott is él... Gyakran találkozunk, mert úgy volt egész évben, hogy hétköznap 1, vagy 2 alkalommal jött, aztán péntek délutántól vasárnap estig én voltam Pesten, vagy ő volt nálunk. Meg egész nap kommunikálunk chaten, Facetime-on, vagy telefonon. De azért ez mégsem ugyanaz, mintha este gondolnánk egyet és leugrana fél órára...

Szóval Ő miatta választanám inkább az ELTE-t leginkább.

Budapesten is vannak ingatlanaink, ahogy Szegeden is, szóval ez plusz költséget nem jelentene. Viszont a szüleim véleményétől félek. Apa szüleinek már mondtam, ők támogatnak, azt mondják, hogy felesleges elkezdenem Szegeden tanulni, ha közben folyton Pesten lennék és tegyek úgy, ahogy szeretnék. Viszont a szüleim teljesen rá vannak kattanva arra, hogy én is oda megyek, ahol ők tanultak. Már bemutattak több ottani embernek, anya folyton azt hangoztatja mindenkinek, hogy mennyire határozott és céltudatos vagyok, stb. Szóval szeretném már most hozzászoktatni őket ehhez, nem februárban, amikor el kell dönteni, hova tovább.


Nem akarom, hogy azt gondolják, én így alárendelem magam a barátomnak és képtelen lennék az önálló életre.



2015. aug. 8. 09:12
1 2 3 4
 31/36 anonim ***** válasza:
93%

" Itthon hogy mondja meg? "


Itt elég sok ember híján van az emberi kapcsolatoknak úgy látom...

Nem akarok rosszindulatú lenni. Keress egy olyan időpontot, amikor mindenki otthon van, senki nem ideges és szimplán csak állj elé velük a kéréseddel.

Egyébként ez nagyon fontos döntés, megértelek, hogy a párod miatt másik egyetemet választanál, valószínűleg én is így tennék, HA biztos lennék abban, hogy működni fog, hogy tényleg szeretjük egymást és hogy valóban akarok-e arra a másik egyetemre menni.

Ezeket kel tisztáznod magadban. :)

21/L

2015. aug. 8. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/36 anonim ***** válasza:
95%

"Anyu, apu, gondolkodtam és úgy döntöttem, hogy én az ELTÉ-t foogm megjelölni első helynek a felvételin."


Nem kell itt magyarázkodni, ha önállő és céltudatos vagy, egyszerűen közlöd és kész. Végül is, két jó hírű egyetem közül választasz, nem pedig azt jelented be, hogy te inkább mész 3 évre "dubajozni".

2015. aug. 8. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/36 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Felvételin fogod és megjelölöd mindkettőt + egy biztonsági helyet, ahova biztos bejutsz, mert jogra nem egyszerű azért. Úgyis 3 helyet jelölhetsz...

Az elején azt hittem, hogy valami szar helyre akarsz menni a pasid után, de az ELTE messze nem ez a kategória. Még ha nem tart ki a kapcsolat, akkor is egy jó egyetemre jársz, szóval ne érdekeljen senki véleménye. Menj az eltére ha az jobban tetszik, semmi hátrányba nem fogsz kerülni szegedhez képest. Ha igaza lesz a sok károgónak, hogy szakítotok 3 hónap alatt, addigra már lesznek itt barátaid egyetemről, szóval semmi tragédia nem fog történni.

2015. aug. 8. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/36 anonim ***** válasza:
34%

Jesszus, szálljatok már le róla, nem halljátok/olvassátok magatokat? Csalással meg mindenfélével vádoljátok a kérdezőt, holott még be sem iratkozott az egyetemre? Hogy gondoljátok, hogy egyszerre 20-an nekiestek, amiért a SZÜLEI eldöntötték, hogy oda fogják járatni? Baromira nem volt kíváncsi senkinek a véleményére se a protekcióval, se a döntésével, se semmivel kapcsolatban. A kérdése egyértelműen az volt, hogy hogyan tálalja a szüleinek a döntését. A "ha olyan felnőtt vagy..." kezdetű kommenteket meg végképp nem értem. Hol állította a kérdező, hogy ő mekkora felnőtt és milyen céltudatos? Sehol. Az anyja büszke rá, és ezt híreszteli a környezetének. Ilyen helyzetben én is bizonytalan lennék, hiszen pont ennek a híresztelésnek és az anyja büszkesége okának készül véget vetni.

Kérdező, csak azt tudom mondani, hogy le kell ülni velük beszélni, de készülj fel rá, mert a barátod nem lesz elég indok nekik. Ebben esetben azt gondolhatják, hogy egy szerelem miatt elrontod a jövődet, arról kell őket meggyőznöd, hogy ez nem igaz. Gyűjts érveket, akár írd le egy papírra, hogy mi minden szól az ELTE és Budapest mellet, az önállósodástól a protekció kerüléséig, minél több érv, annál jobb, és a kész listával a fejedben ülj le velük beszélni.

2015. aug. 8. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/36 anonim ***** válasza:
85%

Amúgy meg ne hidd, hogy előny ha ismerik a szüleidet. xD

Nálunk volt egy pár ilyen gyerek (BME). Nem jelent semmit, de még haza sem ért a gyerek vizsgáról, már felhívta az anyját a tanár, hogy mi mindent nem tudott... 22 évesen ez elég ciki.

Aztán másik sztori, hogy a dékán fiát is megbuktatták nálunk az egyik vizsgán, rajta röhögött utána az egész kar, pedig őt nem gyűlöltük (hiszen nem volt kivételezés)


Ha szeged egy magára adó oktatási intézmény, akkor ugyan úgy sírva mész ki vizsgáról ha nem tanultál.

2015. aug. 8. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/36 anonim ***** válasza:
67%

"Csalással meg mindenfélével vádoljátok a kérdezőt, holott még be sem iratkozott az egyetemre?"

Ha egyszer nyíltan arra készül, és még csöppnyi lelkiismeretfurdalása sincs emiatt? Lehet, hogy lezs diplomája, de a szegénységi bizonyítványát ezzel már kiállította magáról.

2015. aug. 8. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!