Kezdőoldal » Egészség » Férfiak egészsége » Ki lehet kerülni az urológia...

Ki lehet kerülni az urológia vizsgálatot suliban? Megtehtem, hogy nem engedem? Tudnak az akaratom ellen tenni v. kényszeríthetnek?

Figyelt kérdés
2010. ápr. 16. 11:23
1 2 3 4 5
 21/41 anonim ***** válasza:
50%

Kedves kérdező Fiatalember!


Mivel nagy figyelemmek követed a válaszokat és látszik hogy érdekel a téma amit felvetettél, engedd meg hogy én is komolyabban válaszoljak.


Megpróbáltam beleélni magam a helyzetedbe, és átgondolni, mi is a baj. Sajnos sok dologban hasonlíthatsz rám, én is elég határozott voltam kiskoromban.

Például az apám minden áron meg akart tanítani biciklizni. 6 éves koromtól, amikor csak lehetősége volt rá, felültetett a bicajra, seprűt tett a nyereg mögé és futott velem. De én nem, az istennek se akartam. Féltem. Hogy mitől, azt nem tudom, de azt tudom, hogy 12 éves koromtól, amikor először sikerült fennmaradnom rajta, már le sem lehetett rángatni a bicikliről.

Az úszással ugyanez volt. Képes voltam felmentetni magam az orvossal hogy ne kelljen uszodába mennem, sőt, gimiben rendszeresen megszöktem amikor az osztály úszásórára ment. Aztán 27 évesen rávettem magam, hogy kell az úszás, és elmondom, soha olyan büszke nem voltam magamra, mint amikor először víz alá mertem dugni a fajam és nem kedtem fulladozni a medencében.

Utólag visszatekintve látom, hogy az egész fejben dőlt el, valami miatt gátakat építettem magamban a bicikli és az úszás ellen.

(Azt nem is mesélem, hogy a szex-szel is így voltam...)


Szóval... az orvosi vizsgálat nem azért van, hogy cikin érezd magad, hanem azért, mert hasznos.

Persze a hasznos dolgokat sem lehet kényszerrel beleverni egy hozzád hasonló öntudatos gyerek fejébe, ezért a környezetedben valamelyik okos, jó pedagógiai érzékkel rendelkező felnőttnek kellene észrevenni, hogy segítségre van szükséged.

Én a helyedben a következőt tenném: mivel az embereknek életük során néhány idegen emberben MUSZÁJ megbízniuk (ilyen pl. az orvos, az ügyvéd, a pap, a könyvelő...), kiválasztanám azt az orvost, akiben megbízok. Ez lehet a család háziorvosa, lehet a gyermekorvosod, de ha jó anyagi körülményekkel rendelkeztek, lehet egy általad (szülői vagy baráti segítséggel) kiválasztott magándoki is.

Elmondanám neki az iskolai vizsgálattal kapcsolatos félelmeimet, és biztos vagyok benne hogy segítene. Elvégezné azokat az általános vizsgálatokat (sőt, egyebeket is) amikre szükség van, adna erről egy igazolást amit bemutathatsz a suliban, és a problémád máris megoldódott. Ha pedig mindenképp szükséges, a két orvos konzultál majd egymással, megértik egymást.


A szűrővizsgálatok közül jelenleg tudomásom szerint csak a tüdőszűrés kötelező, mert a fertőző TBC csak így szüntethető meg. Annak elmulasztása szabálysértés, önkormányzat bírságolhat, ha nem mész el.

Az összes többi szűrővizsgálat önkéntes, de nagyon ajánlott. Ne felejtsd el, hogy a korán felfedezett rendellenesség sokkal nagyobb eséllyel gyógyítható, mint az, amiket titkolsz magad előtt is.


Remélem hasznos lesz a válaszom, természetesen ha szükséges, privátban is kereshetsz.


Üdv, BuzyGyuszi

2010. ápr. 16. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/41 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!



Teljes mértékben egyetértek az előttem hozzászólóval!


Nem vagy tisztában azzal, hogyha most engeded, hogy teljes mértékben eluralkodjon rajtad a büszkeség, akkor ebből később nem büszkeség lesz, hanem gátlás. Ugyanis hozzászoktatod magadat ahhoz, hogy nem engeded másnak megvizsgálni. Aztán tegyük fel, és aztán ne legyen igazam, összeszedsz vmi nyavalyát, heredaganatod, sérved lesz, netán merevedési zavar, rosszabb esetben akárhonnan összeszedsz egy HPV-t. Mivel te ahhoz SZOKTÁL HOZZÁ, hogy nem vizsgálhatják meg a nemi szerveidet, így aztán nem fogsz elmenni orvoshoz, ahelyett inkább kiírsz ide a GyK-ra egy újabb kérdést, amire persze mindenki azt fogja mondani kivétel nélkül, hogy menj orvoshoz! De te csak nem fogsz elmenni, mert "BÜSZKE" vagy... túl büszke... MAGADRA és A JOGAIDRA. Mit érnek a jogaid, ha az időközben összeszedett betegséged rákényszerít arra, hogy kénytelen-kelletlen-muszájból MÉGISCSAK engedd elvégeztetni azokat a vizsgálatokat magadon? Akkor SOKKAL kellemetlenebb lesz, mint egyébként most lenne!



Van egy olyan mondás, ha minden igaz: "Felégetheted az összes erdőt, kipusztíthatod az összes állatot, kiszáríttathatod az összes folyót,... a pénzt akkor sem fogod tudni megenni! És itt a pénz alatt most a jogaid értendőek.



======= =======

INKÁBB ˙A˙D˙D ˙ F˙E˙L ˙ Ö˙N˙K˙É˙N˙T ˙ 1-2 évente EGYSZER, ... ˙C˙S˙A˙K ˙ E˙G˙Y˙S˙Z˙E˙R˙!˙!˙!˙ MEGHATÁROZOTT IDŐNKÉNT A SAJÁT BÜSZKESÉGEDET, hogy megvizsgálhassanak teljesen, odalent is, ...INGYEN,... M˙I˙N˙T˙H˙O˙G˙Y ˙ K˙É˙S˙Ő˙B˙B ˙ S˙Z˙Á˙M˙T˙A˙L˙A˙N˙S˙Z˙O˙R ˙ R˙Á˙K˙É˙N˙Y˙S˙Z˙E˙R˙Ü˙L˙J ˙ A BÜSZKESÉGED CSORBULÁSÁNAK ELSZENVEDÉSÉRE, MERT A kialakult/szerzett BETEGSÉGED ARRA KÉNYSZERÍT, HOGY DRÁGA PÉNZEKÉRT FELADD AZT.

======= =======


És a betegségeknek, kórképeknek, tüneteknek, és pláne a fájdalmaidnak, a lázadnak, a testednek nem mondhatod azt, hogy "MÁRPEDIG NEKEM JOGAIM VANNAK!" !!! Ha eltörik a lábad, nem mondhatod azt a csontjaidnak: "JOGAID VANNAK!", anélkül fognak eltörni.



Helyes, hogy jogaid vannak, de annak érvényesítését kezeld ennél jóval rugalmasabban, mert a "JOGAIM VANNAK" jellegű gyerek előbb-utóbb elpuhányodik, és nem fogja bírni a strapás szitukat, nem lesz jó a problémamegoldó képessége, s nem fog tudni kompromisszumokat kötni.


Ráadásul ismerek egy másik gyereket, aki úton útfélen uezt hangoztatta. A társai nem igen szerették, túlzottan fekete bárányként viselkedett éppen ezért számtalaszor megalázták, kiközösítették.



Ezzel csak azt akarom mondani, hogy itt AZT NEM TUDOD MEGCSINÁLNI, HOGY NEM! Protokoll van, az orvos csak azt hajtja végre, azt is csak a te érdekedben teszi. Köss kompromisszumot magaddal és másokkal, különben életed végéig kiközösített leszel társaid, de főleg ÖNMAGAD által (SAJÁT CSAPDA)!



=======

Egy vizsgálatra meg ne mondd azt, hogy hülyeség! >:-O

Attól még, hogy TE azt NEM ÉRTED, mi szükség annak végrehajtására, az nem azt jelenti, hogy nem fontos!

:-o Nézz körül itt a fórumon. Mennyien írnak ide naponta, és hányféle problémával?

A leggyakoribb a fitymaszűkület, a rövid kantár, no meg a hereproblémák.


EZEK A PROBLÉMÁK gyerekkori SZŰRÉSSEL MEGELŐZHETŐEK ÉS KIVÉDHETŐEK!!!


Ha te szerinted a szűrés hülyeség, akkor te tudatlan és tájékozatlan vagy! Az meg hogy vki nem él egy LEHETŐSÉGgel, az meg a saját hülyesége és felelőtlensége ostoba hozzáállásának köszön7ően! Nemcsakhogy nem becsüli a saját testét és az egészségét, ugyanerre "neveli" a környezetét is. Az ilyen emberről megvan a véleményem! >:-O


Ha nem érted egy vizsgálat szükségességét, mi lenne, ha előbb nem nyilvánítanál negatív véleményt, hanem inkább megkérdeznéd? ˙ ˙ ˙ Órákig ecsetelhetném neked egy-egy vizsgálat miértjét, hogy egy-egy ilyennel vajon milyen kórképeket LENNE SZÜKSÉGES kizárni? (Így van, erről szól a vizsgálat... KIZÁRNI AZ ORVOSOK ÁLTAL ISMERT KÓRKÉPEKET!


Egyvmiben viszont igazat adok neked, de annak megoldására a saját bőrömön tapasztalva jöttem rá: A TÁJÉKOZTATÁS HIÁNYA!

A dokik csak robotszerűen végzik a dolgukat, nem foglalkoznak azzal, hogy ott szepeg alsógatyára vetkőzve egy osztályban mittomén X gyerek a paraván mögött, mert félnek az orvostól, mert nem tudják, de nem merik ijedtükben megkérdezni:

_ Most mit csinálnak velünk!?

_ Bántani fognak bennünket?

_ Fájdalmat okoznak nekem valamivel?

_ Mik azok a fura ijesztő műszerek, amelyekkel dolgoznak, amiket a testemhez érintenek!?

_ Mit adnak be nekem?

_ Mi lesz velem a vizsgálat után?


Természetes, hogy vmennyire félünk az ismeretlentől. De az a mi hibánk, HA NEM MERÜNK KÉRDEZNI, mert neki meg protokoll szerint nem kötelessége a tájékoztatás, csak és kizárólag a vizsgálatok elvégzése. (Tudnám folytatni a témát, személyes negatív ill. pozitív tapasztalataimmal. Azonban ebből okulva a saját ügyfeleimmel, pácienseimmel éppen emiatt törexem a közérthető, a másik fél számára kielégítő kommunikációra, mielőtt bármit is csinálnék.)


* * *

Visszatérve a T. Fórumkérdezőkre...

Mit gondolsz? Azok közül, akik ide kérdést írnak ki kétségbeesésükben, hányan cserélnének közülük bármelyikünkkel, akiket megvizsgáltak gyermek- és fiatalkorukban, és most nincs semmi bajuk? Ővelük szemben te szerencsés embernek érezheted magad, mert veled legalább foglalkoznak, a te egészségedre legalább odafigyelnek!

Jó, aláírom...lehet, hogy nem a legkellemesebb élmény odalent idegen kezek nyúkálását 1-2 évente 1x elviselni, megélni, de hát Istenem! LASSAN FÉRFI LESZEL, NEM NYÁVOGÓ KISMACSKA, VAGY HISZTIS KISLÁNY!!! :-O


Én a helyedben tisztáznám magamban, hogy:

_ Mi olyan történt a múltban (veled vagy bárkivel a környezetedben), ami miatt ellenszenvesnek érzed a vizsgálatokat!? Mert azt tutira veszem, hogy történt valami, ami miatt ezt te ki akarod kerülni! Tutira veszem! 1000%! :-O



======= =======

Az alapkérdésedre válaszolva:


Kényszeríteni senkit nem kényszeríthetnek, max. az iskolaigazgató, a hivatalos jogszabály erejével, miszerint a protokollban megadottakat el kell végezni, tehát a fütyivizsgálatot is, ami egyébként a te érdekeidet szolgállja akkor is, ha te azt nem így érzed. Magyarul kibújhatsz alóla, de annak komoly következményei lesznek rád nézve. Megelőzni ezt a kényelmetlen szitut pedig csak úgy előzheted meg, ha még a vizsgálat előtt beszélsz az iskolaigazgatóval, ill. megfogadod a 22:11-es hozzászóló tanácsát, mert nagyon okosakat mondott és igen hasznos, jó tanácsokat adott neked!


Amihez jogod van:

_ A tájékoztatáshoz, (a vizsgálatokról, ill. amivel kapcsolatban kérdésed van)

_ Ahhoz, hogy más személyek ne lássanak, miközben vizsgálnak,

...de a vizsgálatok alól nincs kibúvó! Ezt felejtsd is el! <:-O



*=*=*=* *=*=*=*

Ezt meg itt amit még1x leírok nagyon jegyezd meg, mert nem hülyeség, hanem tapasztalat!


INKÁBB ˙A˙D˙D ˙ F˙E˙L ˙ Ö˙N˙K˙É˙N˙T ˙ 1-2 évente 1X ... C˙S˙A˙K ˙ 1˙X˙!˙!˙!˙ MEGHATÁROZOTT IDŐNKÉNT A SAJÁT BÜSZKESÉGEDET, hogy megvizsgálhassanak tetőtől-talpig meztelenül, még a nemi szerveidet is, (pénzbe sem kerül), . . . M˙I˙N˙T˙H˙O˙G˙Y ˙ K˙É˙S˙Ő˙B˙B ˙ S˙Z˙Á˙M˙T˙A˙L˙A˙N˙S˙Z˙O˙R ˙ R˙Á˙K˙É˙N˙Y˙S˙Z˙E˙R˙Ü˙L˙J ˙ A BÜSZKESÉGED CSORBULÁSÁNAK ELSZENVEDÉSÉRE, MERT A kialakult/szerzett BETEGSÉGED ARRA KÉNYSZERÍT, HOGY DRÁGA PÉNZEKÉRT FELADD AZT.

*=*=*=* *=*=*=*


Bármivel kapcsolatban kérdésed van, MERD FÖLTENNI! :-o

Bárkinek a topikban, akinek úgy érzed,... feltennéd. Akár itt a <<fórumon, akár >>privátban. Tedd fel! Azért van a >>linkje. :-D


Még az életkorod érdekelne, ha megtisztelsz bennünket azzal.



Üdvözlettel: EE

2010. ápr. 17. 04:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/41 A kérdező kommentje:

13 vagyok,a következők amik zavarnak:

1.Csak a doktor vizsgál,akkor mért kell ott lenni még az ápolónőnek,v. asszisztensnek,ez többünket is zavarja,meg több helyen olvastam és a suliban is beszéltünk a srácokkal erről

2.Ha az általános vizsgálatot elvégezték és erre is sor kerülne mért nem hagyhatunk magunkon valami trikót,akkor még se pucéron állna az ember


Szerintem ha apróságokra ők is figyelnének akkor talán minket sem zavarna ennyire.Egyébként vannak barátaim,sőt elég népszerű vagyok és vagyok a szószóló,de pozítiv értelemben,nem tudom ha szólnánk a dokinak v. tanárnak arról mi ami zavaró akkor lehet e valamit tenni,mert pl az egyik haverom bátyáéknál nem is ment be az asszisztens ott pavilon volt és a doki úgy diktálta be az adatokat és modnta így azért jobb volt.

2010. ápr. 17. 11:17
 24/41 anonim ***** válasza:
Iskolai vizsgálaton nincs urológus!
2010. ápr. 18. 01:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/41 anonim ***** válasza:

Hali ismét!



Köszönöm őszinteséged. Vegyük át aggályaidat/aggályaitokat sorra.


1.) Az ápolónő vagy szakasszisztens az orvos jobbkeze. Amennyiben valamilyen műszerre, anyagra...stb. szüksége van az orvosnak, ő biztosítja azt, hogy az a kezébe kerüljön, ill. ő végzi az adminisztrációs teendőket is. Ha ő nem segít, egy orvosi vizsgálat nemhogy 10-15-25 percig, hanem lehet, jóval tovább is eltarthat per fő. Azért van bent, hogy segítse az orvost, ő ugyanis nem hagyhatja ott a betegét, vagy a páciensét, ez alapszabály, de nemcsak őnála, hanem az én munkámban is. Ez a tapasztalat. Ráadásul ez nemcsak ott nálatok, hanem mindenhol és minden szakrendelésen így van. Plusz a másik,... olyanról is hallottam, hogy az egyik páciens különösebb ok nélkül rátámadt az orvosra. Erre az esetre az ápoló/asszisztens tanuként szolgál ill. segítségként az orvos mellett.


Konkrétan csak amiatt zavar, esetleg feszélyez, mert ő ott egy harmadik személy, vagy mert szerintetek figyel?

Mi hozta elő nálatok az osztályban ezeket a félelmeket? Mi miatt kezdtetek ezekkel foglalkozni?


(Egyébként abban igazat adok neked, hogy egy páciens sokkal könnyebben megnyílik az orvosnak, ha négyszemközt konzultálnak, nincs ott még valaki, egy 3. személy, tehát teljesen megértem az álláspontodat, csak tudod, mindkét álláspontot látni kell ahhoz, hogy egy problémát "orvos"-olhassunk! :-o )



2.) "Ha az általános vizsgálatot elvégezték és erre is sor kerülne (?? --KÜLÖN??) mért nem hagyhatunk magunkon valami trikót, akkor még se pucéron állna az ember"


Erre így nem tudok válaszolni, mert nem értem miről beszélsz!? Nem tudom, s nem értem a gondolataidat, mert nem tudom, milyen infók jutottak el hozzátok, milyen körítéssel és kik által!?


=== Két különböző vizsgálat lesz?

_ Egy általános, ahol nemtudom, szerinted mit vizsgálnak, plusz egy urológiai? Külön-külön?? Hogyan van/lesz ez az egész nálatok?

=== Mit mondtak nektek és kik?:

_ Egy szál alsógatyában/boxerban fogtok állni csupaszon, vagy még az sem? Zokni?

_ Hányasával kell majd bemennetek?

=== Uez a doki vizsgált benneteket az előző évek során is? Uebbe a suliba jártok elsőtől fogva?)

_ Akkor ezek a dolgok hogy zajlottak? Nem okoztak ezek akkor még dilemmát?


Egyáltalán... konkrétan mikor lesz ez a vizsgálat? Mikor derült az ki, hogy akkor lesz?



======= ======= =======

Amit az apróságokról írsz, azokkal kapcsolatban is egyet kell értenem bizonyos fokig tapasztalatból. A régi rendszertől sokan idegenkednek, de találtam egy régi fotót a két világháború közti időszakból... (nagyapáinkat, sőt, annó még minket is vizsgáltak így ovisként) ...sasold meg! :-o


Akkor ők mit szóljanak?

LINK: >> [link]


... és mi mit szól6tunk volna?

Bár mi nem foglalkoztunk azzal, hogy zavar-e vagy sem, mivel akkor még internet sem volt még, hogy magunkat rémisztgessük mások negatív tapasztalatairól ill. ellenérzéseiről, sztereotípiáiról (előítéletekkel telített kényszerképzeteiről) szóló történeteivel. Mi magunk győződtünk meg a dolgokról, ezért nem is panaszkodtunk annyit. Max, nagyon izgultunk előtte, de hát ki nem? ;-)



Annak azért örülök, hogy hajlasz a kompromisszumra, azonban a tanáros verzió nem fog eredményre vezetni, mentő ötletem azért van. És ha pozitív szószólója vagy osztályodnak, összefogod a közösséget, tehát hallgatnak rád a suliban és nemcsak kortársaid, hanem magasabb szinten is, akkor sztem fogod tudni használni azt. Ha megválaszolod a fentebb feltett kérdéseimet, és érdekel, szívesen megosztom veled. :-)



Üdv: EE

2010. ápr. 18. 05:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 A kérdező kommentje:
Oké,de figyelj nélunk eddig még nem volt és lehet most sem lesz,csak jövőre.De akiktől hallottam hogy volt,ott úgy zajlott hogy előszőr a rutin vizsgálatot csinálták meg,szív,magasság,torok,szem és utána került sor a nemiszerv vizsgálatára,na nekem a főlőttem levők úgy mesélték,hogy a doki hozzád sem nyúl,tehát nem kell műszer,hanem meg kell a herét emelni és a fitymát hátra húzni,szóval ebben az esetben nincs szükség a doktoron kívül senkire sem,a másik meg senki se szeretné,ha ezt úgy csinálnák hogy közben közvetlenül mögötted áll egy osztálytárs.Rendes ruhába mész a rutinra és alsóba meg erre,mert állítólag lehet hogy nem is egy doki lesz.Egyébként a csajok is mondták az osztályba hogy ők sem vetköznének tök meztelenre,ha lenne nekik is ilyen és nem tolerálnák túl jól ha azt ráadásul úgy csinálnák hogy másik lány is látja őket,szerintük is tök jogos hogy ha megvizsgálták az ember általába véve és utána jön az nemiszerv vizsgálata legalább egy felső maradhasson.Arra gondolok itt hogy egy alsóba és egy polóba kellene bemenni.Egyébként a felnőtteknek sem tetszene,ha urológia,v. nőgyógyászati vizsgálatukat úgy akarnák csinálni ,hogy egy munkatársuk is ott áll és lát szinte mindent,anyámnál meg az ilyen vizsgálatnál nem is szokott közvetlenül ott lenni az asszisztens,mert egy függőnnyel elválasztott helyen kell levetköznie és a függőny mögött meg az asszisztens a számítógépen jegyzeteli,amit a doki mond és a szerszámok is mind a közelben vannak,az asztal előtt előkészítve.
2010. ápr. 18. 15:41
 27/41 A kérdező kommentje:

Előbb megszakadt az inetnet kapcsolatom így 2 részletben írok.Szóval a rutin vizsgálat után lesz majd az urológia,és oda az ismerősőmék 3-asával mentek be,egy gatyában,felső nélkül és le kellett húzniuk,szóval ha így veszük,meztelenül álltak a doki előtt fölöslegesen.

A szüleimmel beszéltünk róla és az mondták majd meglátjuk mi lesz,ha úgy érzem hogy nagyon zavaró,akkor hagyam és külön orvoshoz megyünk majd,mert a bátyámék is így oldották meg,egy ismerősének valamilyen rokona is urológus és tök jó fej,beszélget,kérdezget és van hogy meg sem néz,hanem először bizalmat épít ki,és ha kell csak több alkalom után kerül rá sor,ha egyáltalán szükségesnek véli.De mondom ez csak akkor lesz,ha kicsit sértő lenne a helyzet,mert sokan írtak ezzel a témával és volt hogy az összes srácnak kellett bizonyos helyeken bemennie és levenni egyszerre az összesnek.


Még nem néztem meg amit küldtél,mert rosszalkodik a gép,de figyelj azok más idők voltak,apám idejében is falun megszokott volt még az is ha fiúk külön bányató résznél meztelenül fürüdtek,a mai gyerekek nem ilyenek,én se vetköznék le bárki előtt mert férfi,szóval már másképp kezelik ezeket a dolgokat és szerintem nem is nagy baj ez,minden fejlődik,változik.Azért már nem az őskorban élünk,meg nem valami civilizációtól elzárt törzs vagyunk.

2010. ápr. 18. 16:22
 28/41 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező és válaszolók!

Ugyanilyen iskolaorvosi vizsgálatok nálunk is voltak... az utolsó 9-ik osztályban, 2 éve... 13 éves vagy? tehát gondolom általános 7-8 osztálya (ha tévedek, javíts ki légyszíves)

Nálunk a vizsgálat minden évben megtörtént elsőtől kezdve...

Vizsgálat menete ez volt:

-Testsúly, testmagasság mérése

-Vérnyomás

-Színtévesztés szűrése (könyv, színes pöttyökből számok)

-Látásvizsgálat

-Hallásvizsgálat

Ezeket az iskola védőnője vagy az iskolaorvos aszisztense végezte el...


Miután megérkezett a doki, sor került az általad "urológiai" vizsgálatnak hívott valamire, ami NÁLUNK így nézett ki:


egy szál alsógatyában bemész, és mondja a doki, hogy mit csinálj, gerincferdülést, lúdtalpat szűr...

Ezután fel kell feküdni az ágyra, megnyomkodja a hasadat (itt nemtom mit néz meg...)

majd megnézi, hogy nincs-e fitymaszűkületed...


Gimiben ez a fitymaszűkületes dolog kimaradt, csak a gerincferdülést szűrte a doki (másik doki volt)


Ha valami kérdésed van még ezzel kapcsolatban, kérdezz bátran :D


Jah, és azt hizsem, év elején a szülőknek bele kellett egyezni az ilyesfajta vizsgálatokba, mint fogorvos, tüdőszűrő stb...


17/F

2010. ápr. 18. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 A kérdező kommentje:

Azért is kérdeztem mert minden iskolában kicsit eltérők a vizsgálatok,nálunk pl nem volt idáig ilyen,hanem még első osztály előtt,arra meg ki emlékszik már.És nem mindenhol csinálják ezt,ilyet is hallottam már,valahol minden évben van,valahol meg csak felsőben,mint nálunk pl.


Köszi a választ,de tényleg a rokonoméknál is volt ilyen tömeges és nekik nem kellett asztalra feküdni csak zacsi emelés meg fityma hátrahúzása.


A válaszod is azt mutatja,hogy ezek szerint tök eltérők a vizsgálatok,mert itt valaki azt írta hogy középsuliban meg már nincs is,és a tesóméknál sem volt,de a volt általános iskolai haverjánál meg igen.Ha tömeges lenne akkor tuti nem csináltatom meg.Nekem rám bizták anyuék,illetve arra hogy mennyire diszkrét lesz a vizsgálat,de még nem is bíztos,csak jobb ha tudok róla.


Köszi,az ilyenek jobban örülnék azért,kevésbbé ciki,de tényleg senki sem tudta megmondani mért nem maradhat rajtunk a poló,ha lesz engem nem érdekel fel fogom venni,mert nem akarok meztelen lenni teljesen.

2010. ápr. 18. 17:11
 30/41 A kérdező kommentje:

Azt madj leírnád,hogy a fitymaszükűletet hogy nézte meg?

Mert nálunk a felsősekhez hozzá sem ért,csak megkérte hogy húzzák hátra és csak nézte mi van, mi a helyzet.


Ha nem írnék vissza,azért van mert rosszalkodik a gép.

2010. ápr. 18. 17:14
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!