Meddig tart a leánygyermek részéről az apja iránti rajongás, "szerelem"?

Örökké.

Ödipusz-komplexus. Tessék utána olvasni.

Addig, amíg talál egy az apjához kívül-belül megszólalásig hasonló hapsit, akihez hozzámehet feleségül.

Soha nem voltam "szerelmes" az apámba. Szerintem ez nem normális dolog.

Csatlakozom az előttem szólóhoz: ez nem normális. Az oké, hogy szeretik egymást, de ez a szerelem-dolog beteges. Főleg a mai világban, ahol annyi kisgyereket erőszakolnak meg, az esetek többségében családon belül.

Ennyi idős korban nagyon gyakori a gyerekeknél, hogy az ellentétes nemű szülőért odáig vannak, ”szerelmesek belé”. Amíg nem fajul el túlságosan, addig nincs ezzel baj, ki fogja nőni. Különben is, jobb lennd, ha utálná az apját?

Alábbhagy, de jó esetben ebből lesz egy olyan szülő-gyerek kapcsolat, ahol kamaszként és felnőttként sem ciki a bizalom és a kötődés.

Én már kisgyerekként is apás voltam, felnéztem rá minden tekintetben. Most lassan 17 évesen ugyanúgy rajongok érte, ő a legnagyobb példaképem és támogatóm, vele osztok meg mindent és ha mondjuk beteg vagyok még ma is megvárja amíg elalszom. Van, hogy velem jön koncertekre, ismeri és kedveli a barátomat az első perctől kezdve. Nem tartom cikinek megölelni, vannak közös poénjaink és ő az egyik legjobb barátom, ha mondhatom ezt. Nem értem miért tárják betegesnek az emberek a normális szülő-gyermek kapcsolatot. Őszintén, ha az a normális ami anyám és köztem van akkor nem is akarok "normális" kapcsolatot a szüleimmel.

33 éves vagyok és imádom apukámat! :)