Mit lehet kezdeni egy sértődős anyával?

Mindig ilyen volt? 40 évesen lehet akár a klimax előjele is.

Amúgy az enyém is ilyen, egyáltalán nem bír semmiféle kritikát de ő mindenkit kritizál, neki semmi sem jó. A gyerekkorom arra ment rá hogy megfeleljek neki, mondanom sem kell, nem sikerült. Sajnos a klimaxszal csak rosszabb lett, azelőtt "csak" ordibált, azután viszont csapkodós, ordítva sírós hisztik is hozzáadódtak a repertoárhoz. Én azt vettem észre, hogy minél jobban figyelek rá, annál inkább belelovallja magát a hisztibe. Ennek az oka lehet egy nem tökéletesen csillogó pohár vagy az hogy a szomszéd épp nyírja a füvet vagy hogy fúj a szél. Tehát tényleg bármi, nem kellek hozzá én vagy apám. Ha épp nincs min balhézni, akkor gyorsan generál egyet. Amíg otthon laktam, ilyenkor csak szépen otthagytam magára. Pár órával később nem emlékszik a hisztikre, le is tagadja őket. Tapasztalatból mondom, ilyen esetben legjobb ha nem foglalkozol vele, kivergődi magát aztán megnyugszik.

Az én anyámnak is vannak hasonló jellemvonásai, szokásai. Amit leírtál, abban van sok lelkizsarolás. Az én anyám pl. kisgyerek korom óta rendszeresen zsarol lelkileg, most már csak próbálkozik, de már nem tud.

Úgy gondolom, ha mindig ilyen volt, megváltozni nem fog, hacsak persze nem eszmél rá, hogy mekkora segg a viselkedése és magától nem akar változtatni, de erre kevés az esély, hogy így lesz. Tehát, amit tenni tudsz, az az, hogy nem mész bele a játszmáiba, nem hagyod magad lelkileg zsarolni, elhatárolódsz a viselkedésétől.

Pl. nem kell direkt a kedvét keresned a gyerekes hisztije elkerülése érdekében, pláne nem kell bocsánatot kérned tőle, ha nincs igaza, csak hogy hozzád szóljon. Ha nem szól hozzád hetekig, akkor nem szól, te éld az életed tovább, mintha mi sem történt volna, ne foglalkozz vele, a lényeg, hogy érezze, hogy semmire nem megy a hisztivel, csak neki lesz rossz, mert mindneki más le*arja, és az élet akkor is megy tovább, ha ő játszmázik.

Sziasztok! Szomorúan olvasom, hogy hány ilyen hisztis anyuka van. Jómagam éppen azon igyekszem, hogy ne legyek ilyen, mégpedig azért, mert a párom anyukája is ilyen zsarolós típus.

Először is, 40 évesen a klimax még igen korai lenne, 38 vagyok, tudom. ;-)

Másodszor, amikor egy felnőtt ember így viselkedik a gyerekével, az jellemzően külső okból történik, nem a gyerek hibája. Valamilyen csalódás, boldogtalanság, lelki fájdalom lehet mögötte, bármi, amit nem tud feldolgozni, és a feszültséget azokon vezeti le, akikkel szerinte ezt megteheti. Jellemzően a gyerekeken, a fiatalokon. Ez nem feltétlenül tudatos dolog, és nem is olyan könnyű kiszállni belőle, mint gondoljátok. Ettől még nem helyes, nyilván. Érdemes átgondolni, hogy anyukád esetében mi lehet a valódi ok, és elbeszélgetni vele erről, ha lehet, vagy valahogy elindítani a felismerés útján. Egy amúgy érzelmileg intelligens ember ki tud ebből keveredni, ha kap némi megértést és segítséget. Persze évekig ezt nem lehet és nem is szabad tűrni. Ha a család nem tud már segíteni, egy kívülálló (pszichológus) segítsége pedig nagyon sokat számíthat, de akkor azt akarnia kell anyukádnak is...

Mi a párommal elköltöztünk a szülei közeléből, mert a megbeszélés nem segített és úgy látszott, anyuka nem is akarta a saját gyengeségét elismerni, anélkül pedig nem lehet változni.

A szülők sajnos sokszor elfelejtik, hogy nem tökéletesek, hibáznak és ők is tanulhatnak a gyerekektől, nem csak fordítva. Sőt, bocsánatot is kérhetnek és elismerhetik, hogy hibáztak. Ettől nem lesznek kevesebbek, sőt..