Mi értelme a pszichológushoz járni, ha valójában nem érdeklem a pszichológust? Másnak segített valamit az, hogy járt rendszeresen vagy ez a pszichológus nem volt okés?

"Alig volt köztünk korkülönbség, mégis gyerekként kezelt, amit azóta sem értek." "A viselkedésem alapján gyerekként kezelt"

Vajon, miért vágott olyan kétségbeesett képet, amikor oda adtad neki azt a minőségi csokit?

Vajon, miért szakította meg a terápiát?

"Helyette kiderítette, hogy én büntetem őt, meg akadályozom a terápiát."

Pszichológushoz nem beteg emberek járnak, hanem azok, akik nem annyira nagyképűek, hogy azt hiszik, hogy képesek helyretenni valamit, amire rá se látnak. Azok mennek pszichológushoz, akik nyitottak és elszántak a változásra és ehhez elismerik, hogy van min változtatni.

Egy pszichológust megnéztél és azt hiszed, hogy mindent láttál és most már majd megoldod magad. Na, ennél szebben nem is mutathatnád, hogy pont szükséged lenne némi vezetésre. Általában azok vannak a legjobban meggyőződve arról, hogy ők az übermájerek a saját életükben és majd belülről - külső viszonyítási pont nélkül - mindenre tárgyilagosan rálátnak, akik közben kb. ön- és közveszélyesen bele vannak feledkezve a saját kis szubjektív világukba. Az alkesz is meg van róla győződve, hogy nem alkesz, bármikor le tudná tenni a poharat...

Ha Te egy emberből elásod az egész szakmát, az aztán tényleg nagyon "normális". :D Nem hiszed el, hogy a problémáid megváltoznának attól, hogy rálátsz összefüggésekre - bár embermilliók tapasztalták. Nem tudom milyen "szépeket" suttogott a füledbe a terapeuta, de amilyen inkompetensnek lefested, akármire gondolhatok. Egy terapeutának mindenesetre marhára nem az a dolga, hogy szép szavakkal kenegesse a lelkedet, hanem hogy kérdezzen, megjegyezzen, empatikus legyen, felfedezze a tudása alapján az összefüggéseket az életeseményeid, de elsősorban a mostani és a gyerekkori érzéseid között és a sejtéseit veled megtárgyalja. Bár én is kezdem sejteni, hogy tényleg nem vagy kifejezetten "normális", nehezen tudom elképzelni, hogy a terapeuta ezt kezdte volna bizonygatni neked. Tudod, mindenki, akinek már van egy bizonyos fokú önismerete és önkritikája, nem fogja nagy mellénnyel kijelenti, hogy ő aztán mennyire szupernagyon normális. Ha valaki ilyet tesz, az minimum gyanús. Mint ahogy az is gyanús, ha a borvirágos orcájú kocsmatöltelék azt bizonygatja, hogy nem iszik.

Szerintem neked volt egy teljesen téves elképzelésed a pszichoterápiáról, azért is gondolhatod hogy szeretethiányosoknak van, mert magadból indultál ki. Hogy majd a terapeuta lesz a haver, "viszonzod" neki a szívességet, hogy figyel rád és ha a terapeuta nem úgy ugrál, ahogy te fütyülsz, akkor meg vérig vagy sértve. Nincs benned annyi alázat és változtatni akarás, hogy alávesd magad egy vezetett önismeretnek. Mert Te jobban tudod, a terapeuta meg megbánt téged, ha esetleg a szakmai elveket követi. És ehhez kifogtál egy tényleg hülye terapeutát ráadásul. Csoda, hogy nem mentetek semmire egymással? Mert te ezt meg azt várod el tőle és ha ő legalább ebben ragaszkodna ahhoz amit tanult az iskolában, akkor meg vagy sértve... Nanemár! Gyanús, hogy valami TB-s terapeutához mentél, ha fizetnél neki tízezres óradíjat, Te se az ő magánéletéről akarnál hallani ahelyett, hogy veled foglalkoznátok.

A terapeutának az a feladata, hogy egy önismeretre kész emberrel megvitassa a saját szaktudása, tapasztalata alapján az illető életeseményeinek hatását mostani életérzéseire és életvezetési stratégiájára. Nem az, hogy SZERESSEN Téged, ergo nem várhatod el azt, hogy a Te szeretetnyelveden cuppogjon és gügyörésszen.

Az önismereti munka során rájössz az érzéseid okaira, miért viselkedsz így vagy úgy szituációkban, mit érzel és hogy ezek az érzések honnan táplálkoznak. Sok példa megismerésével egy idő után azt mondod magadnak, hogy na elég abból, hogy egy hiányt szenvedett kisgyerek irányítsa a felnőtt életemet és elkezded akaratlanul is leválasztani magadról ezeket a hatásokat. Ez nem tudatos folyamat, nem fogod tetten érni, hogy na azzal, hogy erre is fény derült, most két celsius fokkal nagyobb az önbizalmam. Ez észrevétlenül történik és nemcsak az önbizalmad, de az önrendelkezésed, a másokba vetett bizalmad és egy csomó más paraméter is javult, amiről nem is gondoltad volna, hogy lehet jobb.