Rossz ember vagyok, ha elvállalom ezt az állást?

30 N vagyok. Az emúlt 10 évben szinte mindig heti 6-7 napot dolgoztam. Az egyetem mellett is, amint lehetett munkát vállaltam.

Saját háztartásom van, komolyabb hobbira nincsen energiám, szórakozni nem nagyon járunk, néha egy koncert vagy túra...

A szüleim elváltak. A mostani fizetésemnek nagyjából a harmadát hazaadom. Nem kérték, de tudom, hogy ez nagy segítség. A szüleim szeretnék, ha többet segítenék nekik a bevásárlásban, ügyintézésében.

Szívesen megtenném, de már nincsen energiám. Ha meglátogatom a szüleimet, akkor mennek a beszólások, ohg "de korán elalszol!" vagy "De ki vagy merülve".

Persze, kudarcnak élem meg, hogy nem tudok többet segíteni, de már nem megy. A barátom szeretne boldognak látni, de sokszor érzem, hogy annyira le vagyok szívva, hogy nincs erőm poénkodni, elalszom a filmen, amit nézünk, például. Volt, hogy rossz helyen hajtottam le az autópályáról a kocsival, mert annyira robotpilótán voltam.

Most lenne lehetőségem elvállalni egy munkát, ami csak részmunkaidős, de annyit keresnék vele, mint a régi, 8 órás állásommal. Ha vszont picit többet küzdenék, lehetne egy 8 órás munkám, majdnem duplaannyi fizetésért, mint a mostani.

Szeretnák részmunkaidőben dolgozni, és egy picit felszabadulni. Viszont ha ezt a munkát választom, nem fogok tudni többet hazaadni a szüleimnek. Azt sem tudom, megértik-e, hogy attól, hogy ez részmunkaidő, attól még munka, és ott kell lenni azért.

A párommal szemben is egy kompromisszum, amit teszek, mert sokkal kevesebbel tudok beszállni a közösbe, mintha elvállalom a másik munkát.

Ez egy nagyon jó lehetőségnek tűnik, de nem tudom, merjek-e vele élni, vagy csak még rosszabb lesz minden és soha nem tudok kitörni ebből a helyzetből.

Egszerűen nem tudom, mi lesz... Ha gyereket szeretnénk, akkor a nyolc órás pozíciót lenne értelme csinálni 2-3 évig, anyagilag is, viszont így alig látom a páromat.

Így viszont mndenkinek ki leszek szolgáltatva anyagilag.

Ti mit tennétek?