Jogomban áll e azt mondani, hogy nem jöhet többet hozzánk férjem gyereke, oldja meg máshogy?

NE haragudj, de eléggé ostobaságokkla gyötritek szegény gyereket.

" nem szaladgálunk mezítláb, fel kell venni a zoknit, mert hideg a kő, felfázik"

ILyen hülyeséget! HA nem vesz fel zoknit, attól semmi baja sem lesz, ha fázna a lába, akkor felvenné magától, így CSAK ANNYIT értek el, hogy akkor sem veszi fel dacból, mert ezzel (IS) piszkáljátok.

A leckét is miért ne írhatná meg otthon, az anyjánál, az apjával töltött rövid idöben már ne ezzel kelljen foglalkoznia!

A gyerek viselkedése meg egy ilyen idös gyerekének megfelelö, a kiskamaszkor kezdetén minden gyerek ilyen, kivéve, ha agyon van félemlítve.

A te gyerekeid sem lesznek jobbak pár év múlva, és nem azßert, mert töle eltanulták, hanem mert idösebbek és fejlödnek, érzelmileg kezdenek önállósódni, amire minden gyereknek szüksége van.

Én meg már azt hittem, hogy autizmus/hiperaktivitás/figyelemzavar stb. áll a háttérben.

Pedig csak a kiskamaszkor küszöbén áll!

Szegénynek békénhagyásra, ölelésre, kettesben programra lenne szükség, ahol CSAK RÁ figyelnek. Megkérdezni tőle, miért dühös, mit szeretne csinálni, hogyan lehetne a szorongását oldani.

Ráadásként még a szülei is elváltak, és mindenki rajta/miatta veszekszik.

Nem lennék a helyében...

Tudom, hogy le leszek pontozva, de akkor is megírom.

Én úgy látom, hogy Te nem bírod elviselni a kisfiút. Mindig azt írod "lányom, lányaim". Nagyon kisajátítod magadnak a lányaitokat és mindentől óvod őket, még a saját féltestvérüktől is, aki éppen a kiskamasz korát éli ki egy csonka családban. Azért viselkedik úgy, ahogy, mert érzi, hogy nem kedveled. Kiváncsi lennék a férjed véleményére is.

Én másnhonnan közelítek.

A gyerek mozaik családban él. Kettős nevelés. Nincs meg a biztonság a stabilitás. 2 hetente ide oda van hurcibálva. Miközben van 2 féltestvére akik nonstop élvezik az apjuk figyelmét.

Eddig nem igazán írtál egetrengető példát ami akkora hatalmas gond lenne amit egy gyerek ne tenne amúgy is.

Figyelemre vágyik azért rosszalkodik. Azért gondolj bele mindkét oldalról ő a maradék.

Az adhd kizárták amúgy?

Bizonyára a férjed is szenved a helyzettől, nyilván bosszantja őt is a fiú dacossága, vagy épp elszomorítja. Bizonyára a férjed is nehezen viseli, ha dühöng a gyerek, ez az egész neki is probléma, ő sem akarta, hogy így viselkedjen a gyereke, és feltehetően pont olyan tanácstalannak, tehetetlennek és eszköztelennek érzi magát a dacoló gyerekkel szemben, mint a legtöbb szülő. És te magára hagyod ebben. Mondván, hogy nem a te gyereked. Az egyik fontos életfeladatában, vagyis hogy az érzelmileg széthullott fiával mihez is kezdjen, te nem vagy a társa, sőt, épp rontani készülsz a helyzeten. Egy jóban-rosszban pár nem ilyen. Ha ti összetartoztok, egy egységet alkottok, akkor ez közös problémátok. Sem a fiú, sem a férjed felé nem mutatsz kellő empátiát.

Amikor megszületett a lányom, az apjával már nem voltunk együtt. Évekig egyedül neveltem, teljes szimbiózisban, szeretetben. Mindig, mindent meg tudtam vele beszélni, nem voltak viselkedésbeli problémái. Már másodikos volt, amikor lett férjem, és hamar lettek testvérei is. Ezzel egyidőben a vérszerinti apja lemondott róla és eltűnt, soha többé nem találkoztak. A lányom pedig elviselhetetlenné vált. Dühös volt, agresszív, pimasz, feleselt, mindenért nógatni kellett, mindenért veszekedett, felháborodott, dühöngött, ajtókat csapokodott. Rengeteget sírtam, kétségbe voltam esve. Vittük pszichológushoz is, aki azt mondta, hogy nincs szüksége terápiára, biztonságra és stabilitásra van szüksége. Szörnyű volt, hogy a két kisebb is végignézi a kirohanásait, a család minden tagja szenvedett a helyzettől. De a férjem nem hibáztatott soha. Együtt szenvedtünk, és együtt küzdöttünk, hogy jobb legyen. Együtt igyekeztünk megvédeni a kicsiket (mondjuk ellenük nem fordult szerencsére, de még látni is traumatikus egy-egy ordítozós hisztériát), és együtt kerestünk újabb és újabb lehetséges módszereket. Egymásban tartottuk a lelket a férjemmel, így valahogy átvészeltük a mélypontot, dührohamok már nincsenek, de azért még bőven van hova fejlődni. Ha egyszer felnőnek a gyerekeink, azt fogjuk érezni, hogy hihetetlen próbatételen vagyunk túl, és baromi erősek vagyunk, hogy kiálltuk. Teljesen abszurd lett volna, ha a férjem azt mondja, inkább távolítsuk el a legnagyobb gyereket, túl sok a gond vele.

Szerinted melyik minta lesz maradandóbb a gyermekeid számára? Egy labilis kiskamasz nehéz éveinek viselkedéaproblémái, vagy az, hogy a szüleik hogyan tartanak össze és oldanak meg nehézségeket az életben?

Nem.

"Az ő nevelésébe nem szólhatok bele, nyilván, de az enyémeket megvédhetem...."

Na itt a bibi. A nevelt gyerek igenis félig a tied is, amikor a pasidhoz hozzámentél kaptad a szettel. Akár van anyja, akár nincs.

"mert nem fogom végig nézni, hogy az én csodás 2 lányom is egy bűnrossz kisfiús viselkedésű, mindenkit gyűlölő, ki ha én nem stílusú gyerekek legyenek..."

Az ÉN ...meg a te ... az Enyém bezzeg ... az övé ...

Te teljesen hülye vagy?! Fel sem tűnt neked, hogy a nevelt gyerek MIÉRT viselkedik gyűlölködően, miért agresszív? Teli van fájdalommal, az anyja nyilván hozzád hasonló ostoba liba. Az apja elment egy másik nővel, akit elvett és csinált neki pár újabb kölköt (de minek ...?) - és te nem segítesz a gyereknek, hanem a "csodás" gyerekeidet félted tőle?

Ember, ha van szíved és ha tényleg megérdmeled az anya nevet, nézz már a tükörbe! MIT TESZEL te egyártatlan gyerekkel?! Miért nem jutott eszedbe eddig a nevelési tanácsadó, a gyerekpszichológus meg a többiek? És a kedves férjuradnak? vagy a gyerek édesanyjának? Három fel nem nőtt, apának- anyának majdnem teljesen alkalmatlan ütődött, aki tönkretsz egy csomó gyereket - a következő generációt. Gratulálok! :(

Gyk: kezdetnek nézd meg az Édesek és mostohák (Stepmom) c. filmet, hátha megokosodsz tőle.

"Ja, igen... Jöhetnek a kommentek, hogy ezt tudhattam volna, mikor összejöttem vele, de nem, ezt előre nem lehetett tudni, hogy ennyire elbassza a gyerek anyukája a nevelést...."

Ilyet nem teszünk fel egy kérdésnél, mert ez előre kontrollt jelent, Tündérke. Én azt írok ide, amit akarok, maximum te nem értesz belőle semmit. Egyébként pedig azt kapsz, amit kapsz, de KÖSZÖNÖD, hogy az időmből és az energiámból, a legmélyebb tudásomból adok - még ha nem is miattad teszem. A nevelt és a saját gyerekeidért teszem. Tudod, én mindig őket nézem és őket féltem. Ők leznek utánunk, ha mi már nem leszünk, ők a JÖVŐ. Te ezt teszed éppen most tönkre. Csak hogy tudd.

Egy: általában a második házasságok sokszor egyenes folytatásai az elsőnek, mert az alapproblémát, az anya-apa komplexust nem teszik helyre a felek (fel sem ismerik). Addig jutnak el, hogy lecserélik a szőkét barnára, az idősebbet fiatalabbra, a vékonyat molettra vagy fordítva.

Én azt gondolom, hogy a te semmivel sem vagy jobb annál a nőnél, és ha én a férjed volnék, most komolyan elgondolkodnék, hogy kit is vettem a nyakamba, kettes számúként. De nyílván ő is megéri a pénzét.

A mesékben vannak ilyen ostoba, vak gonosz mostohák, mint te. Nézz bele abba a rohadt tükörbe és tedd helyre, amit még lehet.