Mit tegyek az ellen, hogy a felnőtt lányom ne viselkedjen borzasztó gonoszan és gyerekesen?

Nem fogom a saját gyerekem kidobni.

Ne is,ajnározd,tapsold meg vegyél neki csokit,dobd ki a kisebbet,mert a puszta léte irritálja a te értelmes nagy lányodat.. Várd meg mig a kisebbik lábát v nyakát töri ki,mert elmebeteg..

40N

Végigolvastam mindent, torokszorító történet.... :-(

Tehát a nagyobbik 30 éves korában még ott tart, hogy minek kellett a kisebbiknek megszületnie. Erre az önzésre, féltékenységre nem találok szavakat! És racionális okot sem!

Viszont az állandó bántás kiválthatott olyan menekülésvágyat, önpusztítási vágyat a kisebbikben, hogy ezért nyúlt a droghoz. A nagyobbiktól kapott agressziót nem úgy reagálta le, hogy visszavágott volna, nem is úgy hogy mást cseszeget (pl. párját), hanem önmaga ellen fordította. Látatlanban lefogadom, hogy annál a gázolásos balesetnél lányod minimum figyelmetlen volt. Ha egy freudista pszichológus alaposan kianalizálta volna, szinte biztosan kiderült volna, hogy tudattalan önpusztító vágy, kimondom: tudatalattijában dolgozó öngyilkossági vágy volt a figyelmetlenség mögött! És azért volt (ill. szerintem ma is van) öngyilkossági vágy a tudatalattijában, mert annyi szenvedést, bántást tűrt el a nagyobbiktól, hogy elmenekülne az egész világból!

Nem tételezek föl rossz szándékot rólad, de nagyon félrement a nagyobbik lányod nevelése - és ez a te hibád. Teljesen abszurd, hogy a nagyobbik bántja a kicsit, mégis a kicsi próbál mindig békülni, ő hívja közös programra, ragaszkodik hozzá. Tudod, hogy hívják ezt a jelenséget? Stockholm-szindróma, érdemes rákeresned az interneten!

És nagyon erőtlenül viselkedtek a nagyobbikkal. OK, te nő vagy, de a párod férfi, és - ha jól értem - érzelmileg teljesen úgy működik minden, mintha vér szerinti apa lenne. Nos, én apaként igenis adott esetben szankcionálnék.

Pl. ha ebédnél olyanokat mondana, amiket korábban írtál, ordítva zavarnám el az asztaltól. És ha fizikailag bántaná felnőtt korában a testvérét (ahogyan az elmúlt 4 évben), akkor megmondanám, hogy nem jöhet a lakásunkba többet. Előbb változzon meg, kérjen bocsánatot, menjen el pszichológushoz, tanulja meg kontrollálni az indulatait, de amíg ez nem történik meg, addig nem jöhet. Nem fogadnám tőle a névnapi, születésnapi köszöntést, nem köszönteném én se őt, nem engedném be karácsonykor stb. Keménynek, sőt kegyetlennek tűnik ez, de mindenképpen érezné mindenki, hogy amit tesz, annak következményei vannak.

Fogadok, hogy a nagylányod soha nem kért bocsánatot a kisebbtől, soha nem bánta meg őszintén egyetlen korábbi bántását sem.

Jelen helyzetben csak a kármentést tudom javasolni. Menjen el a kisebbik lányod pszichológushoz. És ne csodálkozz, ha utána romlani fog veletek a viszonya! Ha kijön belőle egy kis része annak a bántásnak, keserűségnek, amit eddig magába fojtott, és önmaga ellen fordított. Ha rájön, hogy alapvetően elcsesztétek a gyerekkorát: asszisztáltatok ahhoz, hogy a nővére terrorizálja. És emiatt joggal fog haragudni rád és férjedre.

Ha befejezte tanulmányait, jó lenne, ha külön tudna költözni tőletek. A maszek pszichológus drága dolog, ezt akár felnőtt, dolgozó korában is fizessétek helyette, nehogy anyagiak miatt abba kelljen hagynia. Talán többé-kevésbé rendbe jön egyszer..... Ennek az lesz a legbiztosabb jele, ha már nem fog ragaszkodni egykori kínzójához: a testvéréhez.

Goldmund73 minden szavaddal egyetértek. Csak kérdés a kérdező belátja e ezt,hogy igenis benne van ebben az ő keze is. És még van esély visszaforditani vagy megelőzni egy nagyobb bajt :(

40N

tehát van egy hülye elkényeztetett nagylányod aki a MAI napig nem fogadta el, hogy már nem egyke és ráadásul mind lelkileg mind fizikailag terrorizálja.

Erre te csak SZÓBAN véded meg a kisebbik lányodat, komolyan nem dobod ki a nagylányodat hisz anya vagy,de hagynád cserébe folytonos rettegésben a kisebbiket?!

A logikus az lenne, hogy azt a lányodat támogatod aki helyesen cselekszik és nem tehet semmiről vagyis a kisebbiket, a nagyobbik rosszindulatú és most már közveszélyes a testvérére, jó anyaként védeném az ÁRTATLAN gyerekem.

Ha ezek után is bengeded a házadba kockáztatva a lányod épségét és lelki fejlődését akkor igenis a nagyobbikat szereted jobban...

Szégyelld magad, ha ez nem nyitja fel a szemed!

#30 vagyok (akinek szintén van/volt egy terrorizáló nővére)

Szerintem kaptál pár nagyon hasznos választ, kérdező. Kérlek, gondolkodj el rajtuk és fogadd meg a tanácsokat. Ha nem teszed, úgy járhatsz mint az én édesanyám - aki a mai napig nem érti, miért haragszom rá, miért csak fél mondatokat vakkantok, amikor felhív, hogy miért nem vagyok jókedvű, mikor találkozunk, hogy miért érez állandó haragot irányomból feléje. Elmondtam neki, miért, de nem érti, nem tudja (vagy valószínűleg nem akarja) elfogadni, hogy tényleg azért haragszom, mert nem védett meg gyerekként (pár éve, mikor szintén erről beszéltünk családi körben, apám is otthon volt, elmondtam, mi a gondom, és konkrétan kinevettek, hogy ez NEM LEHET az oka annak, hogy ilyen dühös vagyok rájuk. Ők biztosan benne, hogy nem ez az oka. Hiába mondtam, hogy de. Erről ennyit). Szóval anyukám nem akarja elfogadni, hogy tényleg ez bánt, hiszen ha elismerné, az a saját vereségének elismerése lenne. Annak, hogy anyaként nagyot hibázott.

Goldmund legutóbbi hsz-ével nagyon egyetértek. Hogy te mi tehetsz ebben az esetben? Szankcionálod a nagyobbik lányod viselkedését, úgy, ahogy Goldmund írta. Nem kommunikálni vele, nem keresni, ultimátumot adni neki (amíg nem megy szakemberhez, nem állsz vele szóba), a húgát többé nem bánthatja. Kisebbik gyereket is terápiára küldeni - és igen, nagy rá a sansz, hogy haragudni fog rád a kisebbik lányod (ahogy én is haragszom anyukámra... A haragomról mindig is tudtam, de hogy ez milyen mértékű, mélységű és hogy ennyire édesanyámra irányul, ez terápián derült ki). Szóval nem lesz sétagalopp senkinek, neked sem anyaként. De ezek szükségesek a gyógyuláshoz.

És egy korábbi hsz-ban leírtakkal is nagyon egyetértek. Lehet, valóban ezek voltak a kiváltó okok. Néha nem is gondolnád, hogy számodra milyen "jelentéktelennek" tűnő dolgok mennyire tudnak fájni a gyerekeidnek:

"...mondjuk öt-hat évvel ezelőtt a nagyobbik azt látta, hogy ő lediplomázott, elkezdett dolgozni, amire nyilván nagyon büszke volt, de közben minden figyelem a húgára irányult, aki drogozott és rehabra járt. Beteg/függő gyerek esetén tipikus probléma hogy a "problémamentes" gyerekek háttérbe szorulnak."

Hasonlón én is átestem, nagyon igaz.

"Ezek után egy-két éven belül a húga talpraállt, egyetemre ment, ahol sokkal kevesebb tanulással sokkal sikeresebb volt, és tartós kapcsolatot talált."

A nővér meg ott állt viszonylag rövidke kapcsolatokkal, kudarcnak élhette meg magát, és még az elért eredményei sem számítottak annyira, mint a tesóéi. Ha hiszed, ha nem, tud ez olyan piszok módon fájni, hogy ilyen dühöt váltson ki az emberből.

Remélem, nem hagyod ennyiben a dolgokat, kérdező, és igyekszel majd azért tenni, hogy a lányaid egyenesbe jöjjenek. Sok sikert hozzá!

35/N