Szüleim nem tudnak beletörődni abba, hogy elköltöztem. Mit mondhatnék nekik, hogy jobb legyen?

Semmit nem kell mondani, ès ne hagyd hogy ezzel a zsarolással meg lelki terrorral kínozzanak.

Undorító ez a visekledés!

Szerintem az hogy a felnőtt gyerekedben évek után is(!) bűntudatot keltesz, amiért élni meri az életét, és basztatod, hogy brühühü derossznekemnélküled költözz haza az lelki terror....

De ha nektek jó ez akkor meg nem kell nyavalyogni.

Nekem anyukám jön ezzel mindig, hogy most is főzött, de nem mentem haza, milyen ember vagyok már. Miután a Facebookon is elkezdett állandóan hasonló stílusban írogatni kisregényeket, egyszerűen letiltottam - amúgy az érzelmi zsarolásnak az mi szüleink generációja a mestereik. Ők azt szeretnék, hogy minden hétvégén járjak haza, nem értik, hogy az nekem mennyi idő kiesés Pestről vidékre menni, otthon ráadásul semmit nem tudok csinálni. Nem beszélve arról, hogy itt közben barátaim lettek, felük jóval fontosabb időt tölteni, mint a családdal, mivel hasonló korúak vagyunk, hasonló problémákkal. Sokkal könnyebb szembenézni az élet új nehézségeivel, ha azokkal veszed magad körbe, akik hasonló életszakaszon mennek át.

Anyám ilyen ragaszkodó egyébként különösen, de soha nem értettem, miért akar mindent tudni rólam, mikor egész kamaszkoromban is ő volt az, aki állandóan elmondta, hogy mennyire nem vagyok jó semmire, és ha valamit megcsináltam rendesen, azért se járt dicséret, csak max. annyi, hogy mindig így kéne, mert a "normális" emberek így csinálják (magyarul én nem vagyok az). A depresszióra, paranoid tévképzetekre való hajlamomat is elsőrendűen tőle eredeztetem, én ennyire önsajnáló, manipulatív embert azóta sem ismertem. Apám sem ártatlan persze, ő simán eltűrt mindent, hogy "ne legyen balhé". Minek járnak tehát haza, ha otthon csak az érzelmi leszívás vár?

Lehet, hogy Nálad nem ennyire súlyos a helyzet, én azt mondom, állj a sarkadra velük szemben is, de persze amit én mondok így látatlanban, az sem szentírás. Remélem tudtam segíteni valamit.

29/F

Nem tudom honnan veszed, hogy mi leszarjuk a szüleinket 😂

Nagyon jó a kapcsolatunk, 20 éve elköltöztem, Anyu pityergett pár napig, és ennyi. Nem ezen reszkettünk még évek múlva is.

Mi is minden nap beszélünk skypeon, hogy láthassa az unokáját, amilyen gyakran tudunk találkozunk, ő is jön, mi is megyünk.

De soha, SOHA nem keltett bennem lelkiismeret furdalást azért ami normális.

De most mit vársz erre a kérdésre???

Ha egyikőtök sem bírja feldolgozni, hogy "felnőttél", akkor menj haza, mert lehet, hogy mégse vagy még felnőve, és akkor mindenki boldog lesz, nem kell nyüszögni!

Ne haragudj, de nem normális amit csinálnak. De sok ilyen van, mikor a szülők csak szülők, elfelejtenek férj és feleség, férfi és nő lenni. Amikor a gyerek elmegy, ottmarad két kiégett, üres ember, aki nem tud sem a másikkal, de még önmagával sem együtt lenni. És az ilyenek csimpaszkodnak a gyerekbe foggal körömmel, lásd a sajá példád.

Bíztasd öket menjenek kirándulni, utazzanak, látogassanak meg titeket, keressenek hobbit...